Rejtő Jenő: Az előretolt helyőrség

Annak idején Rejtővel a Füles hozott össze. Nagymamám sógora volt nagy rejtvényfejtő, előfizetése volt a magazinra, meg az évkönyvei is mindig megvoltak. Alig vártam, hogy hozzájuk menjünk, összeszedjem és sorrendbe rakjam azokat a számokat, amelyek legutóbbi látogatásom óta felgyűltek nála. Mert szerencsére a sok megfejtett rejtvényt sose dobta ki, de be se küldte őket, szóval nyerni nem nyert. Miután sorba raktam a Füleseket, nekiálltam olvasni a képregényeket. Mert anno még akár 3 is volt egy számban. Az évkönyvekben meg akár 1 teljes regény is volt megrajzolva! S azok is gyűltek vagy a 60-as évektől náluk. Anyu unokatestvére meg a képregényes füzetben egyben megjelenteket gyűjtötte, vette meg és tőle meg azokat kértem kölcsön (általános iskolában a zsebpénzem még nem költöttem ilyesmire). Ezért aztán én Korcsmáros Pálnak meg a rokonságnak köszönhetem Rejtőt.

Majd amikor bejutottam a felnőtt könyvtárba, ki is vettem sorra azokat az Albatrosz regényeket, amiket már képről annyira jól ismertem. Otthon nem nagyon volt Rejtőnk, a sorozatból inkább a krimik voltak meg nálunk. Mindenesetre a kedvenc Rejtő regényem Az előretolt helyőrség lett. Azt hiszem leginkább Galamb miatt, mert ahogy meg volt rajzolva, az nagyon el lett találva. Először olvasva a regényt csak rá figyeltem, azokra a  jelenetekre fókuszáltam, amelyek a képregényből már annyira jól ismertek voltak, s érdekelt mennyire adták vissza a rajzok az eredeti szöveget. Hát nagyon. Csak többedik olvasásra kezdtem el odafigyelni az igazi történetre, a bonyolult cselekményre, a titkokra és a hihetetlenül eltalált olykor finom, olykor meg harsány humorra.

A történetről nem is írnék, azt talán mindenki ismeri, aki meg nem, azt mi tartja vissza, hogy elolvassa? Vagy megszerezze a most már színesben is hozzáférhető képregényt? Én most (vagyis nyáron) nosztalgiától vezérelve vettem elő és olvastam el újra. S bár közben folyton emlékeztem a képregénykockákra, a gyerekkori olvasások ízére, azért azt kell mondanom, itt-ott kicsit megkopott már a regény fénye.  Fedeztem fel benne átlátszó húzásokat, ismétlődő fordulatokat és be kell vallanom, kicsit csalódtam. Úgy terveztem, mielőtt elővettem, hogy majd elolvasom a többi kedvencet is, de kicsit megtorpant a lendület. Mert nem akarom, hogy ezek a regények rosszkor kerüljenek a kezembe és hibákat találjak bennük, mert akkor egy kellemes emlék lényegül át, megdől egy mítosz. Márpedig szeretném ezeket megtartani úgy, ahogy emlékszem rá, hogy viccesek, szellemesek, szórakoztatók igazi Rejtősek és nincs bennük hiba.

Szóval jó regény ez, Galamb még mindig önfeláldozó, kicsit hebehurgya és hatalmas szívű, a rajzok miatt mindig elfelejtettem, hogy Troppauer Hümér inkább Napóleonra hasonlít, Kréta pedig idősebb mint rajzolva. A történet még mindig szellemes, csak most már kicsit kiszámítható volt. Ennek ellenére továbbra is marad az egyik kedvencem, mert hajlamos vagyok csak a szépre emlékezni. De azért nem kapja azt a kitűnő osztályzatot, a tökéletes 10-t mint amire számítottam, amikor elhatároztam, hogy nosztalgiázom. Talán majd máskor pár év vagy évtized múlva újból előveszem és akkor majd csak jót írok róla. Vagy lehet, hogy inkább a képregényt forgatom majd.

Kiadó: Magvető
Sorozat: Albatrosz könyvek
Megjelenés: 1968
Terjedelem: 278 p.
Honnan: saját példány