Igazság szerint rendszeresen elutasítom, ha magyar szerzők, főleg első könyvesek keresnek meg és kérnek recenziót tőlem, többnyire időhiány miatt, a másik ok pedig, hogy nagyobb felelősséget jelent számomra egy ilyen típusú véleményezés. Inkább ha valamelyik könyv érdekel, majd később felkutatom, elolvasom, megszerzem a kötetet. A Tabán macskájával azért tettem kivételt, mert a szerző írásait már ismertem korábbról: az internetről, a cikkeiből, különböző projekteiből és nagyon régen még személyesen is találkoztunk párszor. Akkoriban olvasásról beszélgettünk, tudtam valamennyire irodalmi ambícióiról és mindenképp kíváncsi voltam arra, hogy hova futottak ezek ki. S azt kell mondanom, hogy meglepődtem, amikor a könyvről értesültem, mert valahogy egészen más témát és stílust vártam, de azt kell mondanom, hogy mint annyiszor már, Kucsera Évának sikerült kellemesen meglepnie.
A Tabán macskája az 1846-47-es években játszódó kisregény, ami tényleg 9-99+ évig szórakoztató lehet bárkinek. Van benne egy kis népmese, egy kis mágikus realizmus, történelem és természetesen egy kiváló főszereplő: Százszorszép, aki kóbor cicaként kerül a Tabánba, ahol tényleg talpára esik és megtalálja a kis támogató közösségét. Vagy éppen lehet hogy ő az, aki az adott csoportot összekovácsolja, akire a környéknek szüksége volt ahhoz, hogy elnézőbbek, megértőbbek és főleg segítőkészebbek legyenek egymással. Százszorszép egy tavaszi éjszakán érkezik meg hirtelen és hihetetlen érzékkel válassza ki magának az embert, aki kénytelen befogadni őt. Bözsi, az Arany Tigris kocsmároslányának eleinte csak megesik a szíve a kóbor cicán aki nemcsak árva de fekete is, szóval mindenféle babona kapcsolódik hozzá főleg hogy tuti szerencsétlenséget hord magával, de fokozatosan be kell ismernie, hogy bizony ő lett a gazdája. Százszorszép igazi macskaként viselkedik, több helyről és embertől is megszerzi amit akar: különböző módszerei vannak arra, hogyan tudja megszelidíteni a legbabonásabb embert is és rávenni, hogy őt kényeztessék. S miközben bejárja Tabán zegzugos utcáit, a kalandjai során a környéken lakók egy idő után arra figyelnek fel, hogy életükben egyre több történethez kapcsolódik Százszorszép alakja.
A történet nagy erőssége az atmoszféra: a történelmi Tabán leírása hangulatos, a macska szemszögből bemutatott emberek és viselkedéseik magyarázata néhol mosolyogtató, s ami a legjobban el van találva, az magának Százszorszépnek a karaktere. Igazi cica: pont megvan benne minden, amit jellemzőnek ismerünk róla, a viselkedése a motivációi egyértelművé teszik, hogy ugyan erősen énközpontú a világa, de valójában nem akar senkinek se ártani (főleg olyanoknak nem, akik jóllakathatják), sőt ha valakihez ragaszkodni kezd, ahhoz aztán nagyon. Abszolút elgondolkodtatja az embert, hogy beszerez egy négylábút. A történelmi környezet még kiváló teret biztosít a szerzőnek ahhoz is, hogy bemutassa a korabeli hétköznapi életet: a dolgos embereket a bájos kapcsolataikkal, az elnéző humorral ábrázolt konfliktusokat a megmosolyogtató anekdotákat, a népi bölcsességeket és babonákat.
A kötetet már kézbe venni is öröm: Makhult Gabriella linómetszetes illusztrációi nagyon jól kiegészítik a történetet és igazán jól jön a Tabán korabeli térképe amit érdekes összehasonlítani napjaink városrészével.
Kucsera Éva kisregényével nagyon elégedett voltam: lekötött, megmosolyogtatott, élmény volt olvasni és lapozni egyaránt.
Az idei év egyik meglepetése, kedves olvasmánya lett nálam is ez a kötet – hasonlóan indultam vele, bár én nem ismertem egyáltalán a szerzőt :)))