Természetesen 2019-re is meghirdetem a Várólista csökkentési versenyt/kihívást, kinek melyik kifejezés tetszik jobban, lehet válogatni.
Ez itt tehát a beharangozó bejegyzés a szabályokkal, jelentkezési űrlappal és a tavaly bevezetett változással, ami tényleg sokkal kevesebb munkát jelentett számomra: csak 2018 előtt megjelent könyvekkel lehet indulni rajta.
A várólista csökkentés első szabálya:
FELEJTSD EL a várólistádat.
A második szabálya:
OLVASD EL a SZABÁLYZATOT (fogj egy kávét, elég hosszú lesz, de megéri átrágni magad rajta)
Mi is a csökkentsd a várólistádat?
Egy nemzetközi példára 9. éve folyó játék, melynek célja, hogy az olvasásra váró könyvek kupacát csökkentsük minimum 12 kötettel, azaz annyival, ahány hónap van egy évben. Hogy legyen az embernek helye virtuális vagy valós polcán még több kötetnek, meg egy kicsit könnyítsen a lelkiismeretén is, hogy nem hiába vásárol, harácsol, hanem tényleg el is olvassa a könyveket.
A Várólista csökkentés alapszabálya, hogy azok a könyvek szerepelnek, amelyeket beszereztél, összegyűjtöttél és már régóta arra várnak, hogy elolvasd őket, de valahogy mindig van valami fontosabb amit szeretnél olvasni, s ezek egyre hátrébb kerülnek és még mindig olvasásra várnak hónapokkal, évekkel azután is, hogy megszerezted őket.
Akik már korábban (tavaly, vagy 2011 óta bármelyik évben) is részt vett benne és sikerült neki, az tudja mi a dörgés, aki feladta az talán okult a hibáiból és nem keseredett el, mert kudarcot vallott, hanem újból nekivág. Nem kell az előző játékot teljesítened ahhoz, hogy most beszállhass a várólistáddal. S persze a lényeg, hogy ez egy játék, nem kell halálosan komolyan venni.
A feladat egyszerű: Olvass el 12 könyvet 12 hónap alatt a várólistádról. Olyan könyveket, amelyek legalább EGY éve várnak arra, hogy kézbe vedd őket.
Menete pedig a következő:
- Válassz ki 12 címet a várólistádról, amelyek már legalább EGY éve ott porosodnak valós vagy virtuális polcodon és olvasásra várnak. Nem kell havi 1 könyvet elolvasni, lehet hogy mind a 12-t elolvasod két hét alatt, lényeg, hogy 2019-ben ez a 12 kötet lekerüljön a várólistádról. Ráadásul nem kell abban a sorrendben elolvasni a könyveket, amelyekben listázod őket.
- A listát az elolvasandó könyvekről előre meg kell határozni és kitenni valahova, hogy mások is láthassák. Lehet ez a blogod, tumblr, instagram, Litsy, a moly.hun vagy a Goodreadsen egy polc, lista, gyűjtemény a LibraryThingen, vagy bármi más általad használt könyves játszótér ennek megfelelő opciója, de ha nincs semmi hely, ahova ezeket feltennéd, viszont szeretnél játszani, küldd el nekem a listát és én vezetem helyetted:)
- Jelentkezési és listaállítási határidő: 2018 december 31 éjfél.
- A könyveket pedig 2019 január 1 – december 31 között kell kiolvasnod. (Tudom, miután kiválasztottad őket, azonnal neki akarsz állni olvasni, de fogd vissza magad 2019-ig, jó?:)
- Ha lehet, tartsd magad ehhez a listához és ne változtass rajta (alternatív listát is létrehozhatsz +12 könyvről, amivel lecseréled az eredetit, mert éppen akkor nincs kedved pont azt a könyvet olvasni) – Voltak, akik ezt kihagyták, pedig hasznos lett volna, mert lehet a most kiválasztott könyvek közül lesz, amihez egyszerűen nem lesz jövőre hangulatod.
- Hangoskönyvek és e-bookok is számítanak
- Újraolvasás nem számít
- A várólistádon szereplő könyvek más olvasási játékban, kihívásban is szerepelhetnek, simán lehetnek átfedések.
- Itt nálam a kérdőív kitöltésével jelzed, hogy részt veszel a játékban. A blogodra tedd ki a képet meg a linket ami majd arra a bejegyzésre fog mutatni, ahova január elején kiteszem a versenyben résztvevők listáját.
- Aki végigcsinálja velem ezt a játékot, azok között év végén lesz valami nyereményosztás.
- Létre fogok hozni egy bejegyzést, ahol majd listázom azokat, akik részt vesznek a játékban, valamint ugyanúgy mint idén, nálam kell azt is jelezni, hogy elkészültél és teljesítetted a verseny feltételeit.
Szóval aki szeretne velem játszani 2019-ben is és helyet csinálni a polcán újabb könyveknek, az csatlakozzon!
Mivel mindig rengeteg kérdés merül fel a játékkal kapcsolatban, megpróbálok párra már előre válaszolni:
- Csak azért lenne jó tényleg megkülönböztetni a valós és az alternatív listát valahogy – hogy tudd mi az, amivel indultál, amit eredetileg választottál olvasásra. Persze ezért nem kell külön polc, lista (ha molyon vezeted), vagy bejegyzés de mondjuk az első 12 cím az alap, utána a max. 12 a tartalék (lehet kevesebb, több viszont nem).
- Ha egy listára/polcra/bejegyzésre tetted az alapot és alternatívot egy helyre írd csak be a jelentkezési lapon is.
- Egyesével az olvasásokat nekem nem kell lejelenteni, engem csak a végeredmény érdekel. Az, hogy írsz róla értékelést vagy blogot már rajtad múlik.
- A játékban szereplő várólista nem azonos bármilyen konkrét várólistával, amit vezetsz.
Ha a molyos várólistád 2 hónapos az nem érdekes, lehet azt nem is használod, vagy éppen a kívánságlistád tölti be ugyanezt a funkciót. Mindez NEM SZÁMÍT, hisz molyolnod se kell, ha játszani akarsz. A moly, librarything, goodreads stb. csak könnyít a dolgon, nem attól függ a várólista-csökkentés, hogy tagja vagy-e bármelyik könyves közösségi oldalnak. Tuti van olyan könyv, amit évek óta szeretnél kiolvasni és ide azokból kell válogatni. Mondjuk pont ezért ne a konkrét várólistádat használd pl. a molyon, hanem hozz létre egy külön polcot, listát (ennek megfelelő alternatívát a többi helyen) vagy egy blogbejegyzést, amin csak a játékban résztvevő könyvek szerepelnek. - Az alternatív lista a biztosíték arra az esetre, ha az első 12 könyvet nem sikerül megszerezni, vagy nincs hozzá hangulatod. Jó ha tudod, hogy ha a 12-ből akárcsak 1 is van, amit nem tudsz valamiért kiolvasni, de nem volt alternatív listád amiről csereberélhetnél, akkor bizony vagy szedd össze magad és olvasd el, vagy buktad a versenyt. Szóval érdemes legalább pár tartalékot bekészíteni!
- A VÁLTOZÁS: Legalább EGY éve várjon olvasásra a könyv, 2018-ban megjelent könyvekkel egyáltalán nem lehet játszani. Nem érdekel, hogy te már 3 éve vársz arra, hogy megjelenjen, ha csak 2018 január 5-én jelent meg a regény első kiadása (azaz klasszikusok új köntösben meg sokadik utánnyomás nem számít újnak!) nem szerepelhet a listádon!
- Ha valamit angolul tettél fel a polcra, azt angolul olvasd, ha a magyar változatot sikerült megszerezned és elolvasnod az nem ugyanaz!
- Viszont ha valamit feltettél könyv formátumban de mégse jutsz hozzá, de később e-könyvben vagy hangoskönyvben fogyasztod, az okés.
- Mindenképp jelentkezz a blogon. Az alapján tudom majd generálni a listákat, az első már pár nap múlva kint lesz, ott ellenőrizheted, hogy a jelentkezésed felkerült-e.
- A kérdőívet azután töltsd ki, ha már összeállt a listád! Ha egy helyen van az alap és az alternatív listád, csak az első helyre írd be őket!
- A játékban a 2018 december 31- éjféli állapottal indulsz, addig még variálhatsz a választásodon.
- A listádra friss (2018-es) vagy még meg sem jelent könyvek értelemszerűen ne kerüljenek fel.
- A szabályok azért vannak, hogy betartsuk őket, amúgy mi értelme lenne egy kihívásnak ha mindig mindenben engednénk?
Ha van még amire nem válaszoltam, tedd fel nyilvánosan (itt, vagy a molyos kihívásnál) esetleg emilben (lobo1tomia kukac gmail ponty com) de még a kérdőív kitöltésekor is odabiggyesztheted megjegyzésnek.
Aki összeállította a várólistáját és az alternatívot is, az itt jelentkezzen (a pirossal csillagozott mezők kitöltése kötelező).
Amíg el nem készült az ember, ne adja le a nevét, mert innen fogom mindig generálni a jelentkezők listáját és az fog számítani. (Aki nem látja a doksit, annak ITT A LINK hozzá:)
Képet lehet vinni kicsiben vagy nagyban.
Természetesen a Molyon is van hozzá kihívás, oda is csak december 31-ig lehet jelentkezni, teljesítés igazolása után pedig ismét lesz majd plecsni is hozzá. A teljesítést majd a blogon keresztül is kell jelezni. Természetesen azért itt, mert nem kell molyolnod ahhoz, hogy a várólistádat csökkentsd!
Szia 🙂
Ez lesz az első kihívásom, kíváncsi vagyok hogy sikerül-e, mert raktam bele régen „megkezdett, félbehagyott” darabokat is. Köszi a játékot:)
DarKyra (molyos felhasználó)
A polcom:
https://moly.hu/polcok/varolista-csokkentes-2019-kihivas-6
Szia.
Ez lesz az első ilyen kihìvásom remèlem sikerül teljesìtenem.
bmaya
Polcom :
https://moly.hu/polcok/varolista-csokkentes-2019-100
Szia!
Itt elfelejtettem leadni, ne haragudj!
Itt van mindkettő
https://moly.hu/polcok/varolista-csokkentes-2019-55
https://moly.hu/polcok/varolista-csokkentes-2019-alternativ-6
Szia!
Itt a listám.
https://moly.hu/polcok/varolista-csokkentes-2019-101
Szia. Itt szeretném jelezni, hogy mégsem veszek részt a kihíváson, csak nem tudom, hol lehet visszavonni az űrlap jelentkezést. Köszi.
Szia!
Befejeztem a kihívást.
Link a Moly listához:
https//moly.hu/listak/varolista-csokkentes-2019-47
Kihívásra is jelentkeztem a Molyon
Köszönöm a kihívást, végre kevesebb olvasatlan könyvem van :).
/Valódi nevem Nemoda Eszter/
Szia,
Kész vagyok a könyvekkel, a teljesítések a lenti polcon találhatók:
https://moly.hu/polcok/varolista-csokkentes-2019-teljesites
Moly nevem: zsofish
Köszi!
https://moly.hu/polcok/varolista-csokkentese-2019-alternativ
https://moly.hu/polcok/varolista-csokkentese-2019
megvan a 12 🙂 köszi a kihívást és a motivációt! 🙂
Szia!
Elkészültem, de nem látom a listán a nevemet.
A molyon rákérdeztem, de nem kaptam választ.
Moly nevem: szadrienn
https://moly.hu/polcok/varolista-csokkentes-2019-27
Köszönöm a kihívást!