Kajamagazinok

Pont reggel olvastam el Katherine bejegyzését a BBC History magyar kiadásának egy évéről, aztán a postára menet megláttam, hogy megjelent a korábban már pletyka szinten hallott BBC Good Food magazinjának is a magyar változata. Amire persze azonnal lecsaptam, mert egyik gyengém* a kajaújságok, függetlenül attól, hogy nem vagyok egy kiemelkedő szakács, különösebben gourmand se, de néha szeretek főzni, jókat enni meg mindenképp. Végiggondoltam, hogy mennyi kajamagazinom van itthon, amiket már egy évtizede gyűjtögetek, s eszembe jutott, milyen érdekes lenne összenézni, hogy mit miért vettem, mi róla a véleményem stb. Úgyhogy íme egy amatőr írása a témában. Előre szólok, hogy tuti van gasztroblogger aki ennél jóval alaposabban körbejárja a témát én csak a saját élményeimre és könyvespolcomra hagyatkoztam.

Az egész akkor kezdődött, amikor összeköltöztem az emberrel. Addig igazából a diákok és fiatal vidékiek pestre kerültek téma jellemezte a konyhámat. Volt egy F. Nagy Angéla könyvem, amit még főiskolásként vettem, hogy tudjak főzőcskézni magamnak, de igazából megmaradtam annál, hogy amíg tartott ettem az otthonról hozott kajákat, aztán meg gyorséttermek, menzák, szendvicsek (hideg-meleg), zacskós ételek és tészták alkották az étrendemet és a repertoáromat. De alapvetően én is, meg a párom is szerettük a hasunkat, szívesen próbáltunk ki dolgokat, már amennyire a pénztárcánk engedte. S naná, hogy mint könyvtáros a nyomtatott betűhöz fordultam útmutatásért.

Az első sorozat, amit megvettem teljes egészében a kéthetente megjelenő Főzzünk Magabiztosan! volt. Ugyan Laci bácsival reklámozták, de miután akkoriban én már túl voltam 2 évnyi angliai bébisintérségen, azonnal felismertem, hogy ez valami brit kiadványnak a honosítása volt. Ezért aztán imádtam is rendesen. Szépen lelkesen vásároltam a gyűrűs mappákkal együtt az egészet. Az első körben két kötet jelent meg, vagyis ennyibe lehetett szétválogatni az újságokat, mert majd mindegyikben volt vegyes tartalom. Az egyik mappa végül tartalmazta a recepteket, mindegyik 2 oldalas volt, egyiken az étel neve, másikon az elkészítési mód található, a másik pedig a technikákat, ahol bemutatták a zöldségpucolást, húsbontást, egzotikus fűszerek használatát stb. A következő két kötet nemzetközi recepteket és vendégváró ételeket tartalmazott, az utóbbiakat témánként menübe rendezve. A magyar piachoz képest igencsak színvonalasan és bár akkoriban még sok mindent nem lehetett itthon beszerezni a bemutatott ételekhez, ma már nem gond elkészíteni random ételt belőle. Ma is egyik kincsemnek tartom.

A Magyar Konyhát szinte sose vettem, de a Fakanált igen. Első pár számom még abból az időszakból van, amikor fekete-fehér volt, sok recepttel és néhány színes fotóval. Aztán még megvan belőle a 2002-es év, amikor külsőt váltott: színes lett és gyűrűs mappát lehetett venni hozzá (igen, a gyűrűs mappa a gyengém, lakberendezős sorozatot is vásároltam így. S bár külsőre nagyon szép lett a fakanál, igazából nagyon felhígult a tartalma. Régen volt benne rengeteg, láthatóan kipróbált recept, de az új változatban egyre kevesebb lett az ennivaló, a képeknél úgy éreztem, mintha valami ügynökségtől szerezték volna a fotókat, aztán írtak hozzájuk egy ételt, amit talán soha meg se főztek. Azért pár ötlet miatt vásárolgattam még később is random belőle.

A Príma Konyha az első számtól arra hívta fel a figyelmet, hogy ők mindent kipróbálnak és a kész terméket fényképezik le. Na ez nagyon szimpatikus volt, vásároltam is vagy 5 évig az újságot. Ami tipográfiailag viszont nem kicsit volt rémálom. Nagyon rossz volt a betűválasztás, a képek mintha ad hoc lettek volna a szövegek mellé odavágva, s majd minden szám az előzőben történt néhány hiba kijavításával kezdődött. Kicsit olyan magyar narancs íze volt: „Kisebb, sárgább, savanyúbb, de a mienk”. Mondjuk a receptek tényleg korrektek voltak és nem túl bonyolultak. Viszont úgy tűnt, nem igazán képesek megújulni, mármint tematikát és külsőt illetően, úgyhogy 2007 óta nem is volt a kezemben, nem tudom, manapság hogy áll a belseje az újságnak.

A Tina Konyha Extra részeivel valamelyik Adventi különszámnál kezdtem az ismerkedést aztán pár évig mindig megvettem az évszakokra, témákra összeállított külön receptgyűjteményüket (Húsvét, Nyár, Sütemények, Vendégváró, Torták, Fogyókúrás és persze Karácsony). Amikor a Tina elindult itthon, anyukám gyakran megvette és mindig tetszettek benne a kivágható receptek, amiket a húgom egyszer összegyűjtött és lefűzött (ezek szerint a gyűrűs mappázás a génekben van). Balatoni NSZKsok hátrahagyott újságjain szocializálódva itt is rögtön felismertem ám, hogy elsősorban német receptek vannak lefordítva. De bár az ő főztjeikért annyira nem rajongok, azért a korrekt képanyag miatt vásároltam jó darabig az újságokat. Igaz, valójában használható receptet nem találtam benne. A Tina Konyha Extra az a kategória volt, amit végigolvastam és soha semmit nem készítettem el belőle. Ezért is hagytam abba a vásárlását. Na jó, az Adventit még tavaly is megvettem, de inkább a dekorációs ötletek miatt.

A Nők Lapja Konyhát nem az indulásától követem figyelemmel, de az elmúlt kb. 4 év majd minden száma megvan. Azt hiszem ez az újság vette át a klasszikus Fakanál és Magyar Konyha szerepét (s én arra a Magyar Konyhára gondolok, amit még a keresztanyámnál lapozgattam a 80-as 90-es években, nem az azóta többszörösen átformáltra), plusz eleinte a Fakanál amolyan melléklete volt: érthető, receptek, itt-ott pár extrával, de a számonként felsorolt úgy 80 ételből legalább a fele olyan, amit bárki el tud otthon készíteni mindenféle különösebb felhajtás nélkül. Persze ők is bevonják a gasztrobloggereket, sztárszakácsokat, de mindig vannak gyerekeknek ötleteik, kis pénztárcákra és persze az elmaradhatatlan Lajos Mari.

Amikor az új évezred első 10 évének 50 kedvenc könyvéhez készítettem a listámat én biza felvettem bele Stahl Juditot is az első könyvével, mert úgy emlékszem, annak idején ő hozta be Magyarországra a nyugati típusú főzőműsort, könyvet és bármennyire is koppintás volt amit csinált, kiváló érzékkel megtalálta a piaci rést vele. Mint ahogy a Stahl Magazinnal is ugyanezt művelte. Sikeres nyugati magazinok mintájára egy olyan lapot indított el, ami ötvözi a gasztronómiát más nőket érintő témákkal, s mindezt igényes megjelenéssel teszi. Szép fotók, jó írások és korrekt tipográfia. Kedvenceim a tesztek belőle, mert ott aztán tényleg kipróbálnak mindent a legdrágábbtól a bóvliig legyen szó fagylaltgépről vagy pezsgőről és megírják a véleményt. Nekem, mint laikus olvasónak úgy tűnik, korrekten. Sőt mostanában kicsit leszálltak a magas lóról és nem csak 5000Ft-tól kezdődő konyhai vagy éppen szépészeti kiegészítőket ajánlanak, hanem olyat is, amit a normál ember is meg tud fizetni.

A Good Food magazin első lapozásra ugyanezt a vonalat képviseli, na meg olyasmiket, amit a menő gasztrobloggerektől megszoktunk, mert ők itt is feltűnnek, naná. Még nem tudom, hogy nekiállok-e gyűjteni ezt is, vagy csak alkalomadtán veszek meg egy-egy példányt. Akit érdekel, annak majd elmondom.

Amúgy meg, hogy ezekből az újságokból mennyi receptet szereztem? Nos, ahhoz képest amekkora a gyűjteményem, keveset. Bár mindegyikből van pár kedvenc, amely beépült a repertoáromba. De ugyanígy vagyok a gasztroblogokkal is. Sok van, sokféle, egyik szebb meg jobb mint a másik és néhányat olvasgatok, megjegyzek belőlük recepteket, de nem feltétlenül készítem el őket. Eleinte a gasztroblogokban az volt a jó, hogy közelebb éreztem magamhoz őket, mint a könyveket, újságokat, mert láthatóan elkészített, kipróbált ételekről volt bennük szó. De aztán akkora lett a választék, meg a szakadék aközött amit olvasok és amit el tudok készíteni, hogy inkább visszatértem a hagyományokhoz: könyvek és magazinok.

* A másik az októbertől megjelenő Adventi különszámok, amelyekből szintén minden évben jól bevásárolok, hogy aztán a legkevesebb ötletet valósítsam meg belőlük. Talán egyszer majd ezekről is kéne egy ilyen poszt. Mondjuk Advent környékén