Robin Stevens nevével és ezzel a regénnyel nem először találkozom. Annak idején még a podcastunkban kezdett el rajongva mesélni róla Brigi, aki aztán végig is olvasta a sorozatot (a 9. befejező rész 2020-ban jelent meg) és többnyire beszámolt róla, hogy milyen klassz dolgokat vitt véghez Daisy és Hazel. Az első részt még 2017 októberében hangoskönyvben ismertem meg, s teljesen osztottam én is a jó véleményt. Amikor kiderült, hogy jön magyarul is, azonnal úgy döntöttem, bajnoka leszek a könyvnek, ismét elolvasom és ajánlom fűnek-fának, hogy a teljes sorozatot végig tudjam izgulni anyanyelvemen is. Bíztató, hogy a friss ropogós (s nagyon szép, kék lapszélű) kiadás hátlapján már ott vannak a folytatások borítótervei és címei is (Egy kis Arzént a teába és Első osztályú gyilkosság).
A történet a Deepdean leányiskolában kezdődik 1934-ben, ide jár Hazel Wong és Daisy Wells, akik nemcsak összebarátkoznak, de titkos nyomozóirodát is alapítanak (ez bizony a Wells & Wong Nyomozóiroda). Bár eleinte csak apró-cseprő, sőt mondvacsinált titkoknak járnak utána (elveszett nyakkendő pl.), de a dedukciós technikájukat, megfigyelési képességeiket azért fejlesztik ezzel is. Daisy nagy krimi rajongó, Hazel pedig akárcsak Sherlock Holmes hűséges társa, Watson, kiválóan tud dokumentálni: az egész regény az ő esetnaplója. Ráadásul pont egy új füzetet kap, amibe lelkesen jegyzetel le mindent, ami történik. Márpedig izgalmas hetek jönnek, ugyanis Hazel egy délután egyik tanáruk holttestére bukkan a tornateremben. Mire azonban segítséget és tanúkat szerezne, a hulla eltűnik. Egyedül Daisy tud arról, hogy Hazel milyen állapotban talált rá Miss Bell-re, akinek eltűnése, s hogy helyettesítik mindenféle órákon, bizony felforgatja a tanárok és a tanítványok életét is. Daisy és Hazel tehát elhatározzák, kiderítik ki volt a tettes és hova is tűnt Miss Bell (hullája).
A történet, a bűntény és a nyomozás is mind nagyon összetett ebben a regényben. Robin Stevens rengeteg szálat és réteget tudott behozni azzal, hogy roppant okosan választotta meg a helyszínét, a karaktereket és a cselekményt is. Egy bentlakásos iskola meg kiváló alapja bármilyen titokzatos eseménynek. Aztán ott van az, hogy a 30-as években játszódik a történet, amikor a nők szerepe még nagyon minimális volt. Deepdeanben nem is igyekeznek másra buzdítani a tanulókat, mint hogy szépen sorba álljanak tegyék azt, amit elvár tőlük a társadalom és ne kérdezzenek, gondolkodjanak túlzottan.
Daisy és Hazel azonban okosak, talpraesettek, akiknek a barátsága innen fakad: mind a ketten titkolni kénytelenek, hogy intelligensek. Az agytornát pont a nyomozó iroda fenntartása jelenti számukra. Ráadásul Hazel Hong Kongból érkezett Angliába, úgyhogy őt még a hétköznapi rasszizmus és évfolyamtársainak mindennapos mikro-agressziója is komolyan elgondolkodtatja, holott neveltetéséből kifolyólag jóval anglománabb talán, mint akik a szigetországban nevelkedtek, csak hát a külseje nem
erről árulkodik.
A bűntény mellett fontos szerepe van a lányok barátságának is, ami nagyon kényes azért: más-más környezetből érkeznek, tehát korábbi élettapasztalataik mások, de ettől lesznek kimondottan sikeres nyomozók is. Ugyanakkor a barátságuk dinamikája is folyamatosan változik a történet során, bizony előfordulnak közöttük komolyabb konfliktusok amelyek pont az eltérő háttérből és hozzáállásból származnak. Mivel végig Hazel a mesélőnk (nagyon szerettem a „hangját”, stílusát), tudjuk hogy vele ellentétben Daisy jóval magabiztosabb és társaságibb ember, aki olykor felületesebbnek tűnik, mint amilyen.
Nagyon szuper, hogy Robin Stevens nem nézi le az olvasóit, hanem még a kiskamaszok agyát is megtornáztatja: a bűntény, a nyomozás és a megoldás zseniálisan van összeállítva.
Szerettem olvasni Daisy és Hazel történetét, még így másodszorra is tökéletesnek éreztem, s alig várom a folytatást.
Blogturné
Az Úrilányok nem gyilkolnak sorozat első részében megismerkedhetünk a Wells és Wong nyomozóiroda szenzációs hőseivel, akik könnyen belopják magukat a szívünkbe. A fordulatos ifjúsági krimit a Manó Könyvek adja ki magyarul és ha bloggereinkkel tartatok, s együtt nyomoztok a turnénk során, végül egy szerencsés olvasóé lehet a kiadó által felajánlott nyeremény példány!
Fülszöveg
Daisy Wells és Hazel Wong elhatározzák, hogy titkos nyomozóirodát alapítanak a Deepdean Leányiskolában. Ám ó ideig nem akad igazán izgalmas ügyük. (Hacsak nem találod annak Lavinia Elveszett Nyakkendőjének Esetét. Ők nem találták annak.) Ám Hazel egy este a tornaterembe lépve holtan találja a természettudományt tanító Miss Bellt. Amikor öt perccel később visszatér Daisyvel, a holttestnek már nyoma sincs. Eltűnt! Hazelnek és Daisynek most már egy igazi gyilkosságot kell felgöngyölítenie. Először viszont be kell bizonyítaniuk, hogy egyáltalán megtörtént – még mielőtt a gyilkos újra akcióba lendül (és persze mielőtt a rendőrség átvenné az irányítást). A két önjelölt detektív bizonyítékokat gyűjt, gyanús jelek után kutat, és természetesen mindenkit szemmel tart az iskolában. Hazelnek és Daisynek minden ügyességükre szükségük van, hogy elkapják az elkövetőt – de vajon sikerül nekik? És nyomozás közben vajon a barátságuk is kiállja a próbát?
Kiadó: Manó Könyvek
ISBN: 9789635841585
344 oldal
Fordította: Ruff Orsolya
Megrendelés
Nyereményjáték
Az ifjúsági regények között külön izgalmasak azok, ahol a fiatal szereplők nyomok után kutatnak. A mostani játékban hasonló témájú regények fülszövegeiből találtok idézeteket, a megfejtéseket, azaz a szerzők nevét és a könyv címét kell a Rafflecopter megfelelő sorába írni.
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
Feladványom
“Ki ne szeretne titkos ügynök lenni? Ki ne vágyna rá, hogy veszélyes bűnözők után kémkedjen szabadidejében? Ki ne élvezné a dicsőséget, ha épp neki sikerülne rajtakapnia nevezett bűnözőt valamilyen szörnyű tetten?”
Állomáslista
08.22 Olvasónapló
08.24 Csak olvass!
08.26 Könyvvilág
08.28 Spirit Bliss Sárga Könyves út
08.30 Zakkant olvas