Az Állítsátok meg Terézanyut! – ról nekem se jut sokkal több jó az eszembe, mint Orsós László Jakabnak.
Talán Még annyi, hogy valahogy nem sikerült a szívembe zárni őt. Persze
itt ott véresen komoly, főleg ami az öccsét és a rákját illeti. Na meg
a nagy magyar valóságot.
De annyira idegen, és távoli maradt nekem
Kéki Kata. Nem tudtam vele azonosulni, hidegen hagytak a problémái. Nem
sírtam és nevettem vele. Pedig azt hittem, jobban hozzám fog szólni.
Nem ez történt.
Hiányzott belőle Bridget kedvessége, szeretni valósága. Valószínűleg ő pont az a fajta lány, amilyen
szeretnék lenni, de ha megismerném, nem bírnám sokáig a társaságában.
Idegesítene és folyamatosan kisebbségi érzésem lenne tőle. Persze
megtaláltam benne a kollegalányt, aki kölcsönadta a regényt. Nagyon is
rálehetett ismerni, ahogy ígérte :-))
