Sarah Crossan: A lány, akinek nyoma veszett

Sarah Crossan legutóbbi két könyvével elégedett voltam, s most is érdekelt, hogy legújabb ifjúsági regénye milyen, ami ráadásul azért is izgalmasnak hangzott, mert fiataloknak szóló thriller, ráadásul a népszerű egy lány eltűnt témát dolgozza fel. Az írónőtől megszokott versformátumban.

Édesanyja halála óta Connie Ryder igazi problémás tinédzser lett: a veszteséget képtelen feldogozni, nem érti, hogy a csalájda hogyan tud tovább lépni, egyáltalán nem kooperatív és egyre inkább bezárkózik. Aztán egy éjszaka nagyon durva sokk éri: elragadják és bedugják egy Silver Lake Akadémiának nevezett intézetbe. Ami nem javítóintézet, nem börtön de kemény szabályokkal dolgozó hely, ahol a lányhoz hasonló nehéz eseteket küldik, hogy válogatott és jónevű csoport nevelje ki a problémáikat. Connie-ra már az első pillanattól furán néznek a társai minden újonc megkülönböztetett figyelmet kap, de ráadásul ő az, aki megörökölte a pár hete titokzatos körülmények között eltűnt Belle helyét, akire ráadásul kísértetiesen hasonlít. A két lány története összefonódik: Connie úgy érzi, valóban van valami kapocs közte és Belle között, s ahogy az szokása, elkezd kérdezősködni. Hihetetlen szívóssága felrázza az otthon többi lakóját is mert majdnem mindenkinek van takargatni valója, ahogy egyre többet megtudunk Belle utolsó estéjéről, úgy válik egyre rejtélyesebbé az eset.

A regényben felváltva olvashatjuk Connie szemszögét és amint megismerkedik a környezetével, Belle történetével úgy kapunk újabb részeket az eltűnt lány utolsó estéjéről is. Abszolút át lehet érezni Connie fájdalmát és kétségbeesését, amikor úgy érzi, hogy senki se hagy neki elég időt a gyászra és még pont a hozzá legközelebb álló emberek, a családja árulja el. Dühéből Belle esete rángatja ki, s célt is ad a Silver Lake-ben töltött időnek az, hogy nyomozgat. Ráadásul megszállotsága révén még amolyan talált családot is szerez: ahogy megismeri szobatársait és azokat, akiknek közük volt Belle-hez úgy tágul ki a baráti köre és hirtelen már nem is magányos annyira. Az Akadémia, mint a problémás tinik gyűjtőhelye rengeteg izgalmas és érdekes egyént vonultat fel: vannak akiknek tényleg komoly problémáik vannak, de akadnak csak simán meg nem értett gyerekek. Leginkább az a felháborító, hogy bár fiktív intézményről van szó, el tudom képzelni, hogy amerikában egy ilyen hely létezhet, ahová a pénzes szülők bedugják a csemetéiket, ha azok nem viselkednek jól. S ez a rosszul viselkedés lehet az, hogy drogoznak, vagy erőszakosak de simán elképzelhető hogy csak jó terapeuta kellene a gyereknek, aki segít a gyászfolyamatban és a család megértő figyelme se ártana. Silver Lake-ben aztán semmit nem kapnak meg, mert mindenkit egyféleképpen kezelnek és a céljuk csak annyi, hogy megtörjék a lázadó szellemeket. Naná, hogy Connie-ra akit az anyukája egészen szabadnak és önállónak nevelet nem hatnak ezek a játszmák. Ő igazi makacs bulldogként tör előre és kérdez és odafigyel és nemcsak Belle történetét tisztázza, de a sajátjtát is.

Ifjúsági thrillerhez is nagyon illik Crossan szaggatott szabadvers stílusa, igazán gördülékenyen és gyorsan olvasható a regény, ráadásul a rövidebb, pattogós szakaszok fokozni tudják a ritmust, ahogy a rejtélyt bogozzuk főszereplőnkkel együtt. A verses forma igazán hatásos módja, hogy minden több jelentést és jelentőséget kapjon sokkal hatásosabbak bizonyos mondatok és szavak így, mintha egy hosszú bekezdésben lennének elrejtve.

Nekem bejött A lány akinek nyoma veszett, kevés hasonló történetet olvastam, lekötött, megragadott a felépítése, a stílusa.

Blogturné

Sarah Crossan legújabb regénye egy verses formátumú thriller, A lány, akinek nyoma veszett címmel. A helyszín egy szigorú és kegyetlen bentlakásos iskola, ami tökéletesen bemutatja az elnyomó hatalom működését, mindezt egy fiatal lány, Connie Ryder szemén keresztül. Tartsatok bloggereinkkel és nyerhettek egy példányt ebből a különleges történetből!

Fülszöveg:

Connie Rydert az éjszaka közepén rabolják el az otthonából. A rémült lány először azt hiszi, emberkereskedők markába került, amikor azonban a Silver Lake Akadémiára szállítják, be kell látnia, hogy a helyzete még annál is kétségbeejtőbb, mint gondolta.
Az édesapja és a nevelőanyja íratta be a távoli, szigorúan őrzött, problémás tinédzserek számára létrehozott intézménybe. A bentlakásos akadémia nevelési programja rendkívül egyszerű: a renitens kamaszok viselkedésének javítása. Minden eszközzel, bármi áron. Connie nem sokkal az érkezése után szembesül a sötét titokkal, hogy egy olyan lány ágyát kapta meg, aki nyomtalanul tűnt el az intézményből.
A kötet díszletét ugyan egy elképzelt amerikai intézmény adja, a sodró erejű regény mondanivalója azonban általános: az elnyomó hatalom működésének túlkapásai és az annak kiszolgáltatottak sorsa.
,,Ezt a magával ragadó, verses ifjúsági thrillert lehetetlen letenni.” – The Guardian
,,Crossan jellegzetes verselése hajtja előre a lendületes cselekményt, miközben a mentális egészség elérésének és a hatalom működésének leírásai mellett a szorongás az olvasóban egyre csak nő.” – The Observer
Eredeti cím: Gone for Good
Kiadó: General Press Kiadó
Fordító: Ács Eleonóra
Megjelenés dátuma: 2026.06.01.
ISBN: 9786151041475
Kiadás: puhatáblás
Oldalszám: 360
Megrendelés

Nyereményjáték

Játékunk során minden állomáson találtok egy képet, ami egy részlet Sarah Crossan valamelyik könyvének borítójából. A feladat egyszerű: kitalálni, hogy melyik kötetről van szó és beírni a címét a kérdőív megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Feladványom


A turné állomásai

07.01. Olvasónapló blog
07.04. Pandalány olvas
07.08. Könyv és más blog

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Scroll to Top