Nem titok, hogy nagyon kedvelem Ljudmila Ulickaját. Nem állítom, hogy mindig, minden műve zseniális, de elég biztos pont ahhoz, hogy tudjam, mit várhatok és kaphatok tőle. Mivel annak idején én az Életművésznőkkel kezdtem az ismerkedést és sokakkal ellentétben Szonyecska is a nagy kedvencem. Úgyhogy kíváncsi voltam Ulickaja többi elbeszélésére is, amiből egy csokorral megjelent most ősszel.
Azt hiszem nem sok más kortárs orosz írónőt tudnánk megnevezni Ljudmila Ulickaján kívül, aki hihetetlenül népszerű nálunk is. Miután nagy regényeit már sorra kiadták itthon, most egy elbeszélés kötetet jelentetett meg tőle a Magvető kiadó, ami megint csak megmutatja, miért is kedveljük őt annyira.
A kötet három gyűjteményt rendezgetett egybe, amelyeknek valahogy összefüggnek Szegény rokonokban visszatérő szereplők vannak, akik hol a történet középpontjában, hol mellékalakként jelennek meg. A Kislányok rész novelláiban egy osztályba járó gyerekekről van szó, akiknek hol közös, hol csak egyikükről szóló történeteik vannak. Az Elsők és utolsók inkább témájukban függenek össze.
Annak idején először én az Életművésznőket olvastam tőle és elvarázsolt ahogy aránylag rövid fejezetekben komplett sorsokat tudott megírni. Ez az amit itt is kiválóan művel. Tényleg igaz, hogy Ulickaja a női sorsok írója, hisz történeteinek főszereplői majdnem mindig a nők, még azokban a novellákban is, ahol azt várnánk, hogy a férfialak viszik majd a prímet, valahogy egy barátnő, unoka húg, mostohalány kerül mégis a fókuszba. Mintha egyszerűen nem tudná meghazudtolni magát és kiderül, hogy a férfiak a történelmet csinálják, a nők pedig az életet.
Ulickaja novelláiban még az a hihetetlen, hogy 30-40 oldalba bele tud sűríteni komplett sorsokat, amik még egy nagyregényt is simán elvinnének a hátukon. Többnyire Moszkávban járunk a második világháború környékén, néha eljutunk a 60-as 70-es évekbe és ismét csak döbbenten olvassuk, hogy mennyi minden sújtotta ezeket az embereket azokban az évtizedekben, milyen körülmények és nehézségek voltak a társaik. Amiket ők teljesen természetesnek vettek és csak valami mellékszálként kezelik az alkoholizmust, szegénységet, társbérletet, elnyomást, a szólásszabadság megvonását.
Ami még visszatérő motívum a novellákban, az a vallás, különösen a zsidók helyzete ezekben az években, a legtöbb novellának van zsidó szereplője.
Mint a legtöbb válogatás kötet, ennek is hullámzó a színvonala, de egybe nézve az egészet olyan igazán ulickajás. Felidézi a nagy orosz elbeszélőket és majd minden története megfelel a klasszikus novellával szemben támasztott elvárásoknak. Nincsenek benne trükkök, újítások csak a történet, a szereplők és az elbeszélés ereje ami magával sodor. Ha választani kellene, talán az első rész, a Szegény rokonok volt a legösszeszedettebb egység. A Kislányokat olvasva felidéződött bennem, amikor irigyeltem a szovjet filmekben látott iskolás lányokat, a hatalmas fehér masnijaikat és fodros kötényeiket, hogy mégiscsak mennyivel jobb viselet lehetett, mint a mi nejlon köpenyünk (persze azóta rájöttem, hogy halál lehetett azt vasalni). Az Elsők és utolsókban pedig volt néhány gyöngyszem, mint például a Pikk dáma a férfi nélküli háztartásról amelynek fejénél szörnyűbbet szinte elképzelni se lehetne.
Ulickaját olvasni mindig élmény.
Eredetileg megjelent a Moksha.hu-n.
Eredeti cím: Rasskazy
Megjelenés: 2010 (2007)
Kiadó: Magvető
Fordító: Goretity József
Terjedelem: 452 p.
ISBN: 9789631427592