Search Results for: Lawrence Block

Miklós Ágnes Kata: Bűnös szövegek

6, Ismeretterjesztő, Könyvajánló, Könyvtárból, Krimi, Magyarul, Női író, Olvastam 2011ben

A molyon Cseri írt nagyon jókat a kötetről, meg idézgetett belőle, s én szinte azonnal szaladtam a könyvtárba, hogy kikölcsönözzem, mert szeretem a kedvenc műfajaimról szóló, könnyen emészthető könyveket, amelyek ugyan valahonnan irodalmár szempontból de mégis olvasóként közelítik meg a témát. Nem kezelik le, hanem a helyén foglalkoznak vele. S nem állítom, hogy sok krimit […]

Miklós Ágnes Kata: Bűnös szövegek Read Post »

Jubiláljunk

Keddi kitekintő

Pont egy éves fennállását ünnepli a Keddi kitekintő rovat, ahol minden hónap első keddjén körbenézek  és a könyvpiac várható újdonságai közül válogatok. S mit ne mondjak, mindig a nyári hónapok a nehezek, főleg így Könyvhét után, amikor már túl vagyunk a nagy megjelenéseken, el lehetett vásárolni az egész havi apanázsát az embernek. A kiadók is

Jubiláljunk Read Post »

Sorozatokról

Egyéb

Nah végül úgy döntöttem, hogy bár itt-ott már beírtam a véleményemet másoknál a sorozatokról, azért szentelek nekik én is egy külön bejegyzést. Mert manapság már majdnem minden könyv sorozat és lassan ez engem is kezd idegesíteni. Kérnék végre egyedülálló regényeket, ha szabad. Amúgy én az olyan sorozatokat szeretem, ahol látható a történet vége, esetleg úgy

Sorozatokról Read Post »

Az én listám

Egyéb

Miután lefutott végre az Évtized könyvei sorozat és kiderült ki lett az első 10, megengedtem a bloggereknek, hogy megmutassák, ők miket küldtek be. Még néhány kulisszatitok: 34 embernek küldtem el a levelet, s így utólag örülök is, hogy nem válaszoltak többen, mint 9-en, mert még 10 listát se volt kis munka összefésülni, nemhogy többet. Lehet,

Az én listám Read Post »

Mostanában lemaradt ez a rész

Egyéb, Könyvtárból

Mostanában hanyagoltam állandóra hirdetett rovatomat, úgyhogy kimaradt egy teljes beszerzés, ami amúgy is 5db Drizzt regényből állt, amit azonnal vihettem is vissza, mert mint kiderült a párom már mindet olvasta, valamint az Eliza Roseból, amit meg már elolvastam. De azért még mindig vannak a polcomon olyan kötetek, amiket kihoztam és még csak várólistások. Visszafogtam magam

Mostanában lemaradt ez a rész Read Post »

Várható megjelenések

Egyéb, Kívánságlistára vele

Nem kicsit gáz, hogy sok új könyv van és lassan mindenki listát készít, hogy mi jön én meg csak sunnyogok, de annyira lelassultam az olvasással (és blogolással is), hogy nem éreztem eddig szükségét, hogy bejelentgessem, ha valami olyan érkezik, ami esetleg engem is érdekelhet. Ámde most belebotlottam legalább 3 könyvbe, ami nagyon izgalmas, hogy magyarul

Várható megjelenések Read Post »

2011: a könyvek, a blog és én

Egyéb

Szokás szerint az évet megint az előző értékelésével kezdem, méghozzá itt-ott számszerűen. Azért szeretem így statisztikákkal spékelni a dolgot, mert úgy tűnhet, mintha valami nagy dolgot értem volna el ezekkel a számokkal. Holott ez aztán pénzre nem váltható, megélni nem lehet belőle, viszont elég költséges hobby, még a recenziós meg nyereménykönyvek és csereberék után is

2011: a könyvek, a blog és én Read Post »

2008 és a könyvek

Egyéb

Ismét elérkeztünk hát az év eleji összegzésekhez. Csakúgy mint tavaly, idén is beírom ide, elvégre itt releváns a könyves, adatos összefoglalást. A 2008-ben olvasott könyvek száma: 75 A 2007-os adaghoz képest ez csupán 1-gyel nőtt, de tekintve, hogy a gyerek mozgékonyabb lett, ráadásul visszamentem dolgozni is, azt hiszem egész szép teljesítmény. Ez a 75 könyv

2008 és a könyvek Read Post »

Scroll to Top