Muszáj nekem is azzal kezdenem, hogy igen, valamikor olvastam a Zabhegyezőt. Elvégre benne volt a 100 híres regényben, amit még azelőtt forgattam, hogy beiratkoztam volna a felnőtt könyvtárba és ahonnan az olvasmánylistámat vettem. Márpedig Salinger regénye ugye pont nekem szólt. Volna. Mert nem hagyott mély nyomokat bennem, pedig időben olvastam. Utána még pár évvel később, a főiskolán betoltam a Franny és Zooeyt, a Magasabbra, a tetőt ácsok és a Seymour, bemutatást is, de be kellett látnom, hogy Salinger nem az én világom. Aztán már csak magáról az íróról, visszavonultságáról, pereskedéseiről és haláláról olvasgattam. Halála előtti évben pont arról volt szó, hogy betiltották amerikában John David California regényét, amelyben megpróbálja átértelmezni, parodizálni a kultuszregénynek számító Zabhegyezőt. Legalábbis amikor itthon még nem lehetett kapni a regényt, mindenütt erről cikkeztek, hogy Salinger egyszerűen lopásnak minősítette az álnevet használó svéd író művét. A Rozshegyező előtt nem olvastam újra a Zabhegyezőt, sőt utána se néztem a történetének, kíváncsi voltam arra, vajon előhív-e valami emléket nekem a regény és milyen úgy olvasni, hogy csak kicsit emlékszem az alaptörténetre.
A Rozshegyező igazából két oldalról boncolgatja a Zabhegyező utóéletét. Először is igyekszik sima folytatás lenni, csak éppen hatvan évvel később játszódik minden. Közben Mr. C. leélt egy teljes életet, amiről semmit se tud az olvasó (néha maga a főszereplő se), de most itt van, 76 évesen és megint csak elindul, mint azon a régi télen, New Yorkba. De egy öregemberrel már nem ugyanazok a dolgok esnek meg, mint egy fiatallal, s itt igyekszik parodizálni California, hogy a tinédzser Holden Caulfield kalandjai, tapasztalatai kifordítva és görbe tükröt mutatva ismétlődnek meg az idős Mr. C-vel, akinek szinte fel se tűnik ez a párhuzam, hisz számára eltelt 60 év és hol van már az a régi srác…
Aztán meg ott van az író és szereplője kérdése, a közöttük lévő kapcsolat. Mert lássuk be, valóban hatalmas teher lehet, ha valaki ír egy olyan történetet és megalkot egy olyan főszereplőt, aki minden újabb felnövő generáció példaképe lesz, akinél mutatósabbat és hatásosabbat többé nem tud alkotni. De legalábbis a külvilág így látja. Vajon hogy érzi magát az író? Nem kísérti-e a dolog közel hatvan éven át, hogy volt egy teremtménye, aki akarva, akaratlanul de az egész életét befolyásolta. Aki egyszerre volt átok és áldás a számára? Vajon nem próbál meg leszámolni ezzel a teherrel a maga módján: írógéppel és tehetséggel felszerelkezve? Megteheti-e? Megvan hozzá a hatalma? Vagy ez a karakter már annyira erős, hogy önálló életet is tud élni? Szükség van-e egyáltalán az íróra, ha egyszer a hősét már életre keltette? Ahogy elnéztem, a legtöbben a regénynek ezt az aspektusát nehezményezték. Számomra meg pont ez volt az érdekes. Mint kívülállót, akinek nincs alkotói tehetsége, mindig is érdekelt az, hogy akinek meg van, az hogyan dolgozik, mi vezérli, miért van az, hogy annyira különbözik tőlünk, közönséges halandóktól? Összeolvasgatva mindenfélét Salingerről, amit itt művel a regényben, az számomra teljesen belefér abba, hogy ő milyen ember, író lehetett.
A témában – író és hőse viszonya – még ajánlom, a vizuálisabb típusoknak a Felforgatókönyv című filmet, amiben a Will Ferrell játszotta adószakértő egy reggel arra ébred, hogy valaki kommentálja az életét. Méghozzá Emma Thomposn hangján, aki írónő és a főhőse egy szürke kis adószakértő, akinek megvannak számlálva a napjai…
Összességében a Rozshegyező tehát érdekes olvasmány, egész sok kérdést felvet, a körülötte lezajlott hajcihő meg még külön érdemel egy misét (Californiát ugye Amerikában simán plágiummal vádolták meg). Úgyhogy érdemes elolvasni Salinger és Holden rajongóknak csak úgy, mint azoknak, akik közömbösek irántuk, mint amilyen én voltam, de lám még én is találtam rajta fogni valót.
Eredeti cím: 60 Years Later – Coming Through the Rye
Kiadó: Partvonal Kiadó
Fordító: Etédi Péter
Megjelenés: 2010 (2009)
Terjedelem: 237 p.
ISBN: 9789639910478
ah, ha beszaldok érte, kölcsönadod?
ma nincs nálam, de egyeztessünk, kölcsönadom
“Szükség van-e az íróra…” Nos, én nem tudtam, hogy kavart purparlét a könyv, hogy mekkorát, hogy Salinger pereskedett, s a többi. Mindenesetre Salingert fikarcot sem érdekelte Holden Caufield további sorsa, mint ahogy az embléma-jelleg, a siker mértéke sem – nem hagyta például adaptálni (a KönyvesBlogon fent volt egy levele, amelyben a (sokadik) jogvásárlási kísérletre reagál, jó olvasmány:). A Glassokkal volt elfoglalva, soha fel nem merült benne, hogy foglalkoznia kéne a Zabhegyezővel.
Ha velem történik ilyesmi, tán az zavart volna a legjobban, hogy szerepeltetnek, és hogy így; hogy mondatokat adnak a számba, amiket ki nem mondanék, hogy valaki ilyen “énbirtoklást” enged meg magának. Hogy egy olyan mondanivaló illusztrációjaként “létezem” egy idegen szövegben, amihez sem nekem, sem az általam írt szövegnek semmidelen semmi köze.
Van, hogy szereplő és teremtője viszonyáról remekül mesél igazán invenciózus író, például Jostein Gaarder a Sophie világában. Van, hogy élő alkotót alkotótársa szövegbe emel, akár nem is túl dicső szerepre, ahogy tette azt például Philip K. Dick Brian Aldissal, aki nem tiltakozott, mert nem volt rá oka. De ezt a könyvet azokkal a “folytatásokkal” érzem rokonnak, amiket jobbára a szerzői jog lejárta után rittyent valaki, mint pl. Saint-Etienne “Kis herceg a nagyvárosban-ja”, ami a Kis herceg “folytatása” lenne – ilyet az író életében nem szokás – és a jelen jogi környezetben nem is lehet – kiadni, legfeljebb feltenni fan-fictionként a netre.
Bocs ha indulatos és hosszú voltam
Zoli
…és kicsit igazságtalan. Azért annál jobb könyv, de szerintem legalább annyira illetéktelen
Zoli
Zoli, veled ellentétben én nem vagyok elfogult Salingerrel és Holdennel szemben épp ezért találtam érdekesnek ezt a kísérletet és ahelyett, hogy hasonlítgattam volna az eredeti regényhez a kísérlet jellege érdekelt. Igazából szerintem Salinger itt pont olyan szereplő, mint Holden. Regényhős. Persze át is nevezhette volna California a szereplőit, s inkább kulcsregényt írhatott volna, akkor sok mindentől megkímélt volna mindenkit.