Az első könyv, amit azon a címen olvastam ki, hogy akkor most már készülni kellene a szülői szerepre is. A borító ismertetése tetszett meg, a kulturált kiadás, mert azért gyereknevelős könyvekkel is Dunát lehetne rekeszteni, széles a választék, s bőven van hibázni is lehetőség. Mint kiderült, a könyv igazi klasszikus, valójában több évtizede íródott és még mindig tud segítséget nyújtani a szülőknek, holott a gyermekpszichiátria, -pszichológia eléggé dinamikusan és szinte állandóan alakul naponta jönnek újabb elképzelések, vélemények.
Selma H. Fraiberg könyvében születéstől hat éves korig vázolja fel, hogyan fejlődik a gyerek személyisége, milyen nagyobb krízisekre készülhet fel a szülő, hogyan lehet bizonyos problémákat helyesen kezelni. Ugyan nem ad megoldást, szóval nem tudtam meg, hogy ha majd ez vagy az a probléma felmerül nekem így és így kell cselekedni, s akkor minden rendben lesz, viszont van egy nagy tanulsága a könyvnek. A gyermek személyiségének kialakulásában legfontosabb szerepe a szülői szeretetnek van. Ez az, ami ha feltétlen és állandó az elkövetett nevelési hibák ellenére is egészséges személyiséget.
Na és persze mivel a könyv a Park kiadó hétköznapi pszichológia sorozatában jelent meg, könnyed, olvasmányos a stílusa is, pont olyan laikusnak való, mint amilyen én is vagyok.