A kötettel már több felé találkoztam, s legutóbb nem felejtettem el kikölcsönözni a könyvtárból. Ami meglepett, hogy milyen kicsi és alig 2 óra alatt el lehetett olvasni. Persze itt sem a méret a lényeg 🙂

Daniel Pennact íróként ismerik sokan, de pedagógusként is dolgozott és az olvasást, a könyvek szeretetét nagyon a szívén viseli. Van is egy elképzelése arról, hogy miként gátolja meg maga a szülő azt, hogy egykor a könyveket, mesét szerető gyermeke miután megtanul olvasni a kezdeti lelkesedés követően hamar megunja a dolgot és az olvasás mumussá válik. A kötelező olvasmányok tovább rontják a helyzetet, s végül úgy nő fel a gyerek, hogy szinte betűt se lát. Pennac azt írja, hogy nem szabad azonnal magára hagyni a gyereket, amikor megtanul olvasni és lerázni végre az esti meseolvasás néha terhessé váló kötelességét arra hivatkozva, hogy most már egyedül is megy neki. Még egy darabig segíteni kell őt abban, hogy ne szakadjon el a történet és a betű egymástól, hanem inkább erősíteni kell benne a kettő összetartozását, s így elérni, hogy megszeresse az olvasást. A kötet második harmadában pedig konkrét esetről ír, amikor tanárként nehéz gyerekeket kellett irodalomra tanítania, akik nem szerettek, sőt utáltak olvasni. Pennac módszere az volt, hogy felolvasott a diákoknak órán, akiket aztán annyira magával ragadott a történet, hogy végül önállóan megkeresték a hallott művet és előre olvastak. Továbbá nem zaklatta őket olyasmivel, ami benne van a tantervben, nem tett fel olyan kérdéseket (Mit akart mondani a szerző? és társai) amelyek stresszelhetik a diákokat, mégis elérte, hogy beszélgessenek a művekről és végül elolvassanak majdnem mindent, ami a tananyagban szerepelt. Szóval a címben is említett kötelező szót vonta ki az oktatásból, s mindjárt minden jóval izgalmasabb és érdekesebb lett.

A kötet harmadik harmada pedig az olvasók jogairól szól, s ezeket 10 pontba szedte Pennac és mondjuk van, amivel nem feltétlenül értek egyet (én például szeretek beszélgetni arról, amit olvastam, szívesen osztom meg az élményeimet, ezért is írok könyves blogot), illetve fenntartom, a jogot, hogy bármit olvashassak, de alapjában nagyon jó a 10 pont és ki lehetne könyvtárakba is függeszteni. Sőt, az angol kiadás mellé Quentin Blake – aki Roald Dahl mesekönyveihez is csinált nagyszerű illusztrációkat – tervezett is plakátot, ami itt megtekinthető nagyban.

Szóval ez a könyv nagyon illik most az Olvasás 7 hete eseménysorhoz, s én szeretem tudni, hogy nálam okosabbak miként vélekednek magáról a könyvekről, az olvasásról. Persze Pennac ideális helyzeteket és körülményeket ábrázol, amelyek nem mindig és mindenhol követhetőek, ennek ellenére azért alapjában klassz kis könyvecske volt.

Eredeti cím: Comme un roman
Megjelenés: 2001 (1992)
Kiadó: Fekete Sas Kiadó
Fordító: Gedényiné Gaál Zsuzsanna, Székely Sz. Magdolna
Terjedelem: 198 p.
ISBN: 9789638254993
Honnan: Könyvtárból

4 Stars
Oszd meg!