Nov 052008

Szóval Amadea körkérdéssorára itt van egyfajta válasz.


1. Mi volt életed legrosszabb könyvélménye?

Nem is tudom. Olvastam rossz könyveket, talán bűnrosszat is, de azokról igyekszem hamar megfeledkezni. Nagyon rosszul esett mondjuk Vavyan Fable-től az Ezüstegér. De az utóbbi évben például ott volt a Boszorkányfutam ami roppantul felhúzott. Vagy a Jane Austen naplója.

2. Mi volt az a könyv, ami eddig a legnagyobb hatással volt rád?

Öööö most nem tudnék egyet mondani. Az utóbbi évekből, hogy vezetem az ovlasónaplómat tudok címet mondani, nem is egyet, de korai olvasmányélményeimből is van nem kevés.

3. Olvastál már olyan könyvet, ami komolyan a frászt hozta rád és félelmet keltett benned?

Elég hamar leszoktam arról, hogy direkt horrorokat olvassak. Pár Koontz után Richard Laymont Vidámparkja tette be a kaput. Meg volt egy nagyon kemény meglepetésben részem, amikor Nora Roberts Divine Evil-jét olvastam: romantikára számítottam, de elég sötét oldalát kaptam meg egy kisvárosnak és a sátánistáknak.

4. Mit használsz könyvjelzőnek?

Mikor mit: könyvjelzőt, papírcetlit, számlát, krémmintát, gyerekzoknit stb.

5. Mikor szoktál olvasni? Otthon, munkahelyen, reggel, délben, este, alvás előtt…hm?

Amikor és ahol csak lehet. Mindig viszek magammal könyvet mindenhova. Legjobban azt szerettem a terhességben, hogy amíg vártam a különböző rendelőkben vizsgálatokra, hogy rengeteget tudtam olvasni. Néha két könyvet is vittem magammal, számítva arra, hogy az egyiket kivégzem, mielőtt sorra kerülök. Ugyanígy szoptatás közben is tök jól megy az olvasás. Legszívesebben este olvasok, meg ritkán hétvégi, nyári reggeleken egy pohár kávéval az ágyban maradni és kiolvasni egy regényt…

6. Mi volt az első könyved, amit olvastál?

Hogy konkrétan mi volt az első, sajnos nem emlékszem, lehetett Janikovszky Éva valamelyik könyve, Grimm mesék, de bőven A két Lotti is.

7. Puhakötésű vagy keményfedeles? (Úgy általában, nem az előző kérdéshez kapcsolódik.)

Mobilitás, könnyedség, szóval inkább a puhafedél.

8. Mit olvasol most?

Nick Hornby: Vájtfülűek brancsa 

9. És hanyadik oldalon jársz?

136

10. Rajta hagyod a "kezed nyomát" a könyvön (belefirkálsz, véletlenül leeszed, leöntöd, egyéb barbárság)?

Nem nagyon szoktam belefirkálni, de balesetek sajnos érik a kötetet. Hornby most például le lett szurkálva, mert a gyerek párszor alaposan megütögette a telefontöltőmmel.

11. Befolyásol a könyv borítója és/vagy címe, hogy elolvasod-e az adott könyvet?

Nem igazán. Szeretek többfelől tájékozódni, ezért nagyjából tudom, mire számíthatok, szóval elég gyakran fordul elő, hogy hiába igyekeznek a magyar kiadók eltántorítani szörnyű külalakkal és idétlen címfordításokkal, nem sikerül nekik. Elvégre elolvastam az Időutazó feleségét is, még a ronda borítóval, mert egy angol blogban nagyon pozitívan nyilatkoztak róla. Persze van fordított eset is, hiába vagyok túlinformálva, a könyv mégse jön be nekem valamiért, pedig mondjuk még a borítója is ízléses.

Igazából jobban zavar, ha a két fedél között igénytelen a kiadás: nyomtatási hibák, nincs megszerkesztve, pongyola fogalmazás, csapnivaló fordítás stb.

12. És az oldalszám? 

Ritkán. Nekiállok a többszáz/ezer oldalas könyvnek is bátran, aztán úgyis maga a mű győz meg arról, hogy

13. Hátralapozol, hogy tudd, mi lesz a vége?

Egyik barátnőmnél nagy szónak számított, ha eljutott a könyv feléig anélkül, hogy hátra lapozzon. Néha én is megteszem, főleg ha siettetném már a végkifejletet, mert mondjuk unalmas, érdektelen a kötet. De nem azért, amiért Harry tette a Harry és Sally-ben (Aki először az utolsó oldalt olvassa el, mert mi van ha meghal mielőtt kiolvasná és akkor sose tudja meg mi lesz a vége a regénynek)

14. Volt olyan könyv, amit többször elolvastál? 

Nem is egy. Mindenesetre tuti A Két Lotti vezet, azt vagy 20x sikerült. Általános iskola 4. osztályára már kívülről tudtam.

15. Ért könyvekkel kapcsolatos baleset? 

Esett már fejemre, ejtettem le lábamra, vágott meg a lapja. Falnak/lámpaoszlopnak még nem mentem azért mert nagyon olvastam.

16. Eladod-ajándékozod a könyveidet, vagy mániákusan ranagszkodsz hozzájuk, akkor is, ha nem tetszik? 

Amikor befejeztem a főiskolát, s eljöttem Szegedről, akkor keményen szelektáltam 4 évnyi könyv között és elég sokat adtam el antikváriumba. Főleg 1x olvasandó regényeket. Ugyanígy Angliából se tudtam mindent hazahozni, amit akartam. De mostanában amit megveszek ahhoz ragaszkodom. Ha nem tetszik, akkor néha tovább adom, vagy csak a szüleimnél parkoltatom őket és nem a mi polcainkon.

17. Még a budiba is magaddal viszed az aktuális olvasmányt, vagy csak otthon olvasol, esetleg más meghatározott helyen?

Otthon a wc-ben inkább magazinokat szoktam olvasni. Amúgy meg lásd 5. kérdés.

18. Tényleg, olvasol a mosdóban? 

Mondjuk nyilvános helyen? Nem.

19. Vezetsz az olvasmányaidban valamilyen rendszert, felírod-e az
elolvasott/megvett/megveendő könyveket (esetleg árukkal együtt), netán
olvasónaplót (ha ideírod a blogodat, megverlek)? 

2003 óta itt van az olvasónaplóm a blogon. De felvittem már a könyveimet a LibraryThingbe, valamitn van egy Excel file-om, ahol írom mennyit költök és milyen könyvekre.

+1.: még valami hendikep? 

Nem szeretek könyvet kölcsönadni.

Plusz manapság elővigyázatos vagyok és bár sokat költök könyvekre, a könyvtár sokat segít, mert van, hogy bizonytalan vagyok abban, érdemes-e megvenni valamit vagy 1x elolvasva is elég. 

Oszd meg!

Reader Comments

  1. Köszi, hogy kitöltötted:)
    Az Exceles táblázat tetszik:) Könyvet kölcsönadni nemhogy nem szeretek, hanem nem adok.:P

  2. Ezen jót mosolyogtam: gyerekzoni mint könyvjelző. 😀 De gondolom csak addig kényelmes a használata amíg picik azok a lábak 😀

  3. Olvastál már valamit Sarah Gardentől? Ha belefér az idődbe, javasolnám az Álmodunk című regényét. Amikor elolvastam, úgy éreztem, sokkal nagyobb ismertséget érdemelne ez a magyar író!

Write a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *