Jan 282013

Kedves Olvasónapló!
Jó pár éve biztos könyves iránytűként tartalak számon net böngészőm kedvencek mappájában. Kívánok még sok-sok nagyszerű olvasmányban bővelkedő esztendőt, neked, s veled együtt nekünk is!

Előre szólok, hogy lesznek olyan vendégbloggerek is, akik nem átallottak szembedícsérni. Pedig nem kértem őket, tényleg (bár ezt úgyse hiszi el senki:), de nem mondom, hogy nem esett jól. Az egyik ilyen kedves vendégblogger Angelika, akivel közös nevezőnk a romantikus regények szeretete.

angi1A születésnapok mindig kitűnő alkalmat nyújtanak a nosztalgiázásra. Amikor Lobo meghívott magához ünnepelni, rajtam teljesen eluralkodott a szentimentalizmus. Emlékeimben jobbnál jobb regények szívmelengető jelenetei sorjáztak, mosolyfakasztó aranyos történetek jutottak eszembe, amelyekbe mi sem természetesebb, olvasás szeretetem miatt keveredtem. A nagy mélázásból magánkönyvtár rendezgetés kerekedett, és azon vettem észre magam, ideje billentyűzetet ragadnom, nehogy elkéssek a neves eseményről.
Jókívánságok mellé egy történetet hoztam. Az én mesémet, ahol a csendes, könyvlapokba temetkező kislányból saját hangját meglelt bloggerina lett, csak mert miért is ne, hiszen azzá vállunk, akivé csak akarunk. Akár számtalan életet élhetünk. S mindehhez semmi másra nincs szükségünk, mint hinni a betűkben rejtező varázslatban!

„A könyvek mindig csodás birodalmat jelentettek számomra – fehér oldalak, fekete tinta, de mindegyikben új világok és új barátok vártak. A mai napig fura érzés önt el, amikor először ütök fel egy kötetet. Izgatottá tesz a várakozás, hogy vajon hová jutok majd el, és kikkel találkozom benne.” [Jennifer Weiner]

Könyvekhez fűződő kapcsolatom már kisiskolás koromban eldőlt. Édesanyám mindig is megtett mindent azért, hogy a szavak világa hívogató, csodálatos birodalomként csalogasson, de az iskolai könyvtár pecsételte meg a sorsom véglegesen. Kiapadhatatlan kincsesbányának tűnt, amelynek felfedezéséhez mindössze egy olvasójegyre és a kedves, végtelen türelemmel megáldott könyvtáros néni segítségére volt szükségem. (1.)
Ahogyan cseperedtem, úgy változtak a kikölcsönzött regények műfajai. A gyermekkönyvektől elbúcsúzva sorra kerültek a piknik, a pöttyös és csíkos regények. A képregény mániából Rejtő imádatába estem, a Nagy Indián könyvet többször is felütöttem, majd kalandoztam Wilbur Smith-szel Afrikában, hogy Tarzant már ne is említsem, próbát tettem az orvoskrimik világával, megízleltem a Stephen King féle rémisztgetést. Borongtam a Brontë nővérekkel, álmodoztam Austennel, sóhajtoztam Anna Karenina, Natasa és Scarlett sorsán, izgultam Henri Lagardére lovagért és Dick Shelton kalandjain egyaránt. Bár minden könyv új világot nyitott meg előttem, s ezért mindahányat imádtam, a legjobban azt szerettem, ha boldog egymásra találások történetét követhettem a lapokon. Olyankor éreztem úgy igazán, otthon vagyok.
Ma már teljes bizonyossággal állíthatom, ekkor kezdődött a mára gyógyíthatatlanná váló happy end függőségem. 16 éves korom óta sorra-másra kerülnek fel a polcaimra a romantikus bestsellerek. Számomra olyanok, mint a megértő, készséges barátok. Mindig ott vannak, és bármikor elfeledtetik a szürke hétköznapokat. Hol rég volt báltermekbe s birtokokra, hol csillogó nagyvárosokba vagy épp tüneményes kisvárosokba, hol ismeretlen világokba kalauzolnak. De egyben mindig biztos lehetek, legyen szó bármilyen kalandról, cselszövésről vagy félreértésről is, a végén minden boldog véget fog érni. Ha úgy tetszik, felnőtt fejjel még mindig tündérmeséket olvasok. (2.)

„Mert a könyvek világa hatalmas, nagy világ, boldog azilum, üdülés és menedékhely a mindennapok világa elől!” [Herbert George Wells]

angi2Sajnos az emberek előítéletesek és rendkívül kritikusak mindig és mindenhol. Míg jómagam azt vallom, minden alkotás a maga nemében érték, és tiszteletet érdemel, addig sokan gondolják, hogy ilyen vagy olyan okból ők biz hivatottak megítélni egy-egy könyvet, avagy műfajt, s teszik mindezt nem csupán aszerint, hogy számukra mit nyújtottak a szavak. Szerintem nincs románcrajongó, aki ne kapott volna fanyalgó szavakat, amiért ’értéktelen, csókolózós, rózsaszín’ könyvecskékre pazarolja az idejét. Igen, én is kaptam lenéző pillantásokat, nem túl kedves szavakat, s bevallom, nem kevés idő kellett ahhoz, hogy igazán hinni tudjak abban, hogy ha engem boldoggá tesz a hobbim, a világ többi része nem számít, mit gondol. Sokáig, ó hány évig!, magányos szórakozásnak gondoltam a szerelmes történetek szeretetét.
Mígnem lassan egy évtizede már, hogy a világháló bebizonyította, rengetegen vannak, akik hozzám hasonlóak. Blogok, honlapok, fórumok ezerszám! Elég egy megfelelő keresőszó, és az ember lubickolhat a különböző vélemények tengerében. Mióta állandó internet kapcsolattal rendelkezem, számos weblapot és bloggert látogatok rendszeresen. Van akit azért, mert olyan meglátásai vannak, amelyek az én figyelmemet rendre elkerülnék, van aki úgy tud írni, hogy biztosan kedvet kapok magam is megnézni az általa ajánlott könyveket, s van akivel hasonló az ízlésünk, így számomra tetszési barométerként szolgál a véleménye.
Sokáig csupán csodálkozó áhítattal követtem a könyves blogok világát, mígnem 2009 vége felé belém bújt a kisördög. Milyen lehet vajon a barátokon kívül másnak is elmondani a véleményemet? Meg tudnám úgy fogalmazni az élményeimet, hogy az másoknak is kedvet hozzon az olvasáshoz? Egyáltalán, érdekelne-e bárkit is, az én kis oldalacskám? A Szilveszter ott kopogtatott az ajtón, én pedig betegen gondolni sem gondolhattam partizásra. Mit csinál ilyen helyzetben egy könyvkukac? Létrehozza a saját blogját, ötlet híján saját magáról elnevezve. S a többi, ahogy mondani szokás, már történelem. (3.)
Az elmúlt három esztendőben igyekeztem megszolgálni a hozzám látogatók figyelmét, és szeretetét. Voltak borzalmas pillanatok, amikor szemellenzős, bigott emberek támadását kellett elviselnem. Előfordult, hogy egy-egy könyv nem szólt hozzám, s így megnehezítette, hogy bármit is írjak róla. De számolatlan azon napok száma, amikor a figyelmet, a szeretetet, a közös érdeklődés szülte barátságok melegét élvezhettem. Máig rácsodálkozom, mit is tettek a könyvek az életemmel.

„A könyvekben minden benne van. (…) Minden. Az egész őrült világot megtalálod bennük, ha tudod, hol keresd. Az olvasás nem menekülés az életből. Az olvasás az élet. Életet teremt.” [Adam Kennedy]

angi3A könyvek megbízható barátaink, akármilyen műfajúak között találjuk is meg a kikapcsolódást. Ám nem az egyetlen barátaink. Ott az a sok másik betűszerető könyvmoly, akik csak pár kattintásra vannak az embertől. Merjük kinyújtani feléjük a kezünket!
Drága Lobo, köszönöm, hogy a végtelen világhálón ennyi év óta biztos baráti pontként ragyogsz nekem (is)!

Angelika
http://angelikablogja.blogspot.hu/

Oszd meg!

Write a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *