Menu Close

Henrik Lange: 90 klasszikus könyv türelmetlen olvasóknak

Ennek a könyvnek a koncepciója és a külseje, nagyon megtetszett. Foglaljuk össze max. 1 oldalon, 4 kockában híres regények tartalmát képregényben. Mindezt fűszerezük humorral. Hol lehet itt tévedni?

Nos, mivel 90 mű van benne, 1 oldalon és 4 képregénykockában, kb. fél óra alatt át lehet lapozni és elgondolkozni azon, hogy bírom-e én ezt a fajta humort. Nos, meg kell mondanom, hogy nem. Volt ugyan 1-2 regényismertetés, ami jóra sikerült, de a legtöbbje nem igazán jött be. Ráadásul pontatlan volt, nem a lényeget emelte ki amiben esetleg több humorforrás lehetett volna, olyan konzekvenciákat vont le, ami esetleg olyanoknak, akik nem olvasták a regényt értelmetlen volt. Néhol nem voltam benne biztos, hogy a fordítás jó-e illetve micsoda dolog megmondani krimiknél, hogy ki a gyilkos.

Szóval jó a koncepció és biztos az első néhány ötletből készült képregény lett a legjobb, aztán meg kellett tölteniük egy egész könyvet és annyi sziporka már nem volt a tarsolyban. A klasszikusok feldolgozása határozottan jobb lett, mint a modernebb regényeké, talán azok mellett kellett volna maradni.

Ráadásul a macska a borítón eléggé félrevezetett, mert nagyon más stílusú rajzokra számítottam. Nekem ugye nem tetszik pl. a napirajz stílusa, úgyhogy mivel ez erősen arra emlékeztetett szintén nem jött be.

Nem mondom, hogy nem volt pár szórakoztató oldal benne, de tényleg szerencse, hogy könyvtárból szereztem, illetve ajánlanám még a könyvesbolt béli átlapozást.

Vicces 1 oldalnyi könyves képregényekből nekem az Unshelved Bookclub jön be.

Eredeti cím: 90 classic books for people in a hurry
Kiadó: Athenaeum
Fordító: Takács Orsolya és Pap Zoltán
Megjelenés: 2009 (2007)
Terjedelem: 190 p.
ISBN: 9789632930251

 

2 Stars

5 Comments

  1. Heloise

    Én is csak csupa rosszat hallottam róla, úgy hogy nagyon eltántorítottatok a megvételétől. Még szerencse, hogy van ez a könyvtár nevezetű hely 🙂 mert azért tényleg kíváncsi vagyok a megvalósítására

  2. PuPilla

    Örülök, hogy nem csak nekem nem jött be ez a stílus. Nagyon igazad van, hogy a pár alapötlet után már csak megtöltötték a könyvet, és ezért nem élvezhető. Az Agatha Christie-s gyilkosért pedig kifejezetten dühös voltam, mert most már biztos, hogy újraolvasáskor is ott fog motoszkálni a fejemben…

  3. Norin

    Én is találkoztam már vele. Szerintem csak, akkor vicces, ha már olvastad a könyvet és tudod, hogy mi a vége. Nekem se jött be. Volt amin mosolyogtam de semmi több, amit nem olvastam még, abba bele se néztem nehogy lelőjje a poént!

  4. Chris

    Én is Tescoban lapoztam bele, és végig néztem. Csak azokat olvastam el, amelyeket ismertem korábban, de sajnos én is belefutottam a krimikbe, és eléggé mérges lettem, mivel az esedékes könyvet még nem olvastam, de akartam volna, de így túl sok élvezet nem lesz benne, hogy tudom, ki a gyilkos…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *