2026-os félévi összegzés

A korábbi évek lendületét megtörve 2026 első fele nem volt valami fényes olvasás szempontjából. Márciusban és áprilisban nagyon nehezen csúszott le bármi is, tombolt az olvasási válságom. Szokás szerint filmekkel, meg sorozatokkal töltöttem ki az időmet, s talán június elejére sikerült valamennyire visszarázódni a ritmusba. Úgyhogy még nem teljesítettem az éves kitűzésem felét se, a GoodReads szokott figyelmeztetni, most éppen 4 könyvvel (24/60) vagyok lemaradva arányaiban ha teljesíteni akarom az idénre kitűzött 60 könyvet. Viszont felhoztam magam, mert a mélyponton 9 könyves lemaradásban voltam!
Tudom nem verseny, meg minek számolni stb. ismerem az összes elmarasztaló hozzászólást, de én így csinálom, ne szólj bele 🙂 Nem neked, hanem magamnak állítom fel a célkitűzéseket. Mindenki úgy olvas, ahogy szeretne, csak az internet idejében sokkal többen tudnak erről és mint mindenről mindenkinek megvan a véleménye így az olvasásról is.
De azért az elmúlt 6 hónap 24 olvasmánya között is volt jó pár emlékezetes, amiket azért összeszedtem a szokásos féléves kérdőív alapján.

1. A legjobb 2026-os olvasmányod.

Még a podcastunk Jane Austen évadának befejezéséhez olvastam el és nagyon sokat tanultam belőle irodalomról, írókról és az irodalmi életről. Ráadásul a szerző antikvárius úgyhogy amellett hogy Jane Austen elfeledett kortársaival ismerkedhettem még nagyon ínyenc információkat kaphattam a régi könyvekkel való kereskedés mivoltjáról is.

2. A legjobb folytatás, amit 2026-ben olvastál.

Eddig csupán csak két folytatást olvastam 2026-ban, Nora Roberts Elveszett menyasszonyok trilógiájával az volt a bajom, hogy szerintem 1 max 2 kötetben elfért volna. Ehhez képest a cozy fantasy üvegházas mese sokkal jobban bejött.

3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél.


Nagyon kíváncsi vagyok, Janice Hallett milyen ifjúsági kalandregényt írt. Már belelapoztam és legalább olyan sokféle dokumentumtípussal dolgozik, mint A vizsgáztató esetében.

4. Legjobban várt friss megjelenés az év második felére.

Nem kétséges, hogy az Úrilányok nem gyilkolnak sorozat legújabb része lesz az 🙂

5. Legnagyobb csalódás

Emma Brodie regényéről azt hittem, hogy olyami lesz, mint a Vicces- romantikus de nem. Nagyon sok problémám volt a felépítésével, a szereplőkkel a konfliktusokkal a megoldásokkal. Egyedül az mentette meg számomra, hogy a hangoskönyvet Julia Whelan tolmácsolta. (Goodreadsen írtam róla)

6. Legnagyobb meglepetés

Egyértelműen az, hogy egy kimondottan horror sztori, amit nem szokásom forgatni bejött. Tényleg véres és trancsírozós de annyi minden más volt benne, hogy lenyűgözött.

7. Kedvenc új szerző (debütáló vagy számodra új)

Freya Sampsonnal most találkoztam először, de szívesen ismerkednék vele tovább.

8. Legújabb könyves szerelem

Könyves matricák, amikből rendeltem végre tavaly egy hatalmas adagot és most minden jegyzetemet ezekkel tarkítom.

9. Legújabb kedvenc karakter

Nagyon szórakoztató volt a regény (röviden: meghívás egy gyilkos Jane Austenes vacsorára 🙂 és az okos, talpraesett Juliet Tilney-t nagyon megkedveltem.

10. Egy könyv, amin sírtál.

Margot körül alakult ki pár olyan helyzet amikor szipogtam de igazán nagy bőgést még nem tapasztaltam idén. (A sorozatra felkészülve hallgattam meg a hangoskönyvet, amit Elle Fanning olvasott fel)

11. Egy könyv, ami boldoggá tett.

Végre sorra került Linda Holmes harmadik regénye és hát minden nekem szólt benne: podcast készítés kulisszatitkai, okos romantika vicces helyzetek.

12. Kedvenc filmes adaptáció, amit idén láttál.

Egyértelműen a Hail Mary Küldetés. Még a film előtt meghallgattam a könyvet ami különösen jó élmény volt és aztán a moziban se csalódtam. S azóta még egyszer meg is néztem a filmet, annyira szerettem. Sőt instára még könyvajánlót is készítettem hasonló regényekből 🙂

13. Kedvenc értékelés, amit idén írtál.

Már a regény megjelenése is boldoggá tett és remélem ez átjött az értékelésben is.

14. A legszebb könyv, amit idén vásároltál (vagy kaptál).


A közelgő nyaralásra már betáraztam, itt van a polcomon.

15. Melyik könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig?

16. Kiket jelölsz?
Ezt még mindig kihagyom, ha valaki szintén kitölti és hivatkozik rám, beírom ide, mint mindig 🙂

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Scroll to Top