Jan 302013

Mai vendégem Amadea, akit talán nem is nagyon kell bemutatni, hiszen elég régóta van már ő is könyves, blogos, könyvesblogos pályán. Csak ő még, velem ellentétben szemtelenül fiatal, s hatalmas lendülettel olvas és ír, s még amit nagyon tud, az beszélgetéseket folytatni az olvasóival. S ha már vendégségbe jött, hozott egy különleges darabot a várólistájáról.

Molnár Ferenc színdarabok “SIPOS (keserűen maga elé) Szép lakodalom. Itt állok, szerelmeskedem a cseléddel.

IRMA (egyre lelkesebben) Én tündércseléd vagyok! Látod, szegény hamupipőke voltam, mégis eljöttem a bálodba, ahol a királyok táncolnak… itt marad az üvegcipőm, amit a tündértől kaptam, mezítláb megyek haza… de megtetszettem neked… majd jössz utánam a cipővel… keresel majd az egész világon, amíg megtalálsz és szerelmesen borulsz rám, te Lajos király, reám borulsz, te Sipos király, te drága Lajos király, miért nem halok meg mostan mindjárt ott, a te erős kebleden?!”

(Az üvegcipő)

Molnár Ferenc: Liliom / Az üvegcipő / Játék a kastélyban
Értékelés: 5* citrom (jahahaajj:D) az 5-ből
Kedvenc karakter: Turai (Játék a kastélyban)

Tavaly karácsonyra kaptam ezt a zimádnivaló kötetecskét Andiamótól, neki az az extra specialitása, hogy olyan könyveket küld, amelyek boszorkányos intuíciója szerint tetszenének a kiszemeltnek. És milyen igaza volt!
(Zárójel: már azzal sokat nyertem a Várólistacsökkentésre való jelentkezéssel, hogy ezt a kötetet végre elolvastam – 2011-hez hasonlóan olyan könyveket válogattam össze, amelyekhez tulajdonképpen mindig van kedvem, csak állandóan elébük furakszik valami más. Hát most eljött az ő idejük!)

A kötet három színművet tartalmaz, a Liliom a legszomorúbb, a Játék a kastélyban a legvidámabb. Az első esetében a Liliom gúnynévvel felcímkézett városligeti szélhámost ismerjük meg, Muskátné segédjét, és Zeller Juli mindenes cselédlányt – annyira különbözik ez a két esendő ember, az életük mégis összekapcsolódik. Juli a vidékről jött fiatal lányok mintapéldánya, naiv bája láttán összeszorul az ember szíve, szinte elkerülhetetlen, hogy valami vagy valaki nem zúzza darabokra ábrándos lelkivilágát. A lelkiereje és a jósága viszont csodálatra méltó, akárcsak a hite. Valószínűleg ezek együttes keveréke vonzza hozzá Liliomot (csupán két betű választja el őket, mégis mennyire más, mint Liliomfi…), akinek az önző csirkefogó külseje alatt, mélyen, de valami nagyon mélyen egy elhagyott gyermek rejtezik. Kettejük kapcsolatáról szól a dráma, szerintem nem nehéz kitalálni a végkifejletet, szinte elkerülhetetlen ez a befejezés, egyikük se tud keresztüllépni a korlátain ahhoz, hogy megtörje ezt az iszonyú folyamatot.

Kicsit falhozvágós, szívaszaló darab, tulajdonképpen tipikus, de nagyon örülök, hogy az életem része lett.

Az üvegcipő valamivel vidámabb és pozitívabb végkifejlettel kecsegtet, van valami édes hiszékenység ebben a zárlatban. Egy józsefvárosi panziószerűség a helyszíne ennek az érdekes Hamupipőke-átiratnak. A főszereplő itt is cselédlány – nem akarok gonosz lenni, de Irma annyira szeleburdi kis kelekótya, hogy már én is arra gondoltam, tényleg bolond egy kicsit, vagy csak meggárgyult a nagy szerelembe’ -, van mostoha is, de gonosznak nem nevezném. Korlátolt és önző, amiért galádul bánik Irmával, de a többi szereplővel ellentétben élesen látja, mi történik vele, ha az adott úton halad tovább, megijed a jövőtől és kétségbeesetten rúgkapál a nyakán érzett kötél miatt, menekülés közben pedig mindenkibe belerúg. Császár viselkedése azt sejteti, hogy talán nem olyan feketén vészterhes a helyzet, ahogy Adél látja, de én pesszimista és hitetlen vagyok, hinni nem tudok a boldog befejezésben, csak remélni. Sipos, az éltes, zsémbeskedő, szokásaihoz végletesen ragaszkodó bútorrajzoló első ránézésre a tipikus skatulyaember, de a véreres szemek és a pohár bor mögött értelem szikrázik, amely vagy tisztességesen felszínre kerül valaki hatására, vagy visszasüllyed lelke legmélyére és az életük pokollá válik – szívből remélem, hogy nem az utóbbi történik egy nem is annyira távoli valóságban.

Szerencsére Molnár Ferenc itt már könyörült szegény, elgyötört lelkemen, és némi humorral oldotta eme semmi kis életek abszurd szomorúságát.

Az idézethez annyit illik tudni, hogy Roticsné asszonyság foglakozását tekintve madám.

TANÁCSOS Mondja, Roticsné. Miért van maga gyászban?
ROTICSNÉ Mert meghalt a férjem.
TANÁCSOS Mikor?
ROTICSNÉ Ezerkilencszázkilencben.
TANÁCSOS És tizenöt év óta gyászolja?
ROTICSNÉ Kérem, én kénytelen vagyok gyászban járni, mert másképp nem kapok sehol tiszteletet.
TANÁCSOS Kitől?
ROTICSNÉ Az emberiségtől.
TANÁCSOS És minek magának tisztelet?
ROTICSNÉ Pardon. Én több adót fizetek, mint a Gerbeaud.
TANÁCSOS Na de több segéddel is dolgozik.

Jöjjön a kedvencem, a Játék a kastélyban. Arra se emlékszem, mikor nevettem utoljára könnyfakasztóan egy könyvön, de tuti, hogy nem egy zsúfolt vonatkupéban volt ildomos újra elkezdeni ezt a tevékenységet. Összeharaptam a számat, mélyeket lélegeztem, az összeszorított számra szorítottam a kezem, még a könyvet is a fejem elé emeltem, de az utóbbi sajnos nagyobbnak bizonyult az előbbinél és nem palástolhatta fékevesztett viselkedésem, valószínűleg az illetlenségemnek köszönhető, hogy a néni térden vágott a bőröndje kerekivel.

Egy, az olasz tengerparton álló kastélyban járunk, hol nagyobb társaság vigadozik a nagylelkű házigazda jóvoltából. Ide érkezik Turai és Gál, a neves operettszerzők és Ádám Albert, az ifjú, szegény, de roppant tehetséges zeneszerző, az előbbi két úr pártfogoltja. Van továbbá egy önérzetes lakájunk, egy kapuzárási és hiúság pánikban szenvedő öregecske amorozónk, egy fiatal díva, aki Ádám jegyese, valamint egy izgága, büszke titkárunk. Az egész bagázsból egyedül Turai és a lakáj normálisak, illetve a legkevésbé bolondok. A kedvessel nemrég megnéztük ezt az előadást, és annyira nem bírtam cérnával, hogy már akkor vinnyogni kezdtem, amint Márkus megemelte a szemöldökét. Bizonyos értelemben szerencse, hogy nem élőben láttuk, valószínűleg kivezettek volna a színházból.

A szereplőkből szerintem már sejteni lehet, mi lesz a nagy bonyodalom, de ahogy megoldódik, az egyszerűen kolosszális, kérem! Hogy kerül egy darabba Sardou, egy barack, huszárkapitány, beteg ló, felhőkarcoló és egy szép, klasszikus fej? Hát, kérem, úgy, ahogy Molnár úr elképzeli, mert ilyet csak ő tud, az hótt ziher! Soha többé nem fogok tudni normálisan nézni a citromra. Ja, és közlöm, hogy valahányszor eszembe jutott az a mondat, hogy “Te, én úgy szenvedek, mint egy beteg ló!”, kitört belőlem a röhögés. Órán. Alvás előtt. A villamoson. Evés közben.

Hihihiihihihiiiii!!! Na, tessék, már megint.

Elsősorban azoknak ajánlom ezt a vígjátékot, akik ódzkodnak a dráma műnemétől, remek barátkozási indulókör.

A kötetet pedig mindenkinek ajánlom szíves figyelmibe, legszívesebben megcsókolnám az Osiris szép, klasszikus fejét, amiért megjelentette ezeket a színdarabokat. Nagyon kíváncsi vagyok a Színművek c. válogatásra, állítólag nem lehet kapni, nem, nem fogok rákeresni, mert biztos találok egy ágrólszakadt példányt és szigorú böjtön vagyok!

varolista2013Kiadó: Osiris
Sorozat: Osiris diákkönyvtár
Kiadás éve: 2012
Ár: 920 Ft

Oszd meg!

Write a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *