Legutóbb az eredeti Széttáncolt cipellők Barbie féle feldolgozását volt szerencsém látni az unokahúgaimnál, akkoriban kicsit felfrissítettem, miről is szól a történet. Amúgy én szeretem a mesefeldolgozásokat, kíváncsi voltam hát erre a regényre is, arra számítottam, hogy valami olyasmit kapok, mint A suttogó volt. Nem modernizált, vagy tükörtörténetet, hanem az eredeti mese kicsit mélyebb, alaposabban átgondolt és megírt változatát.
Végre hosszú harcos évek után béke köszöntött az országra, s megnyerték a háborút, a király mégse boldog. Felesége meghalt, s bár maradt utána 12 lánya, mintha ők is átok alatt lennének. Minden reggelre tönkretesznek egy-egy pár cipőt, s nem lehet belőlük kihúzni, hogy hol és miért történnek a dolgok. Mert bizony anyjuk után a hercegnőket köti szerződés a Kőbezárt királyhoz, aki megköveteli hogy mindegyikük, még a legfiatalabb is éjszakáról éjszakára táncoljon a palotájában. A lányok képtelenek ellenállni a varázslatnak ami tiltja azt is, hogy segítséget kérjenek. Viszont van egy fiatal kertész legény, aki visszatért a háborúból és neki feltűnik, hogy a királylányok egyáltalán nem boldogok, s szenvednek valamitől. Míg hercegek jönnek és mennek, s próbálják megfejteni a rejtélyt, s elnyerni valamelyik hercegnő kezét, addig a leleményes és jószívű Galent csak az érdekli, hogy végre mosolyogni lássa a legidősebb, Rose hercegnőt. S mikor már az egyház is kezdi boszorkánysággal vádolni a lányokat, ő maga is jelentkezik, hogy megoldja a rejtélyt. Úgyhogy persze, a végén a sötét ló, akire senki se fogadna, a katonából lett kertészlegény a tiszta szívével, pár varázstárggyal és különös barátok segítségével hozzálát, hogy megtörje az átkot.
Bizonyos szempontból ez a történet pont olyan volt, mint vártam, azaz nem modernizált változat, hanem hosszasabban elmesélve az eredeti történet. Sőt még egy kis pluszt is kapott, hisz a Grimm mesében úgy tűnik, mintha a hercegnők önként táncolgatnának 12 királyfival, itt azért benne van, hogy ez nem a saját választásuk és szívesen lépnének ki a rájuk kényszerített béklyóból, csak nem tudnak. Galen, a katona is jóval komolyabb szerepet kap, meg Rose a legidősebb hercegnő, akik között szövődik is már korábban valami finom kis szerelem, ami jóval érthetőbb a mai olvasónak, mint az eredeti, hogy
– Megtetted, amire vállalkoztál; én is megtartom, amit ígértem. Itt a tizenkét leányom, melyiket akarod feleségül?
– Nem vagyok már mai legény – sodort egyet a katona a bajuszán -, a legidősebbik illik hozzám a legjobban.
Még aznap megülték a lakodalmat, és a király örökösévé fogadta a katonát.
Az átok és a boszorkányüldözés kicsit még izgalmat is hozott a történetbe, ennek ellenére valahogy mégis hiányérzetem volt. Talán mert a szereplőknek mégse volt igazán jól kidolgoztt jelleme, meg a sztorihoz hozzáadott extrák (mint a Kőbezárt király, a titokzatos mágusok, háborúk stb.), nem voltak kifejtve. Viszont sok volt a szereplő (eleve 12 lány nevét nehéz megjegyezni), pár epizód felesleges volt (Galen rokonai pl.), néhány meg több teret igényelt volna (lásd fentebb). Szóval kicsit sokat akar a szarka érzésem volt.
Szóval szép mese, jó mese, kedves meg minden, csak éppen kevés és nem ad semmi pluszt. Azért a Barbie-snál jobb volt.
Eredeti cím: Princess of the Midnight Ball
Fordító: Szakál Gertrúd
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés: 2011 (2008)
Terjedelem: 276 p.
ISBN: 9789632454245
Honnan: Kiadótól, recenziós példány
