Menu Close

Várólistám 2015

Varolistam2015Nagy reményekkel vágok neki idén is a 2015-ös várólista csökkentésnek. Ugyan még 3 könyv vissza van az előző etapból, de remélem, hogy év végéig még be tudok evezni. Természetesen olyasmiket válogattam össze, amikkel az elmúlt pár évben bővült a könyvtáram, egyik se feltétlenül új megjelenés, van köztük, amik már tényleg évek óta várnak az olvasásra, van ami csak mondjuk a Könyvfesztivál óta és van, amire idén lett felhívva a figyelmem illetve kölcsön kapott kötetek is bekerültek a kupacba. Mivel tavaly is főleg az alternatív listámról olvastam könyveket, ezért aztán megint hoztam természetesen plusz 12 könyvet is, amikkel szemezek már egy ideje, valamint nem tettem bele olyan köteteket, amiket korábban már szerepeltek a kihíváson. Ha eddig nem olvastam el őket, ne foglalják itt a helyet. Hátha anélkül, hogy felkerülnének ide több kedvem lesz hozzájuk 🙂 Az alternatívról azért nincs amúgy kép, mert azok nagy része már jó ideje az e-könyv olvasómon parkol, úgyhogy 8-at onnan válogattam be rá.

Úgyhogy akkor itt van a képen szereplő alap lista:

  1. Caroline Carlson: Magic Marks the Spot
  2. Catherynne M. Valente: A lány, aki Tündérföld alá zuhant és a tivornya élére állt
  3. Christopher Healy: The Hero’s Guide to Saving Your Kingdom november 3
  4. Ernest Cline: Ready Player One
  5. J. D. Robb: Halálos számítás október 25
  6. Meg Rosoff: Picture Me Gone
  7. Ransom Riggs: Üresek városa
  8. Scott Westerfeld: Góliát október 4
  9. Stephanie Burgis: A Most Improper Magick július 18
  10. Vavyan Fable: Holt volt, holt nem volt…
  11. Victoria Schwab: Felszabadulás
  12. Y. S. Lee: Rivals in the City augusztus 2

Alternatív lista:

  1. Alan Bradley: De mi került a pitébe?
  2. Beth Hoffmann: Déli álmok december 31
  3. Henry James: A csavar fordul egyet február 22
  4. J.D. Robb: Halálos hálátlanság
  5. Jennifer Estep: Jinx
  6. Jim C. HInes: Codex Born
  7. Jim C. Hines: The Mermaid’s Madness
  8. Joanna Trollope: Értelem és érzelem
  9. John Connolly: The Book of Lost Things
  10. Molly Harper: Nice Girls Don’t Live Forever
  11. Nora Ephron: Heartburn június 17
  12. Sophie Kinsella: I’ve Got Your Number október 11

Készítettem hozzá egy listát is a Molyon, illetve a Goodreadsen is, hogy lehessen ott is követni, mivel indulok.

1 Comment

  1. Pingback:Henry James: A csavar fordul egyet

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *