Apr 102015

SzivzuhogasSzombaton, április 11-én lesz  a Költészet Napja. Ahhoz képest, hogy a daliás időkben elsőként indítottam Versblogot, ami azóta persze az enyészeté lett (RIP Freeblog), nagyon ritkán szoktam verses dolgokkal foglalkozni. Tavaly csak utólag értesültem a Gittegylet által szervezett Posztolj verset az utcára! kezdeményezésről, de idén már korábban odafigyeltem. Ráadásul nagy (viszonylat 🙂 Instagrammozó lettem, úgyhogy már a felvezetésben is lefényképeztem a kedvenc verseskötetemet (ld. a kép), amivel még könyvutalványt is nyertem.

Na de miről is van szó?

A tavalyi évhez hasonlóan idén is arra biztatunk benneteket, hogy ünnepeljük rendhagyó módon a Magyar Költészet napját!

ÁPRILIS 11-én posztoljunk verset az utcára, legyen a hirdetőoszlopokon, irodák üzenőfalán, két eladó/kiadó hirdetés között, és minden legálisan “posztolható” felületen egy vers! A helyszín a fantáziátokra van bízva – amiről már tavaly is kiderült, hogy határtalan.

Egy kedvencetek, több kedvencetek, kortárs, régi, szomorú, vidám, gyerek, felnőtt, szép, csúf vers – osszátok meg a környezetetekben élőkkel!

Idén is várjuk a képeket! Saját kiposztolt versekről, vagy olyanról, amit megtaláltatok.

A képeket küldjétek az üzenőfalunkra: https://www.facebook.com/gittegyletos (lehetőleg írjátok meg, melyik városban posztoltátok a verset) vagy Twitteren #gittversposzt taggel ellátott képként levadásszuk.

Instagramon is várjuk a képeket #gittversposzt-tal, helymegjelöléssel.

A küldeményeitekből idén is albumot készítünk!

A tavalyi képeket itt tudjátok megnézni, lehet ötleteket meríteni: http://gittegylet.com/2014/04/12/magyar-kolteszet-napja-2014-kozossegi-kepgaleria/
Az esemény facebook oldala: https://www.facebook.com/events/299902126800707/

 

posztolnimentem-cover1

Én már kitaláltam, melyik verset fogom, csak még azt nem, hogy hova. De lehet, csak a lépcsőházunk ajtaja lesz, mostanában úgyis nagy levelezés folyik ott 🙂

 

Oszd meg!

Reader Comments

Write a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *