Jul 262019

Pár éve a Bookriot oldalon rajongtak sokan a The Mothers című regényért, aminek a szerzőjét ugyan nem jegyeztem meg, de igencsak emlékezetes borítója volt. Meg ugye azt írták róla, hogy kiváló első könyv, különleges látásmóddal és stílussal, úgyhogy elkönyveltem: ez nem az a kategória, amit el fogok eredetiben olvasni. Talán majd ha valamelyik szépirodalmi kiadó megjelenteti itthon, akkor. Aztán szokás szerint megfeledkeztem az egészről és meglepődtem, amikor a Könyvmolyképző Kiadó könyvheti megjelenései beharangozójában megpillantottam a regényt. Pontosabban amikor utána néztem, hogy minek is a fordítása ugrott be, hogy jé, én ez iránt édeklődtem, de a magyar borító miatt nem ugrott be, hogy melyik műről is van szó, illetve nem gondoltam volna, hogy pont a KMK profiljába illene a regény. De mindig meg tudnak lepni a Kiadók. Mert Brit Bennett Az anyák című regénye tényleg egy szépirodalmi mű a felnőtté válásról, a titkokról, megbocsátásról és egy különös közösségről.

Anyja értelmetlennek tűnő halála után Nadia Turner igazán nem találja a helyét, apja teljesen magába fordul semmi útmutatást nem kap, s bizony mindenfélébe belekeveredik, s hiába okos és szorgalmas, meg vár rá sok lehetőség, most éppen önpusztító menetet tart. Aminek a végét egy balul elsült románc jelenti a lelkész fiával, Luke-kal, na meg egy abortusz. Nadia meghozott egy döntést, magára maradt vele és az élete, meg Luke-é is megváltozik ettől. A lány elkezd dolgozni a parókián és találkozik a mélyen vallásos Aubrey-val, akit szintén elhagyott az anyja, igaz nem a halálba menekült, hanem inkább valami pasit választott a gyerekei helyett. A két lány összebarátkozik, az évek telnek, Nadia főiskolára megy, Aubrey pedig Luke felesége lesz, de a családalapítás nem zökkenőmentes, s a háromszöget szétzilálják a titkok.

Az anyák pedig egy névtelen csapat, akik a parókia imakörébe tartozó idősebb hölgyeket jelentik, akik kívülállóként figyelik a történéseket. Néha ők a narrátorok, arról mesélnek, amit látnak, amit hallanak és ítélkeznek is a szereplők felett. De ott vannak az anyák akik elhagyják a lányaikat: az egyikük öngyilkosságba menekül, ezzel magával visz egy darabot Nadiából is, s bár Aubrey anyja életben van, őt is nyomassza, hogy valójában elhagyták. Aztán pedig ott van a két lány, akiknek az anyaság szintén küzdelem lesz: elfogadják-e és vállalják-e ezt a szerepet. S akárhogy döntenek, maguknak kell viselni a következményeket: felelősséget kell vállalniuk ezért. Mindegyik lánynak megvan a maga titka, amely nyomassza és kipattanva, mert a titkok természetéből adódik, hogy kitudódnak, kapcsolatokat, életeket zilálhat szét. Nadia és Aubrey szoros barátságát is megviselik a ki nem mondott dolgok. A regény szól a vezeklésről, elfogadásról és megbocsátásról is.

A regény egy dél kaliforniai kis közösségben játszódik, s hiába egy nagyvárosban található az Upper Room Kápolna, olyan az egész közösség, mintha csak egy kis falu lenne. Mindenki ismer mindenkit, kibeszélik egymást: igazi fekete egyházi közösségről van szó. Egyébként egészen érdekes olyan regényt olvasni a feketékről, amely nem faji kérdésekről szól, nem ez áll a történet középpontjában, hanem egyszerűen emberi történeteket ismerünk meg: a szerelem, barátság bukkanóiról olvashatunk és a veszteségek feldolgozásáról.
Brit Bennett ahhoz képest, hogy első regénye Az anyák, nagyon magabiztosan vezeti a történetet több nézőpontot mutat meg nekünk, a stílusa olvasmányos, az anyák többes számú megnyilvánulásait nagyon kedveltem. Ahol talán nem ragyogott annyira, az a szereplők megrajzolása volt, jó, Luke sose indult pozitív alaknak, de igazán nem tudtam elég mélyen megismerni és valóban megérteni a lányokat, idegenebbek maradtak a bensőséges sztori mellett is. Ennek ellenére sodort magával a regény, öröm volt olvasni.

Blogturné

A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg Brit Bennet díjnyertes regénye, Az anyák. A szívet tépő kötetről a Blogturné Klub bloggerei mesélnek, a turné végén egy példány megnyerhető a könyvből.

Fülszöveg

Meddig hatnak a nagy titkok?

Nadia Turner, a lázadó, gyászoló, tizenhét éves szépség az utolsó félévét tölti a középiskolában. Miközben még mindig az édesanyját siratja, aki nemrégiben öngyilkosságot követett el, Nadia összegabalyodik a helyi lelkész fiával. Luke Sheppard huszonegy éves, egykori focisztár, akit a sérülése arra kényszerített, hogy egy lepukkant étteremben pincérkedjen. Mindketten fiatalok, az egész kapcsolat nem komoly. De az ebből a kamasz-románcból származó terhesség – és az ezt követő abortusz – olyan következményekkel jár, amelyek jóval túlmutatnak a fiatalságukon. Nadia mindenki elől elrejti a titkát – beleértve Aubrey-t, a legjobb barátnőjét is. Az évek gyorsan telnek, nemsokára már Nadia, Aubrey és Luke is felnőttek, ám még mindig azoknak a döntéseknek az árnyékában élnek, amiket egy tengerparti nyár folyamán hoztak.
Nemsokára egy szerelmi háromszögben találják magukat, és közben folyamatosan kísérti őket a kérdés: mi lett volna, ha másképpen döntenek?
Minden egy titokkal kezdődik.
Kövesd a sorsukat!
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Eredeti cím: The Mothers
Fordította: Szujer Orsolya
Terjedelem: 320. oldal
ISBN 9789634575719
Megrendelés

Nyereményjáték

Az anyák egyik főszereplője Nadia Turner, a színes bőrű fekete lány, aki a szegénységből a tudásával akar kitörni, és a gimnáziumából egyedüliként kerül be egy borostyánligás egyetemre.
A mostani játékunk során olyan Nadiához hasonló, okos fekete nőkről találtok információkat, akik nagy hatással voltak a világra, de nem volt egyszerű elindulniuk. A rövid leírás során találjátok ki, hogy kiről van szó, és írjátok be a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Feladványom

A a NASA egyik legjelentősebb matematikusa-fizikusa. Az ő életútja nemcsak azért érdekes, mert kiemelkedő űrprogramokban vett részt, ahol az ugyancsak kiemelkedő tudásával vált nélkülözhetetlenné, hanem mert a pályakezdésekor egyszerre kétféle előítéletességgel is meg kellett küzdenie: nő is volt, meg színesbőrű is. Életéről A számolás joga címmel készült film.

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

– 07.26. – Olvasónapló
– 07.28. – Hagyjatok! Olvasok! – extra állomás
– 07.30. – Sorok Között
– 08.01. – Sorok Között – extra állomás
– 08.03. – Kelly & Lupi olvas

4 Stars
Oszd meg!

Reader Comments

Write a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *