Neil Gaiman művei nem igazán jelengettek meg magyarul (Amerikai Istenek, Tükör és Füst, valamint a Terry Pratchettel írt Isteni próféciák azt hiszem a teljes paletta), s úgy döntöttem, nem várok tovább, hogy a Neverwhere-t lefordítsák, inkább elolvasom angolul. Pláne, hogy Isolde többször is áradozott róla, na és persze mert kedvenc városomban játszódik.
Richard Mayhew fiatal üzletember, éli hétköznapi életét, könnyedén irányítja őt a barátnője, jövője belátható. Éppen a menyasszonya főnökével készülnek vacsorázni, mikor is az utcán szó szerint belebotlanak egy sebesült lányba. Richard önzetlenül segít, s ezzel az élete teljesen felfordul. Megszűnik létezni a világban, s a London alatti párhuzamos árnyékvilágban találja magát, ahová az elveszett, elfeledett emberek, helyszínek kerülnek. Abban a reményben, hogy visszakaphatja normális életét csatlakozik hát a megmentett lányhoz, Door-hoz, hogy megtalálják, ki ölette meg a családját és miért. Társaságuk kiegészül még a szélhámos Marquis of Carabas-szal, aki különböző szolgálatai fejében nagy szívességeket kér, valamint Hunterrel, a titokzatos nővel, aki testőrködik és csak a legnagyobb szörnyekre vadászik.
A föld alatti London titokzatos és fantasztikus hely, hemzseg különböző fura figuráktól, helyszínektől, eseményektől, amelyek hol emlékeztetnek azokra a látványosságokra, amiket akár a turista is felfedezhet, hol szó szerint értelmezhetőek, de van, hogy valami egészen mást takarnak.
Gaiman hihetetlen fantáziával írta meg ezt a különös földalatti Londont, s az ott lakókat. Igazi dark fantasy területet alkotott a térképen és útikönyvekben található nevekből. Nem is tudom, hogy lehetne lefordítani, mit is takar az Earl’s court, miért is hangoztatják, hogy „Mind
the Gap”, hogy Old Bailey és Hammersmith emberek, s Knightsbridge rossz környék. A legemlékezetesebb alakjai a könyvnek pedig a középkori választékossággal beszélő és gondolkodó bérgyilkosok.
Az eredetileg BBC tévésorozat forgatókönyvét, amit szintén ő jegyzett, írta át Gaiman regénnyé, s a kötet előszava szerint ez az író kedvenc szövege (többszöri kiadások, átírások összegyúrt, letisztult változata), amit véglegesnek tekint, s az előszó szerint reméli, hogy bár nem szokott folytatásokat írni, előbb utóbb visszatér ebbe a világba.
Pingback:Gyors hírek | Olvasónapló