Matt Scuddert egy elég egyszerű munkával bízzák meg. Kim, a prostituált ki akar szállni, s kell neki valaki, aki ezt lekommunikálja helyette a stricijével. Mert…
Tereza Bouckova cseh írónő könyvében három kisregény található. Mindegyik női sorsokról szól az elmúlt 50 évből. Mert hát akkoriban az élet Csehországban se volt fenékig…
Amikor az Átkozott boszorkák című filmet bemutatták nálunk kíváncsi lettem volna a regényre is, de akkor még nem volt elérhető. Most azonban már magyarul is…
Baricco első regényében már megcsillogtatta hihetetlen tehetségét amellyel költészetet visz a prózába. Regény, költészet, művészet mind egy kötetben. Egy tengerparti különleges fogadóba, ahol a személyzet…
Mr. Rebeck egy new yorki temetőben él, közel két évtizede nem lépett ki a kapuján. Egy beszélő holló hozza neki az ennivalót, ő az egyetlen…
Disztópia- negatív utópia. Ehhez hasonlót legutóbb filmen láttam, Az ember gyermekében, ahol nem született 18 éve gyermek. Ebben a regényben pedig a nők nagy része…
Neil Gaiman ezen regényét az Amerikai istenek után írta, s mintha két különálló ember tollából került volna ki a két történet. Most ugyanis amerikai vizek…
Christopher Moore nagy fába vágta a fejszéjét, regénye Jézus életének azt a részét meséli el, ami kimaradt az Újszövetségből, hisz arról a 30 évről, ami…
Annak idején hatalmas csalódás volt nekem Polanski Kilencedik kapu című filmje, amit véletlenül kaptam el a tévében, a témája, a felütés nagyon jónak ígérkezett, a végén azonban…
Metahari ajánlója volt, ami felkeltette az érdeklődésemet és arra indított, hogy megtudjam, milyen író is Anna Gavalda. Főleg ez a rész: Éppen reklamáltam egy fórumon,…
Szabó Magda önéletrajzi ihletésű könyvei közül az Ókút korábban keletkezett, mint a Régimódi történet, sőt ez utóbbi azzal indul, hogy az Ókút kapcsán felidézett dolgok…
Simonetta Agnello Hornby Angliában bírónő, méghozzá a fiatalkorúak törvényszékén, s ez rányomja bélyegét írásaira is, hisz második regényében is elsősorban a zűrzavaros családi élet kerül…
Tavaly történt, hogy rákattantam Szabó Magdára. Az Abigél mindig is nagy kedvenc volt, meg olvastam az ifjúsági és meseregényeit, de az életműve többi részével alig…
A Kukockij esetei című Ulickaja mű családregény, akárcsak a Médea és gyermekei, s bár a címszereplő férfi, mégis inkább a nőkről szól. Pavel Alekszejevics Kukockij…
Immár a 20. könyv ez, amelyben Eve Dallas new yorki rendőr a jövőben egy szörnyű bűnténnyel találja szemben magát. Maga a regény felütése is elég…