Jul 192012

Nem olvastam utána, de úgy tudom elképzelni, hogy amikor Réber László és Janikovszky Éva egymásra találtak, akkor készült ez a négy könyv. A Te is tudod?ot nemrég reklámozták, hogy a 70-es évek óta először jelenik meg újra, s mivel én se ismertem a könyvet, beszereztem a fiamnak, aki ugye nagyon megkedvelte a Már óvodás vagyok-ot, gondoltam akkor hajrá, jöhet a többi Janikovszky amíg iskolába nem megy.

De sajnos ez a kötet kicsit csalódás volt. Mert míg áradoztam arról, hogy mennyire nem érezhető a korszellem a Dani történeteken addig ezen a könyvön nagyon is. Mert igazán mintacsaládról van itt szó, a foglalkozások arra emlékeztettek, amikor az orosz nyelvkönyvek példamondataiban csak azt lehetett megtanulni, hogy anyukám tanár, apukám orvos és ha nem illett bele ebbe a képletbe a foglalkozásuk, akkor gond volt, mert még talán az orosztanárnő se tudta, hogy mondják oroszul, hogy lakatos. Ja és a rajzok is nagyon kezdetlegesek. Még nincs benne az igazi Réber László stílus se. Végülis tanuló, összecsiszolódó kötetnek elmegy, de nem csoda, hogy sokáig nem jelentették meg újra.

A következő három kötetet nyáron egymás után olvastam át, köszönettel az unokahúgomnak, aki most ezeken tanul olvasni és elhozta magával a Balatonra. A Ha én felnőtt volnék Jó nekem! Felelj szépen ha kérdezlek! igazából ugyanarról a kisfiúról, családjáról és a gyerekeket foglalkoztató problémákról szól. Még mindig korai Janikovszky-Réber közreműködésről van szó, de a rajzok és figurák már kidolgozottabbak, de még mindig nem a Danival kezdődő színvonal, de már bennük rejlik a jövő ígérete. Viszont a problémák azok tényleg megint olyanok, amik a kisgyerekek világában igencsak központi szerepet játszanak. Mert mennyire nehéz alkalmazkodni az elvárásokhoz és mennyivel jobb lenne, ha már felnőtt lehetne az ember (Ha én felnőtt volnék) mert akkor azt csinálhatna amit akar. Természetesen olyan szinten, mint egy kisgyerek ami a felnőttnek azonnal látszik, hogy nem éppen átgondolt megoldás, de azért a végére van benne kritika a szülők felé is.

A Jó nekem kicsit hasonló tematikára épül, a kisfiú megpróbál megfelelni az elvárásoknak, s közben rájön, hogy ez nem is olyan nehéz illetve micsoda öröm ha nem csak neki jó a kedve, hanem a családtagjainak is. S a végén megint ott van a szülők szemének felnyitása: kicsit legyünk lazábbak és foglalkozzunk a gyerekekkel, s tegyünk meg valamit csak az ő kedvéért, mert ő is annyira igyekszik.

S végül ott vannak azok a kérdések amiket gyerekkorunkban annyira utáltunk, amiket mindig mindenki feltett nekünk és csodáltuk, hogy nem unják ezt a felnőttek? Vagy egyszerűen csak ennyire nem figyeltek ránk meg a válaszainkra, hogy állandóan ugyanazt tették fel? Azt hiszem, erre mindenki emlékszik és most már az is kiderült, hogy mennyire nehéz a gyerekekkel elbeszélgetni, ha ritkán vagy éppen először találkozunk velük. Fel kell készülni valami jobbra, különlegesebbre, mint amivel amúgy is szembetalálják magukat. Had tudjanak szépen felelni a kérdéseinkre. S amit felelnek, az legyen bármi, azt hallgassuk meg és ne legyenek elvárásaink a válaszokkal kapcsolatban.

Úgyhogy igazán a Te is tudod kivételével a másik három könyv továbbra is alátámasztotta Janikovszky – Réber rajongásom jogosságát.

 

Oszd meg!

Reader Comments

Write a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *