Leena Normsról és a youtube csatornájáról Brigitől hallottam először, ő többször is hivatkozott rá a Popkult, csajok, satöbbi podcastunk működése alatt. Igazából pár esszéjét én is megnéztem az évek alatt, főleg a könyves, filmes tartalmai érdekeltek, de csak 2023 végétől kezdtem el rendszeresebben követni. Rájöttem, hogy a könyves tartalmakon túl is van amiben azonosulni tudok a nézeteivel, illetve kívülállóként érdekelnek a problémái és a megoldások. Lássuk be, sose fogok varrni magamnak ruhákat, szóval az anyagokról és kötésmintákról szóló dolgait át szoktam ugrani, de még így is maradt elég néznivalóm. Nagyon érdekelt természetesen, hogy milyen könyvet hozott össze, amelynek megírásáról és előállításáról is készített videókat, sőt beszámolt arról (videóban is természetesen), hogy milyen volt felvenni a hangoskönyvet s ez már igazán olyasmi ami nekem való😊. Úgyhogy a hangoskönyvet fogyasztottam el én is.
Nagyon jókor jelent meg amúgy ez a könyv, hiszen már a hozzáállása felment az alól, hogy az újévi fogadalmakat véresen komolyan vegyük. A Half-Arse Human: How to live better without burning out pont arról szól, hogy nem kell mindig mindenbe teljes gőzzel belevetni magunkat, mert akkor vagy hatalmasakat csalódunk, feladjuk vagy teljesen felemésszük az energiáinkat amiket felesleges dolgokra pazarolunk, s könnyen kiégünk. Gyakran már a saját magunk elé kitűzött lehetetlen célok miatt is ez történhet, elég csak az újévi fogadalmakra gondolni, amelyeket sokszor bukunk el mert irreálisak hogy pl. minden nap edzőterembe megyek, egyik napról a másikra vegán leszek stb. Helyette olyasmiket ajánl megoldásnak, amikkel továbbra is jót teszünk magunknak (például a mozgást hogy tudjuk beépíteni az életünkbe sanyargatás, bűntudat és szemrehányások nélkül) és a bolygónknak (nem kell teljes vegán életmódra áttérni, már az is nagyon egészséges és hasznos, ha pár dologban és helyzetben de konzisztensen válasszuk a vegán opciókat).
Leena az évek alatt összegyűjtött tapasztalatairól beszél és nemcsak saját példákat hoz fel különböző dolgok megoldására, de ötleteket is ad, hogy mit lehet másképp csinálni. Beszámol arról, hogyan jutott elhatározásra sok dologgal kapcsolatban és miért választott bizonyos utakat: elmeséli miért és hogyan lett nagyvárosi lányból (évekig Londonban élt és dolgozott) ismét vidéki és szabadúszó vállalkozó, hogy miért próbálja megvarrni a saját ruháit, miképpen vette rá saját magát a rendszeres mozgásra, hogyan próbálta leküzdenie a klímaszorongását. Megosztja azt is, hogy milyen kutatások, könyvek, cikkek, tapasztalatok juttatták el oda, hogy megtalálta a magára nézve nemcsak elfogadható de be is tartható és előre vivő cselekedeteket.
A könyv nagyobb fejezeteiben olyan témákat tárgyal, amelyek az Y generációt aktuálisan foglalkoztatják: lehetőségek, karrier, szabadidő, otthon, táplálkozás, stílus, testkép, egészség, jövőkép. Felvázolja néha szó szerint sk gyártott grafikonokkal, diagramokkal (a hangoskönyvhöz ezek pdf-ben csatolva vannak) kiegészítve az alapvető helyzeteket, s elmondja ő milyen megoldást talált, megossza hogyan lehet ezt bárkinek magára is alkalmaznia és ugye extra ötleteket is ad. Meg van egy szép kis bibliográfiája is, hol lehet utána nézni azoknak a kutatásoknak, eredményeknek, amelyek rá is nagy hatással voltak és amik segítettek döntenie.
A legjobban az tetszett az egészben, hogy a könyv nem az a fajta önsegítő irodalom, ami csak egy utat mutat és azt kiáltja ki nyertesnek, s cserébe hogy kövesd minden korábbi tettedet és hozzáállásodat nulláznod kell meg felülírnod. Pont arról van itt szó, hogy fél gőzzel csinált dolgok is sokat tudnak segíteni nemcsak rajtad, de a környezeteden sőt a bolygón is. Nem kell mindent 100%-ig tökéletesre csinálni, van ahol meg lehet engedni hogy csak a felét adjuk bele, ugyanakkor találhatunk specifikusan olyan dolgokat amikbe sokkal többet tudunk befektetni, illetve az is bőven lehetséges, hogy idővel az eleinte fél gőzzel végzett folyamatok teljessé válnak.
Szóval igazából semmi nagy és különös dolgot nem állít Leena, viszont nagyon jól rámutat azokra a problémákra, amelyek manapság lebénítják az embert, s támpontokat ad, hogyan lehet pozitívvá tenni az életünket úgy, hogy nem megy rá a mentális egészségünk.
Kiadó: John Murray
Megjelenés: 2024 december 19
Terjedelem: 300 p.
ISBN: 9781399820295
Honnan: Vásárlás, Saját példány, audible audio