David Walliams az angol gyermekirodalom egyik legmenőbb exportcikke. Ráadásul kiváló párost alkotnak az illusztrátor Tony Ross-szal, amiről már mi is meggyőződhettünk nem egyszer. Sőt én is rendszeresen forgatom a regényeit, úgyhogy nem volt kétség, hogy érdekel a legújabb könyve is, ami A világ legrosszabb gyerekeiről szól. A könyv megjelenése óta már sorozattá nőtte ki magát és angolul már a harmadik kötet is megjelent. Meg is értem, hogy miért ilyen népszerű.
David Walliams ezúttal nem egy történetet mesél el a maga stílusában, amely elég erősen táplálkozik a toalettből is. De ezt a gyerekek szeretni szokták. Hanem tanmeséket írt, méghozzá 10-t. Öt lányról és öt fiúról, akik bizony olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, vagy éppen úgy viselkednek, hogy az elrettentő lehet. Van aki állandóan nyáladzik, van aki szellentésbajnok, vagy éppen rekordméretű takonygolyót szeretne összeállítani, de akad roppant rendetlen, meg aki csak más kárán tud nevetni. Úgyhogy nagyon nehéz szimpatikus szereplőt találni ezek között a suhancok között, de nem is ez a lényeg. Mondjuk megállapította a család, hogy Izgága Izméne tetteiért igazán a környezete hibáztatható és jobb pedagógiával kiküszöbölhető lett volna egy csomó vele történt dolog. De elkalandoztam, mert igazán nem ennyire tudományos a dolog, hanem humoros és legtöbb helyen roppant közönséges. Walliams igazán jót merít a klozethumorból és a sok gusztustalanságot Tony Ross mégis úgy tudja ábrázolni, hogy nem fordul fel az ember gyomra (főleg mondjuk a Redva szörny esetében).
Egyébként tesztkörre is vittük a könyvet, ez volt az esti mese a kisebbik fiam esetében, aki nagyon jól szórakozott. A nagyobbik néha elvonult (bár fél füllel azért hallgatta a felolvasásom), mert azt mondta, túlságosan gusztustalan volt neki néhány jelenet. Zsebit viszont egyáltalán nem riasztotta el semmi, kimondottan élvezte a történeteket és tényleg meg lehett beszélni utána, hogy miért is volt annyira rossz a szereplő akiről az adott történet szólt. Úgyhogy a tanmese jelleg igazán észrevétlenül tette a dolgát. Ugyanígy a kötet végére lett jó pár jelenet is, amit az egész család vigyorogva idéz azóta is, főleg ha valamelyikünk valami hasonlóval áll elő, mint amiről olvastunk (igen, Szeles Szandra is emlékezetes élmény volt).
Összességében tehát Walliams elrettentő történetei inkább korábbi célközönségénél fiatalabbaknak szólnak, akik kimondottan élvezik ha gusztustalan dolgokról hallanak és még véletlenül se tűnik fel ilyen köntösbe csomagolva nekik, hogy közben tanították is őket valamire. Ráadásul mint említettem, az illusztrációk kimondottan jól sikerültek (oké, ez persze nem meglepő, ismerve Tony Rosst).
A magyar kiadás pedig igazán pöpec könyv. Vereckei Andrea nagyon jól fordította le a beszélő neveket, s a Kolibri Kiadó megtartotta a kötet külsejét is: kemény kötés és színes illusztrációk, továbbá szokás szerint a tipográfia is játékos. Nem csak felolvasni lehet esti mesének, de kezdő olvasóknak is szórakoztató kihívás lehet. Persze ha elég erős a gyomruk, de a gyerekeké (főleg mondjuk a 7 éves fiúké eléggé az).
Blogturné
A Kolibri Kiadó elhozta nekünk David Walliams gyűjteményét, amelyben a világ legrosszabb gyerekeiről ír, akik egyszerre szörnyűek és viccesek. Még szerencse, hogy elképesztően csodás köntösben jelennek meg: színesen illusztrálva és kemény kötésben. Ha szeretnétek megtudni, hogy mit gondolnak bloggereink ezekről a gyerekekről, tartsatok velünk, mert a turné végén lehetőségetek lesz megnyerni a kiadó által felajánlott 3 könyv egyikét!
Fülszöveg
Tíz óvatosságra intő mese, tíz elragadóan rémes szereplő – a világszerte népszerű szerzőtől, David Walliamstől!
Készen állsz arra, hogy megismerd a világ legrosszabb gyerekeit?
Öt gusztustalan fiút és öt borzalmas lányt?
Szófa Szófia például álló nap a tévét bámulja, végül annyira odaragad a kanapéhoz, hogy szó szerint elválaszthatatlanok lesznek.
Aztán itt van Nyálas Nyikos, a fiú, akit a saját nyála sodor bajba egy iskolai múzeumlátogatáson.
De ne feledkezzünk meg Bömbi Bertáról sem, aki megállás nélkül bömböl, és szörnyűséges hazugságokat talál ki.
A történetből természetesen Rádzs sem maradhat ki. Az olvasók kedvence azonban ezúttal egészen szokatlan szerepben tündököl…
David Walliams évek óta vezeti az angliai gyerekkönyv-eladási sikerlistákat. Legújabb könyve szellemesen rosszmájú mesék gyűjteménye 10 elvetemült gyerekről, akiket a zseniális művész, Tony Ross színpompás illusztrációi keltenek életre.
Kiadó: Kolibri
Fordító: Vereckei Andrea
Oldalszám: 272 oldal
Illusztrálta: Tony Ross
Megjelenés: 2018
ISBN: 9789634373179
Megrendelés
Nyereményjáték
Mivel David Walliams rossz gyerekekről írt, a játék is róluk fog szólni. Minden állomáson találtok egy szereplőt, akire tényleg ráillik ez a jelző, de legalábbis a felnőttek annak tartják. Feladatotok, hogy a Rafflecopter-be írjátok bele a képeken szereplő csintalannak tartott csemeték nevét.
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
Feldaványom
A turné állomásai
10.29 Spirit Bliss – Sárga könyves út
10.31 KönyvParfé
11.04 Olvasónapló
11.06 Szembetűnő