Valahonnan nekem is ismerős volt a szerző neve, aztán persze olvashattam mindenhol, hogy a Gosford Park forgatókönyvéért kapott Oscar díjat. De gyanítom talán még színészként is láttam. Egyébként a regény narrátora, aki külső szemlélőként majd Edith aztán a Broughton család barátjaként követi az eseményeket kicsti magának az irónak az alteregója. Hiszen ugyanúgy színész, akinek azonban családi háttere révén bejárása van az előkelők világába. Ami Angliában még mindig nagyon zárt világ. Legalábbis a 90-es években mindenképpen az volt, hisz a könyvben többször is hangsúlyozzák, hogy még az ezredforduló előtt járunk éppen hatalomra kerül a Munkás párt.

A sztori teljesen egyszerű: Edith Lavery középosztálybeli lány, anyjának az az elképzelése, hogy neki majd sikerül ami az ő életéből kimaradt és magasan rangon felül megy férjhez. Szinte hihetetlen, de az álom valóra válik. Edith megismerkedik Charlesszal, Broughton grófjával, aki beleszeret és nem törődve családja (főleg anyja) és barátai ellenállásával, feleségül veszi a lányt. Edith és anyja felhőtlenül boldog: egy álom beteljesült. Csakhogy nemesi feleségnek lenni nem olyan egyszerű. Főleg, ha az ember nem is ismeri és kedveli a férjét, anyósát, az új barátokat. Ezért aztán könnyedén elcsábul és egy jóképű színész kedvéért szinte csapot papot hátra hagy. De hiába a szerelem és a szex, a végén még magányosabb lesz Edith, mint házasságában volt: egyik világba se illik már be és természetesen sokkal vonzóbbnak tűnik már az, amit hátra hagyott.

Szóval a szigetországi előkelőségek egy maguknak való bagázs, ritkán engednek be külsősöket tagjaik közé. Barátok csak azok lehetnek, akik már pólyás koruk óta ismerik egymást. Persze sokan álmodnak erről a felső közép osztályban, hogy egyszer csak sikerül nekik is mondjuk valamelyik királyi felség mellett ülni egy divatbemutatón, s bár a pletykalapok teli vannak hasonló sikeres ügyekkel, azok valójában nem is annyira komoly, fontos, jelentőségteljes ügyek. Az igazi előkelők amúgy se szeretik a nyilvánosságot, különbség van média híresség és született előkelő között. Elég nagy.

Gúnytól csöpögő tollal indul a történet, de a végére Fellowes megkönyörül az előkelőségeken, felmenti őket azzal, hogy talán mégse hiába zárkóznak el annyira, mert lám a jött-mentek mennyire fel tudják forgatni a jól megszokott posványukat, s nem hagyják, hogy még mindig úgy éljenek, mint a XX. század elején Edward király ideje alatt, amikor csak a születés és az öröklés számított.

4 Stars
Oszd meg!