Elvileg a chic-lit felett már amúgy is megkongatták a harangot, s a hangsúly a párkeresés felől eltolódott a már kapcsolatokban élő nők különböző ügyes-bajos dolgai felé. Amik amúgy is jobban érdekelnek mostanában.

A Férjek és hazugságok főszereplője és narrátora Francesca éppen életének nehéz szakaszában van. A munkahelyén helyt kell állnia mert ő az egyetlen nő a felsőbb vezetésben, szóval próbálja összeegyeztetni a karriert és a családot, aztán még erre jön, hogy legjobb barátnője haldoklik. Allison rákos és szintén férjet meg gyereket hagyna maga után, de szeretne biztosra menni, ezért aztán megkéri Frant-t, hogy segítsen neki utódot találni. Amikor azonban Fran felmegy a társkereső oldalra, saját férjének a hirdetését találja meg. Lehetséges, hogy a tökéletesnek hitt Max, akivel olyan jól megvannak és gyönyörű a kislányuk máshol keres vigaszt?

A regény érdekes problémákkal foglalkozott és volt benne épp eléggé a jóból meg a rosszból is, jól is volt megírva, olvastatta magát, ennek ellenére nekem nem jött be. Mégpedig tudom is, hogy miért. Mert nem szerettem a főszereplőt. Eleinte azért, mert teljesen úgy viselkedett ahogy én is tettem volna, azaz ahelyett, hogy szembesítette volna a férjét azzal, amit talált, elméleteket kezdett gyártani és elsiratta a boldogságát. Aztán sorra hozta a rossz döntéseket és ha már egyes szám első személyben íródott a könyv akkor engem nagyon tud zavarni, ha a narrátor nem konzekvens. Ráadásul néha Fran teljesen megfeledkezett arról, hogy van egy gyereke… Ami számomra teljesen fura volt. Mert ha már beleírják, hogy a főszereplőnek kislánya van akkor kicsit többször szerepelhetne benne és az anyja többet gondolhatna rá, ne adj isten foglalkozhatna vele. Aztán meg ott van Fran kapcsolata a nővérével és az anyjával. Előbbivel úgy-ahogy rendeződik a viszonya, az utóbbival meg csak úgy hirtelen jóban lesznek. Ráadásul végig olyan érzésem volt, hogy egész rossz kapcsolatuknak nem más az oka, mint Fran, aki gyerekkori magányosságérzését nemhogy leküzdötte volna, de saját magának köszönhetően tovább mélyítette. Csakúgy, mint ahogy a legtöbb problémájáért nem tudtam mást okolni, mint őt. Holott elvileg okos nő volt, mégis bután viselkedett és sorra hozta a rossz döntéseket. Szóval Fran rendesen felidegesített. Úgy érzem, ha E/3-ban íródott volna a könyv, szóval tudtam volna távolságot tartani, jobban tetszett volna az egész.

De úgy látom mindenki másnak, aki nem olyan mint én, hogy néha szereti ha szembesítik a rossz tulajdonságaival néha meg kimondottan idegesíti ugyanez, jobban tetszett a regény. Úgyhogy határozottan érzelmi alapon ez nálam csak közepes.

Eredeti cím: Husbands and Lies
Fordító:Béresi Csilla
Kiadó: Kelly Kiadó
Megjelenés: 2010 (2009)
Terjedelem: 282 p.
ISBN: 9789639943438


2.5 Stars
Oszd meg!