Menu Close

Nyerj mozijegyet!

A héten mutatták be a mozik David Levithan nagy sikerű könyvéből készült filmet, a Nap nap után-t.

A filmről

A 16 éves Rhiannon beleszeret egy különös lélekbe, akit csak „A”-nak hívnak, és minden egyes nap más ágyban, más-más testben ébred. A kettejük között kialakuló kapcsolat olyan erős, hogy elhatározzák, minden nap megkeresik egymást, pedig még csak nem is sejtik, mit és kit hoz a következő reggel. Ahogy egyre inkább beleszeretnek egymásba, a realitásokkal is kénytelenek szembenézni: vajon képesek lehetnek úgy leélni közös életüket, hogy egyikük minden 24 órában más személyt testesít meg?
A Nap nap után David Levithan azonos című bestsellere alapján készült, amely a Maxim Könyvkiadó gondozásában jelent meg magyarul.

Fülszöveg

„A” sohasem tudja előre, hogy másnap hol fog ébredni, és kinek a személyiségét fogja felvenni. Már rég beletörődött ebbe, sőt kialakította saját életstratégiáját is: Ne kötődj senkihez! Maradj észrevétlen! Ne avatkozz bele semmibe! Minden megy is a maga útján rendesen, mígnem egy reggel „A” Justin testében ébred, és találkozik a fiú barátnőjével, Rhiannonnal. Attól a pillanattól fogva „A” jól bevált szabályai értelmüket vesztik, mert főhősünk nap nap után a lánnyal akar lenni. David Levithan az írói képzelet új távlatait nyitja meg. A szerző feltárja az olvasó előtt egy magával ragadó történetben „A” életének és szerelmének bonyolultságát, melyből kiderül, vajon Rhiannon képes lesz-e igazán szeretni a mindennap valaki más testében formát öltő „A”-t.
Kiadó: Maxim
Eredeti cím: Every Day
Fordította: Vince Judit
Megjelenés: 2018 (2014, 2012)
terjedelem: 312 p.
ISBN: 9789632615110

Olvassatok bele
Előrendelés 30% kedvezménnyel

Nyereményjáték

A Maxim Kiadó, a Fórum Hungary és a CinemaCity felajánlásában egy páros mozijegyet nyerhettek, amit bármelyik CinemaCity moziban beválthattok és amit a Maxim Kiadó fog eljuttatni hozzátok.

Az elmúlt években rengeteg ifjúsági regényből készült film, a mozijegyért során a képeken látható filmek alapjául szolgáló regények szerzőjére és címére vagyok kíváncsi.
Tehát a Rafflecopter megfelelő sorába az eredeti szerzőt és a könyv magyar címét kell beírni.

a Rafflecopter giveaway

Sok sikert!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *