Melissa Hill azon női írók közé tartozik, akik csavarni tudnak a chick-lit formulán  – állapította meg Lobo a 2. regény olvasása után. Itt is mindjárt 3 főszereplő van és mindhárman különbözőek, néhol ugyan összeér az életük, de problémáik nagyon mások. Ráadásul a kezdő jelenet is eléggé félrevezető.

Adott egy vonatbaleset, ahol rögtön három nőre leszünk figyelmesek, majd Melissa Hill néhány hónappal korábbi eseményekhez visz minket és megismerkedhetünk Dara, Rosie és Louise életével. Dara sikeres ügyvédnő, aki végül úgy döntött, itt az ideje, hogy férjhez menjen. Feladta az álmát, hogy visszatér hozzá élete nagy szerelme és hozzáment Markhoz, aki kedves, rendes, vicces.  Aztán derült égből villámcsapásként éri a hír, hogy Noah, a férfi akire vágyott visszatért Dublinba, sőt válófélben van és úgy tűnik érzései Dara iránt mit sem változtak. A nő tehát nagy dilemma előtt áll: pár hónapos házasságát rúgja fel, mert ismét itt a nagy álom, amire mindig vágyott? Vagy eddig csak vak volt és mégis Mark az igazi?
Louise irodában dolgozik, hatalmas fizetetlen számlái vannak, mert egy korábbi balesete miatt a kórházi ellátását még nem rendezte. Ugyanakkor adósságokba veri magát, mert végre barátnőkre talált, akik azonban szeretnek költekezni, ő meg nem akar kimaradni semmi jóból, meg úgy érzi, hogy a külsőségek nélkül semmire se becsülik. Louise nagyon fiatal, naiv és hatalmas adag önbizalomhiányban szenved, így próbál valahogy kompenzálni, de nemet mondani nem tud, egyre komolyabb adósságokba veri magát, de egy reménye van: egy újabb kártérítési per, amit ha megnyer, talán sikerül helyrerázódnia. Ám még ennek a lehetőségét is veszélybe sodorja.
Rosie-nak felnőtt gyerekei vannak, mióta megözvegyült nagyon egyedül van, mindig is a férje volt az erősebb, a döntéshozó a családban, ő csak a háztartást vezette. Viszont mint  minden anya, elfogult a gyerekeivel szemben és azok ezt maradéktalanul ki is használják. Nagyzoló lánya életvitelének fenntartásához kéri a segítséget, amit miután megkap, nem hálálja meg. Fia válófélben hazaköltözik és szinte kicserélték, Rosie alig is mer rá, annyira megváltozott, s hamarosan ő érzi vendégnek magát saját házában. A problémák tehát csak halmozódnak, de a vonatszerencsétlenség mindenkinek beleszól az életébe.

Az a helyzet, hogy végül ebben a könyvben az tetszett a legjobban, hogy bár egyik szereplővel se tudtam azonosulni, mégse hagytam abba, annyira jól volt megírva. Mindegyik nő problémáját nevetségesnek találtam és úgy éreztem, hogy kicsit erősebb jellemmel és határozottsággal nem lennének gondjaik. De izgalmas volt és  érdekelt, hogy mi sül ki az egészből, ki hogy fogja majd rendezni az életét. A hosszú bevezetés után a csúcspont és a csattanó viszont elég gyorsan következett be és néhol nem éreztem elég kielégítőnek a megoldást. Volt aki túl könnyen szabadult ki a csapdából. Ugyanakkor Melissa Hill teljesen hétköznapi valós helyzetekről ír és arról, hogy magunkban kell keresni a megoldást, nem másban és külső tényezőkben bízni.

Eredeti cím: Wishful Thinking
Kiadó: Kellly Kiadó
Fordító: Kecskés Eszter
Megjelenés: 2009 (2005)
Terjedelem: 384 p.
ISBN: 9789639943421

 

3.5 Stars
Oszd meg!