Azt kell mondanom, hogy ez a második Wilson könyv még durvább volt, legalábbis témaválasztásilag, mint az előző. Ismét csak egy 10 éves szemével látjuk a világot, aki néha sokkal felnőttesebben viselkedik, mint azt várnánk, de hát ez nem is csoda. Dolphine, akit igen, delfin után neveztek így, nővérével, Star-ral és anyjával Marigolddal él együtt. Marigold nem akármilyen anyuka: eleve külsőleg se hasonlít a megszokott anyaképhez, mert lángvörös haja van, miniszoknyákban, magassarkú cipőkben jár és tetőtől talpig teli van tetoválásokkal: élete fontosabb eseményeit örökítette így meg. Koncertekre jár és néha kilószám süti a süteményeket. Star már 14 éves, szép és okos, rengeteg barátja van, Dolphine pedig kicsi, magányos és nem tud beilleszkedni ráadásul a tanulás se nagyon megy neki. Marigold pedig bipoláris személyiség (na jó, ezt Doplhine persze így nem tudja, de ahogy az anyja viselkedését leírja az egyértelmű), úgyhogy nem éppen könnyű vele az élet, ráadásul segélyen élnek, szükséglakásban, sokat költözködtek, rengeteg iskolába jártak már a lányok. Nem is csoda, hogy annyi problémája van a gyerekeknek is. Aztán Marigold egyre mélyebbre zuhan, Star szeretne normális életet, Dolphine pedig egyedül képtelen megbírkózni a helyzettel, ami nem is csoda, hiszen csak 10 éves.

Szóval ezért mondtam, hogy ez egy kemény könyv: nagyon őszintén ír komoly problémákról mert én határozottan el tudom képzelni, hogy Angliában rengetegen élhetnek így, ilyen körülmények között (nagy számok vannak ám, mert lehet hogy százalékban nem olyan sokan vannak segélyen élők, betegek stb. de lehet hogy egyébként több tízezer ez a pár százalék), Wilson az átlagról ír, nincsen itt senki kivételezett helyzetben. Viszont arról is szó van nála, hogy nem minden állami intézmény és hivatalnok a gonosz. Persze kérdéses, hogy pont a célközönség soraiból, akik hasonló nehéz helyzetben vannak hányan olvassák a könyvet és merítenek erőt belőle. Mert azért erőt ad. Megmutatja azt is, hogy bármilyenek a körülmények, egy gyerek akkor is szereti az anyját ha az, például a kívülálló szemében, ezt nem érdemli meg.

Folyamatosan azon törtem a fejemet, mégis hány évesen lehetne ezt a könyvet odaadni valakinek és mit ért meg belőle? Mert biztos, hogy mást, mint én. Mint ahogy a kofferes kislány esetében is szerintem ha egy 10-12 éves olvassa, tuti nem ugyanaz gondolkodtatja el, mint engem vagy nem lát bele annyi mindent (akár feleslegesen is), mint egy felnőtt.

Mindenesetre ez után a két kötet után úgy gondolom, Wilson fontos dolgot csinál. Valós problémákról ír, méghozzá őszintén, és megtalálja az egyensúlyt: nem bagatellizálja el a témát és nem nézi le az olvasóját se: legyen az 10 vagy 30 éves.


Eredeti cím: The Illustrated Mum
Kiadó: Animus
Fordító: Damokos Kata
Megjelenés: 2001 (1999)
Terjedelem: 238 p.
ISBN: 9639307424

 

4 Stars
Oszd meg!