Mikor kiderült 2010 végén, hogy az évet a kiadó a 3. Sandman kötettel fogja zárni, eléggé belelkesültem. Főleg, amikor előrendelésben az előzőekhez képest jóval olcsóbban lehetett hozzájutni. Úgyhogy gyorsan megvettem. Most én jártam úgy, hogy amikor kézbe vettem, kicsit csalódtam. Ugyanis a kötet jóval vékonyabb, mint az előző kettő, ráadásul csak 4 történetet tartalmaz. A csalódás azonban csak addig tartott, amíg el nem kezdtem olvasni.
A négy történet nem kronológiában folytatja az előzőekben megkezdett sztorit, inkább a szereplőkről ad némi plusz információt. Amolyan kimaradt jelenetek ezek. A Kalliopéban egy író úgy lesz sikeres, hogy hozzájut a múzsához és míg rabszolgaként, elzárva tartja, természetesen megy rendesen a szekere. Morpheus azonban közbelép Richard Madoc őszinte sajnálatára. Az Ezer macska álmában arról van szó, hogy miképp látják a cicák az emberek világát és mire lehetnének képesek, ha fordítva lennének a dolgok, mint vannak. A harmadik történet visszakapcsolódik a Babaház negyedik részének Egyszer fenn, egyszer lenn epizódjához, ahol Morpheus alkut köt Shakespeare-rel. Itt tanúi lehetünk, annak, mikor beváltja a bárd az ígérete egyik felét és különleges közönségnek tartja meg a Szentivánéji álom ősbemutatóját. Az utolsó történet, az Álarc pedig ismét a korábban már feltűnt szuperhősök világába visz, megmutatja mi történik, ha a nyugdíjba vonulnak a világmegmentők, de életüket képtelenek befejezni. A kötet utolsó epizódja pedig nem rajzos, hanem szöveges: bepillantást enged a kulisszák mögé, megtudhatjuk, hogy készül egy Gaiman képregény. Ez igazi csemege, mert én például elképzelni se tudtam, miképp megy a munka, mennyit ír meg az író, mennyire szól bele abba, hogy milyenek lesznek a rajzok. Valahogy teljesen fordítva képzeltem el az egész munkamenetet, szóval érdekes volt.
A kötet kiemelkedő része természetesen a Szentivánéji álom epizód, ami azért is kuriózum, mert az egyetlen képregény, ami World Fantasy díjat nyert novella kategóriában. S erre azóta se volt példa. A rajzokat ráadásul a csodás Charles Wess készítette, aki már a Csillagporból is varázsolt illusztrált kiadást. Engem amúgy is meg lehet venni Shakespeare-rel és ebben a részben zseniális az ötlet, hogy a drámaíró színtársulatával a mű ihletet adóinak mutatja be a történetet, szóval a közönség soraiban tündérek, manók és egyéb természetfeletti lények ücsörögnek, s érdekes figyelni reakcióikat és beszólásaikat, amikor magukat és cselekedeteiket látják a színpadon. Néhol sokkal jobb szöveggel, mint ami eredetileg elhangzott. Már megint kiváló választás volt az eredeti szövegekhez Nádasdy Ádám modern fordítását felhasználni és beszúrni a buborékokba. Szinte posztmodern az egész, úgyhogy méltán kapott meg mindenféle díjat. Alig várom, hogy kiderüljön, Shakespeare milyen második darabbal és történettel áll majd Morpheus elé (oké, kicsit utána néztem, mi is lesz majd, s azt is Wess rajzolta, de még pár kötetet várni kell).
Összegezve ez megint egy izgalmas kötet volt, még akkor is, ha kicsit pihenésnek tűnik a történetfolyamba beiktatott vakáció ez, epizódok, de micsoda zseniális epizódok összegyűjtése volt. S egyre inkább kezdem felvenni az egész Sandman képregény olvasás fonalát. S persze, alig várom a folytatást és azt is elő fogom jegyezni, mert támogatni kell, hogy továbbra is ennyire színvonalasan jelenjenek meg. Mind külalakban, mind tartalomban, mert a jegyzetek már megint alaposak voltak.
Eredeti cím: The Sandman: Dream Country
Kiadó: Carthapilus
Fordító: Totth Benedek
Megjelenés: 2010 (1990)
Terjedelem: 160 p.
ISBN: 9789632661810
Honnan: Vásárlás, saját példány
