Menu Close

Beth O’Leary: Bepalizva

Ugyan nem igazán voltam elájulva Beth O’Leary legutóbbi regényétől az Útitársaktól, viszont azóta tavaly nyáron végre én is elolvastam első könyvét Az ágybérlőt, ami tényleg annyira jó, mint mindenki mondta és nagyon kíváncsi vagyok, hogy sikerült belőle a tévésorozat is, szóval még mindig támogatom őt annyira, hogy kíváncsi voltam a legutóbbi írására is. Ráadásul a Bepalizva fülszövege alapján egy érdekes helyzetet ábrázol, érdekelt, hogy mi alakul ki ebből a premisszából.

A Bepalizva három főszereplője: Siobhan, Miranda és Jane, akiket pont Valentin napon hagyott cserben a barátjuk egyikük hiába várta őt a közösen megbeszélt reggelire, másikuknál az ebéd maradt el, a harmadiknak pedig nem lett kísérője egy eljegyzési partira. Joseph ugyan másnap megjelenik mindegyiküknél és vannak kifogásai, magyarázatai, szóval mindegyikük folytatja a kapcsolatát vele, de ez a Bálintnap tüskeként megmarad bennük.

Siobhan egy ambiciózus dublini karrier tanácsadó, aki havonta jár munkaügybe Londonba és találkozgat Joseph-fel, eleinte kizárólag csak a szex miatt de hamarosan a férfi odaadása kezdi meggyőzni, hogy lehet itt többről is szó. Miranda egyike a kevés kertészeti alpinista nőknek, imád minél magasabbra mászni és megtanulta, hogyan tartsa távol magától a tolakodó munkatársakat. Számára Carter a stabilitást jelenti, bár érzi, hogy nem igazán illenek össze, mert a férfi jóval okosabb, kulturáltabb nála, ráadásul valami titkot szimatol … Jane nagyon törékeny fiatal nő, akit valami komoly trauma ért, ami elől egy kisvárosba menekült és próbál teljesen új, kiszámítható életet kezdeni. Joseph Carterrel egy közös könyvklubot indítanak és a lassan kezdi úgy érezni, hogy szeretne ettől a figyelmes, gyengéd férfitől valami többet is, mint a barátság.

Beth O’Leary nagyon rafinált regényt írt. Fel voltam arra készülve, hogy valami bosszúálló regény lesz, a csajok majd összefognak és jól móresre tanítják a pasit aki kitol velük. De egészen más lesz a történet megoldása. Amolyan romantikus rejtély, mert végig az a legérdekesebb, hogyan állnak össze a mozaikok. Természetesen folyamatosan kapunk kis információkat, aztán jön egy fordulat, ami aztán megvilágosít pár dolgot. De nem csak ez a zseniális a regényben, hanem maga a férfi alakja is. A regény a három nő szemszögéből mutatja be Josephet, aki igazából a különböző vérmérsékletű lányok mindegyikének a tökéletes pasinak tűnik. Az olvasóban meg folyamatosan felmerül a kérdés, hogy mégis, hogy csinálja? De folyamatosan ahogy megy előre a történet és a nők egyre többet vannak együtt Joseph-fel, megismerhetjük őt is és már nem feltétlenül láttam benne a főgonoszt, viszont még jó darabig nem értettem, hogy tud ezzel a három különböző nővel együtt járni.

A titokzatosság fenntartása mellett a három nő is igazán csodás személyiség volt, ráadásul komplex valós problémákkal, amikkel lehetett azonosulni: bántalmazták, kihasználták őket mind személyes, mind munkakapcsolataikban, kiégtek vagy éppen bizonytalanok voltak saját értékükben. Josephfel való kapcsolatuk azonban mindegyiküket hozzásegítette ahhoz, hogy fejlődjenek és átértékeljék az élethelyzetüket, s meghozzanak döntéseket s megtegyenek olyan dolgokat amik elől eddig inkább elfutottak.

Úgyhogy engem teljesen megvett a regény, ami valóban néhol keserédes és nem feltétlenül jut mindenkinek hepiend, de nagyon kielégítő a történet vége. Beth O’Leary ráadásul nagyon szórakoztatóan, olvasmányosan ír, még a mellékszereplők is emlékezetesek maradnak (Siobhan barátnői, Miranda ikerhúgai vagy éppen Jane munkatársai) tényleg szinte két nap alatt befaltam a történetet, s nagyon remélem, hogy ez most azt jelenti, az olvasási válságomból is kilábaltam.

A Bepalizva egyáltalán nem az a regény, amire számít az ember a fülszöveg elolvasása után s én ezt most egyáltalán nem bántam. A sima bosszútörténet helyett kaptam egy okos, lebilincselő rejtélyes romantikus sztorit.

Blogturné

A General Press Kiadónak köszönhetően Beth O’Leary negyedik könyvét is olvashatjuk magyar nyelven. Ha követtek minket blogturnénkon, akkor nem csak azt tudhatjátok meg, hogy mit gondolunk erről a szokatlan szerelmi történetről, hanem tiétek lehet a Kiadó által felajánlott nyereménykönyv is.

Fülszöveg

8 óra 52 perc. Siobhan alig várja a randiját Josephfel. Egy Valentin-napi reggeli azért már jelent valamit… De hol van ő?
14 óra 43 perc. Miranda őszintén reméli, hogy a Josephfel megbeszélt, Valentin-napi ebédrandi méltó alkalom lesz megünnepelni, hogy új munkája van. De hol késlekedik már a férfi?
18 óra 30 perc. Joseph megígérte, hogy eljátssza Jane partnerét a Valentin-napi eljegyzési bulin. Csakhogy nem jelenik meg a helyszínen…
Három faképnél hagyott nő, és mindhármukat ugyanaz a férfi ültette fel. Mi ez, ha nem botrány?
Beth O’Leary legújabb regénye egy igazán különleges, elképesztően bájos, szívszorító, mégis örömteli történet randizásról és várakozásról, illetve arról, hogy a szerelem milyen sokféle úton-módon találhat ránk.

Kiadó: General Press, 2023
Eredeti cím: The No-Show, 2022
Fordító: Fügedi Tímea
Oldalszám: 400
Megrendelés

Nyereményjáték

Nyereményjátékunkban arra vagyunk kíváncsiak, hogy mennyire ismeritek Beth O’Leary könyveit. A turné minden állomásán a szerző műveire vonatkozó kérdést találtok, nektek pedig az a dolgotok, hogy a választ beírjátok a Rafflecopter megfelelő dobozába.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Feladványom

Kivel cserél otthont Leena a szerző Otthoncsere című könyvében?

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

02.14 Betonka szerint a világ…
02.17 Olvasónapló
02.20 Csak olvass!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *