A második szekcióba azért került 11 könyv, mert pont 30-31. helyen holtverseny alakult ki. De nem csak ott, hanem a 36-37 helyen is, sőt hármas befutók lettek a 39-37 körökbe is.
Még annyit az eredményekről, hogy nem mindig csak azok szavaztak az adott könyvekre, akiktől idézek értékelést, de vannak akiknél könnyebb találni idevágó passzusokat, mert blogot vezetnek, molyon írnak megjegyzéseket stb.
Íme a második része az évtized könyveinek.
#40 Moskát Anita: Horgonyhely
Sokrétű és nagyon okos könyv ez. Amellett, hogy drasztikusan szembemegy egy halom elvárással és „bevett” megközelítéssel, jó érzékkel boncolja saját témáját és az olvasót is – pont akkor visz be újabb gyomrosokat, amikor már szépen elringatnánk magunkat a „na, legalább ez az apró győzelem csak sikerült hőseinknek” érzésébe. Kompromisszumok nélküli és a végletekig következetes a saját világával. Ami pedig a mágiáját illeti: igenigenigen! Mocskos, durva, érzéki földmágia, ami nagyon sokrétűen továbbgondolható és igen érdekes értelmezését adja ember és föld viszonyának. Ráadásul olyan harapnivaló érzékletességgel megírva, hogy a napokban virágültetés közben, gyökereket metszegetve szó szerint émelyegtem, amikor eszembe jutott némely leírása…
(Ilweran)
#39-37 Neil Gaiman: Óceán az út végén
Frusztrálódtam és borzongtam a történet feszült részében, és drukkoltam a szabadulásért, a happy endért. Hogy van-e happy end? Ahogy vesszük. Ez egy szomorú-szép mese, de lehet sokféleképp értelmezni. Sok benne a misztikum, és a varázs, de így jó
(Pupilla)
Az Óceán az út végén egyrészt nagyon Gaiman-es, másrészt meg sokkal komolyabb és szebb, mint bármi, amit eddig olvastam tőle. Csupa szívvel és lélekkel írt történet ez, amiben van szépség, gonoszság, szeretet, erő, gyengeség és esendőség, gyermeki szemléletmód és felnőtt tanulságok. (Lobo)
#39-37 Kathryn Stockett: A segítség
Szívmelengető élettörténet, “családtörténet” és mégsem csak az, mert masszívan benne vannak a rasszizmus, a szegregáció kérdései. Könnyfakasztó és mosolyra fakasztó egyszerre.
(Pupilla)
Stockett könyve mindenféleképp jó olvasmány azoknak, akik egy kis bepillantásra vágynak a szegregáció világába, vagy egy olyan olvasmányt szeretnének, amit élvezettel lehet forgatni és megható, olykor felháborító történeteket mesél el ezekből az időkből.
(Könyvekkel suttogó)
#39-37 Lucy Strange: A fülemüleerdő titka
A regény elsősorban a történetek erejében hisz, amik képesek visszavezetni a fényre a gyász sötétjében kuporgó lelkeket. Hen számtalan könyvvel állítja párhuzamba életét és a vele történteket. Hogy beburkolózzon olyan érzésekbe, amiket jelenlegi élete nem ad meg számára, pedig szüksége lenne rá. Hogy utat mutassanak neki hősei és hősnői, merre tovább.
Hogy emlékezzen.
Hogy merjen önmagáról is mesélni. (Könyvekkel suttogó)
#36-35 Max Brooks: Word War Z
Max Brooks megírta a zombiháborúról a maga Híd túl messzevanját. Egész egyszerűen zseniális az alapállás: riportregény a zombiháborúról, de nem csak az, hanem egy elgondolkodtató és ijesztően reális könyv arról, hogy viselkedne az emberiség egy globális katasztrófa idején.(Lobo)
Na de ha komolyan megállunk egy percre, el tudjuk képzelni vajon ezt, a különböző megfilmesítések miatt sablonosnak ható helyzetet élesben, annak minden aspektusával, minden kontinensen, különböző kultúrákban? Nem kell, hogy azonnal a zombikra koncentráljunk, mert a legviccesebb talán az, hogy a zombik csak egyfajta modernkori trendi “fűszerezés” ebben a kitalált, ám nagyonis valóságosan, logikusan átgondolt, képzelt dokumentumregényben. (Pupilla)
#36-35 Stephen King – 11-22-63
Az ötvenes évek Amerikája nagyon különbözik a 21. századétól, gondolom, amennyire a miénk is különbözne. Mások az illatok (a városok büdösebbek, a vidék tisztább), erőteljesebbek az ízek (az ételek és italok még nem adalékanyagokból és tartósítószerekből állnak), az emberek vendégszeretőbbek, kedvesebbek, hamarabb feltételeznek elsőre jót a másikról, mint rosszat (terrorizmusnak még híre sincs, a legnagyobb félelmet a hidegháborús mindenfélék okozzák), viszont jóval alacsonyabb az ingerküszöbük a ‘más’ elfogadását illetően (nem is szólva a feketékkel való bánásmódról, az sem maradhatott ki a könyvből). Nem csak a külsőségeket igyekezett King megidézni, de a viselkedést, a gondolkodásmódot, a beszédstílust is… a könyv többszörös élményt adott, nem is gondoltam volna Kingről, hogy ennyire összetetten sokrétű tud lenni.
(Nima)
#34 Gabrielle Zevin: Egy könyvmoly regényes élete
Azt elmondani nem tudom, hogy mennyire boldog vagyok, hogy végül rátaláltam erre a regényre, mert Zevin könyve képes arra, hogy bárhol bármikor lelki megnyugvást hozzon az életébe. A regény abszolút a szórakoztató irodalom műfajába tartozik, de mégis olyan gyönyörűen mutatja be, hogy mit is érzünk mi, olvasni szerető emberek a könyvek iránt, hogy azt bármelyik szépirodalom megirigyelné. Ebben a történetben ugyanis megvan minden, amire egy könyvmoly igazán vágyik: különleges, kisvárosi hangulat, zseniálisan megalkotott, hús-vér karakterek, remek párbeszédek, hétköznapi, ám mégis fordulatos cselekmény és nem utolsó sorban jó pár kulturális kikacsintás.
(Chris)
#33 Michelle Obama: így lettem
Őszinte. Végtelenül emberi. Felemelő. Inspiráló. Michelle Obama éntörténete egy olyan történet, ami sokáig velem marad, és legszívesebben mindenkinek a kezébe nyomnám.
Egy nő története, aki Chicago szegénynegyedéből egészen a Fehér Házig jutott.
Egy feleség története, akinek a férje nem mindennapi ember. Akinek az eszméi mögé felsorakozik az Egyesült Államok nagy része.
Egy anya története, aki átlagos és boldog gyermekkort szeretne biztosítani lányainak nem éppen átlagos körülmények között.
(Könyvekkel suttogó)
#32 Karen Marie Moning: Új nap virrad
Aztabüdösúristenitneki! Megérdemelt 5 csillag, egyszerűen nem találtam szavakat a kötet végén. Nem hiszem el, hogy ez a sorozat nálam eddig ennyire a peremen volt… Remekül összetett, izgalmas történet, érződik, hogy közeledik a finálé, de persze a végén még mindig meg tud lepni az írónő. (Diamondfox)
“A remény erőssé tesz. A félelem megöl.” És újra visszakanyarodunk oda, ahonnan a kezdőmondat indít: a reményhez. Néha árnyak takarják el előled, de érezned, hinned kell, hogy ott van. Benned. (Nita)
#31-30 Caitlin Moran: Hogyan legyünk tökös csajok?
Nos, a címével ellentétben Caitlin Moran nem kívánja megmondani, hogy hogyan legyél tökös csaj. Vagy bármi más. Legalábbis nem egészen. Ő csupán mesél a saját élményeiről, miközben elmélkedik a nőiség mibenlétéről és a nők jelenlegi, illetve múltbéli helyzetén. … Moran a könyvében egy egészen érdekes és szimpatikus női képet állított elém. Magyarán, “legyél az, aki lenni akarsz” – ami bár eléggé közhelyesnek hangzik (és hát valahol tényleg az is), de ha jobban belegondolunk, a társadalmi elvárások miatt ez mégsem olyan egyszerű. Tetszett a nyíltsága és szókimondása – pedig voltak fenntartásaim, hogy be tudom- e fogadni ezt a fajta kendőzetlenséget -, és elég sok gondolata beindította a fogaskerekeimet, méghozzá annyira, hogy aztán még napokig kattogott rajtuk az agyam. A humora és a stílusa pedig csak hab volt a tortán. (Könyvekkel suttogó)
#31-30 Liane Moriarty: Hatalmas kis hazugságok
Egyáltalán nem számítottam arra, ami végül történt, tátott szájjal és megrökönyödve hagyott a megoldás, hiába is gondolkodtam rajta, eszembe sem jutott előtte… Nagyon más irányvonalon mozogtak a sejtéseim… Liane Moriarty bravúrosan vezetett félre itt, és vonta el a figyelmem amott, hogy egy igazán áll-leejtőset prezentáljon aztán a végén.
Tetszett a szerkezet, ahogy a jelen vallomástöredékei és múltból indított szál összeérnek. Gördülékeny volt és jó stílusú. (Pupilla)
Hú, mennyi holtverseny… és hú, hát nem hiszem el, hogy én kifelejtettem az egészből Moningot! 😀 :O Az újraolvasásokat meg “régi” kedvenceket jól félredobtam az évszám megnézése nélkül, wáhh.