Nagyon örülök, hogy a Kolibri Kiadó szépen magára vállalta és fokozatosan adja ki Roald Dahl meséit, méghozzá a zseniális Quentin Blake illusztrációkkal. Legújabb könyvük a sorozatból a Fantasztikus Róka úr, ami már korábban megjelent, mivel nem hosszú együtt a Húgó és a csodaszer című kötetben a címadó mesével (hátborzongató borítóval). De most saját kötetet és új fordítást is kapott a történet, amit megérdemelt.
Róka úr (öltöny, nyakkendő, ahogy az egy angol állathoz illik)a családját a közeli három bugris paraszt (kövér Buci, a törpe Bugris és a vékony Bán) portájáról látja el. Ám nem lehet büntetlenül lopakodni minden alkalommal, úgyhogy elkerülhetetlenné válik, hogy a gazdák megelégeljék a róka csíntevéseit és összefogjanak a legokosabb (Bán) vezetésével. Elhatározzák, hogy bosszút állnak és kiüldözik az odújából a családot. Csakhogy nem hiába a fantasztikus Róka úr eposzi jelzője, mert bizony olyan ötlettel áll elő, ami csak alátámasztja ezt.
A történet nagyon izgalmasan bonyolódik, de szerencsére nem véresen, szóval kisebbeknek is lehet simán olvasni (nálam most a nagyobbik fiam olvassa, de utána ez lesz az esti mesénk szerintem a kisebbel is). A legtöbb rókás meséhez hasonlóan itt is az emberek felesleges felhalmozása ellen küzd az állat és ha kisebb gyerekkel meg szeretnénk ismertetni ezt a világot, ez a fordulatos mese jóval kevesebb szomorúságot, de majdnem ugyanazt a tanulságot hordozza, mint a Vuk. Meg a tájleírás is jóval szegényesebb… 🙂 Róka úr segít a szomszédokon is, még a vegetáriánus vadállatoknak is szerez ennivalót a történet egy pontján. Nagyon bejött nekem, hogy Róka úr igazából furfangos, de nem rosszindulatú állat.
Az illusztrációk pedig megint nagyon találókra sikerültek, de ez a legkevesebb, amit Quentin Blake nyújthat. A fordítás igazi mestermunka, gördülékeny a versbetétek is kiválóan ritmusosan olvashatók.
Rövid könyv, felnőttnek is hamar olvasható és nagyon jó, hogy külön, igényes csomagolást és gondoskodást kapott. Várom a következő Dahl kötetet 🙂
A filmről
A történet Wes Andersont is megihlette és elkészítette 2009-ben a mese alapján bábfilmjét. Ami az alapötletét Dahlból vette, de felturbózta kicsit. Egyrészt tett bele még néhány állatszereplőt (borz fontosabb lett, mint a regényben), meg előkerült egy oposszum is, aki a vicces haver szerepében tündökölhet, a patkány is csilloghat és még egy kis családi drámát is kevert. Mindehhez szörnyen jó soundtrackot választott és a szokásos kedvenc színészein túl, akik az állatokat szinkronizálták (Bill Murray, Jason Schwarczman, Owen Wilson) a főszereplőt és feleségét igazi világsztárokkal szólaltatta meg: Róka úr George Clooney volt, a felesége pedig Meryl Streep. A könyv olvasása után ismét megnéztem és még jobban szórakoztam a filmen, egyszerűen lenyűgöző a képi világa, a találó párbeszédek és az a bizonyos egyedi Wes Andersonos hangulata. Plusz Jarvis Cocker énekel benne!A könyv olvasása után bátran ajánlom ezt is megnézésre, mert ugyanolyan klasszikus a maga nemében, mint Dahl kötete.
Blogturné
A Kolibri Kiadó ismét újabb Roald Dahl könyvvel gazdagítja a szerzői gyűjteményt. A Fantasztikus Róka úr, ami magának Dahlnak is egyik kedvenc története volt új fordításban és Quentin Blake szenzációs rajzaival jelent meg. S természetesen ismét szívesen mutatjuk be nektek ezt a nagyszerű kötetet és ha szerencsések vagytok ti is megnyerhettek egyet a három példányból. Csak kövessétek augusztus 25-30 között a Blogturné állomásait és fejtsétek meg a rejtvényeket.
Fülszöveg
Minden alkalommal, amikor Róka úr egy-egy zsíros tyúkkal, libával vagy pulykával tér haza esti portyájáról, a falu három elvetemült gazdája majd szétrobban a dühtől a farmjukat ért támadások miatt.
A dagadt Buci, a törpe Bugris és a vézna Bán ezért bosszút esküszik. Elhatározzák, hogy örökre kiforgatják Róka urat, feleségét és gyerekeiket a családi odúból. Csakhogy Róka úrnak is megvan a magához való esze! Agyafúrt tervet eszel ki… méghozzá fantasztikusat!
“Róka úr és a három rókakölyök tempósan, egyenes vonalban ásott. Annyira izgatottak voltak, hogy nem éreztek se fáradtságot, se éhséget. Tudták, hogy hamarosan nagy lakoma vár rájuk, és fel-felkuncogtak, amikor csak eszükbe jutott, hogy Buci tyúkjait fogják enni. Remek érzéssel töltötte el őket a tudat, hogy míg a dagadt gazda a dombon arra vár, hogy ők éhen haljanak, közben vacsorát is ad nekik, még ha nem is tud róla.”
Kiadó: Kolibri
Fordító: Pék Zoltán
Oldalszám: 96 oldal
Illusztrálta: Quentin Blake
ISBN: 9789634370383
Megjelenés: 2017 augusztus 10
Megrendelhető
Nyereményjáték
A történetből készült film egyik nagy húzóneve George Clooney volt, aki magának Róka úrnak kölcsönözte a hangját. Játékunkban állatos rajzfilmhősöket találtok, és arra vagyunk kíváncsiak, hogy eredetileg melyik híres színész hangján szólaltak meg. Tehát a Rafflecopter megfelelő sorába a színészek nevét kell beírni.
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
Ki kölcsönözte a hangját ennek az alaknak:
Állomáslista
08.25 Olvasónapló
08.26 Kelly & Lupi olvas
08.27 Szembetűnő
08.28 Zakkant olvas
08.29 KönyvParfé
08.30 Dreamworld
Save