Ljudmila Ulickaja Szonyecska című kisregényével jelent meg
az irodalmi életben, ráadásul rögtön Franciaországban, ahol előbb adták ki
írását, mint Oroszországban. Nálunk most utolsóként adta ki a Magvető ezt a 92
oldalnyi női sorsot az írónő korábbi regényei (Kukockij Esetei, Médea és
gyermekei, Életművésznők, Vidám temetés) után.
A címszereplő csúnyácska Szonyecska nagyon korán a könyvek
rabja lesz, még tinédzserként fordul el a való világtól, hogy az irodalomba, az
orosz klasszikusokba meneküljön és mi sem természetesebb, hogy könyvtáros lesz
belőle. Körülötte zajlik a mozgalmas szovjet történelem, a 30-as évek után
kitör a világháború, de ő marad a könyvraktárban még családja kitelepítése
idején is. Itt talál rá véletlenül a lágereket és a nyugatot megjárt, de
hazájában el nem ismert festő, Robert Viktorovics, aki feleségül veszi. A lányt
hirtelen boldogság önti el, amelybe legalább annyira beleveti magát, mint az
irodalomba, lányáról, férjéről való gondoskodás mellett szinte észre se veszi,
hogy Baskíriába telepítik ki őket, majd fokozatosan kerülnek egyre közelebb
Moszkvához, ahol aztán sikerül letelepedniük. Szonyecska végig úgy érzi, hogy
meg sem érdemli a Sorstól amit kapott. Még amikor nevelt lánya elcsábítja a
férjét, akkor is csak Robert Viktorovics boldogságát nézi, aki élete alkonyán
utolsó esélyt kapott, ráadásul új múzsája hatására újból festeni kezd.
Szonyecska ismét egy felejthetetlen orosz hősnő, akinek életét 92
oldalban is úgy tudja megírni Ulickaja, hogy méltó társa lehet a nagy orosz
klasszikusoknak.
