Menu Close

Molly Harper: Better Homes and Hauntings

betterhomesandhauntingsMiután jól szórakoztam Molly Harper Jane Jameson regényén, viszont nem akartam gyorsan a sorozat végére járni, körbenéztem, hogy mi mást lehetne még tőle olvasni, s megtudni, vajon ezen kívül mit tevékenykedett. Szerencsémre a Netgalleyn épp fent volt még a legújabb regénye, s kérésemet elfogadták, s már olvashattam is a Better Homes and Hauntings-ot.

Igazi kísértetregénnyel van dolgunk, ahol adott egy kis sziget, amin áll egy régi ház, a maga történetével. Mely szerint a földdarabon a XX. század elején Mr. Whitney csodás otthont építtetett, aminek csodájára jártak, hogy ott éljen majd feleségével és gyerekeivel. Csakhogy állítólag az asszony összeszűrte a levet az építésszel, meg akartak szökni, ám a férj rajta kapta őket és megakadályozta a tettet. Annyira, hogy a feleség holttestét partra sodorta a víz. Innentől kezdve az egész Whitney családot átok sújtotta: tönkrementek, elszegényedtek, semmi se sikerült nekik és a ház az enyészeté lett. A leszármazottak csak elhordták onnan, ami mozgatható és pénzzé tehető volt, de senki se szeretett hosszasabban az épületben maradni, mert mint mondták, kísértet járja. Aztán eltelik jó pár évtized és az internetmilliárdos mega geek Deacon Whitney úgy dönt, hogy felújítja a házat, mert az jobbat érdemel az enyészetnél. Mivel már volt pár sikertelen próbálkozása erre, úgy dönt, hogy a legújabb csapatot, akiket felvesz erre a munkára, ott fogja tartani a szigeten: dolgozzanak és éljenek a ház mellett, jól megfizeti őket ezért. Nina Linden kertépítész nagyon örül a kihívásnak, meg főleg a pénznek, amit ajánlanak mellé, mert éppen próbálja az üzletét kicsit rendbe hozni, ugyanis előző partnere eléggé benne hagyta a slamasztikában. Úgy gondolja, az egyetlen kihívást az jelenti, hogy hajón tud csak eljutni a szigetre, márpedig hiába nőtt fel a környéken, szégyen szemre tengeribetegsége van a legkisebb himbálózástól. Ám amikor végre zöld fejjel megérkezik a ház tövébe, fura érzései támadnak: mintha valaki figyelné őt. Sőt később különös álmokat is lát. Lehet, hogy mégse alaptalan a pletyka és a Whitney kúriába szellemek fészkelték be magukat? De Nina kitart, főleg, mert különösen megkedveli a vele dolgozókat, az építész Jake-t és a takarító/rendszerező vállalkozó Cindyt, illetve szeretné bebizonyítani Deacon-nek, hogy nem hiába vette őt fel, mert ő a legjobb a szakmájában. Ráadásul úgy tűnik, hogy ha néha felemeli fejét a számítógép billentyűzetéből a férfi egész aranyos a maga különc módján. Csupán csak az a kérdés, hogy vajon a ház is kész-e arra, hogy új élet költözzön bele?

Ismét csak nem csalódtam Molly Harperben, a stílusa egyre jobban bejön nekem. Ebben a regényben ráadásul nem E/1-ben mesél, hanem több szereplő szemszögéből, váltakozva ismerjük meg a történetet, s Nina és Deacon sztorija mellett a projekten dolgozó másik három ember is fontos szerepet kap. Ráadásul nagyon találó volt a geek milliárdos alakja is, aki természetesen teljesen elveszett a közösségi érintkezés formái között, egyáltalán nem figyel oda hétköznapi apróságokra (külön embere van, aki arra ügyel, hogy egyforma zoknit vegyen fel), viszont azonnal odafigyel arra, aki megérti az utalásait ha képregényről vagy zsánerfilmekről van szó. Márpedig Nina is jobban elvan a növényei között, mint ahogy kapcsolatot tud teremteni emberekkel, s vitaképes, ha megkérdőjelezik, mégis melyik Marvel hős a kedvence. Magyarul hogy lehetne fordítani, hogy “adorkable” ? Mert ez a páros kimeríti ezt a jelzőt 🙂

Molly Harper szórakoztató, humorral teli stílusa tehát megint csak megvett kilóra, ráadásul még külön imádtam a geek-eknek szóló utalásokat és kikacsintásokat. A kísértet történet rész nem túlzottan ijesztő, de érdekes és érthető, hogy miért viszi tévútra az embereket, mert mindenki csak egy részét ismerte a történetnek. Igazán remek, szórakoztató nyári olvasmány volt, illetve mondjuk még úgy Halloween környékén lehet elővenni, ha az ember romantikus, vicces, könnyű izgalomra vágyik a töklámpás fényénél.

Kiadó: Pocket Books
Megjelenés: 2014 június 24
Terjedelem: 318 p.
ISBN: 9781476706009
Honnan: Netgalley, Recenziós e-book,

Buy This Book from Book Depository, Free Delivery World Wide

4 Stars

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *