Szexi könyvtároskisasszonyok mellett még kedvenc témám, ha egy könyv az olvasásról, könyvről szól. Alan Bennett csodás kisregénye pedig ebbe a kategóriába tartozik. A könyves blogos körökben már körbefutott egyszer és mindenkit elvarázsolt, s én se tartozom a kivételek közé.
Őfelsége II. Erzsébet egy nap véletlenül betéved a mozgó könyvtárba, ami hetente egyszer megfordul a palotánál is, mert vannak páran, akik igénybe veszik. A királynő, ha már betévedt, magával visz egy regényt találomra, aztán ki is olvassa, mert ő olyan, hogy ha valamibe belekezd, azt befejezi. Aztán folyamatosan az olvasás, a könyvek a hatalmába kerítik őt is. Az ember azt hinné ennél csodálatosabb nem is történhet egy uralkodóval. Csakhogy a környezete nem éppen így áll a kérdéshez. Értetlenkednek, hogy honnan ez az új, nagy szenvedély és miért van az, hogy most már azokkal a feladatokkal és kötelességekkel, amikkel a királynő eddig elégedett volt kevesebbet foglalkozik, nem is olyan szívvel-lélekkel teszi, mert alig várja, hogy visszatérhessen a félbehagyott kötetekhez. Vannak hát akik megpróbálják visszaszorítani ezt a tendenciát, de hát azért II. Erzsébet mégiscsak a királynő…
Igazán lehetne a kötet alcíme Egy könyvmoly anatómiája is. Mert valahogy az olvasás megszeretésének, igazi olvasóvá válásnak vagyunk itt tanúi na meg a csodák felfedezésének amit a könyvek nyújthatnak. Hiszen a királynő is először tétován bármit elolvas, amit talál meg ajánlanak neki (Normannak, első könyvjavaslójának szelekciós kritériuma elég vicces például:), de hamarosan, minél többet olvas annál jobban tudja kiválasztani, hogy mi az amit érdemes kézbe vennie és merre kell tovább haladnia a betűk birodalmában.
Túl azon, hogy az ember mennyire magára és az olvasás folyamatára ismer a regényben, magának a királynőnek az alakja tetszett igazán. Utoljára a Királynő című filmnél éreztem ugyanezt, hogy ez az asszony bármennyire is kénytelen távolságtartónak lenni, s érzelmeket ki nem mutatni, igazán emberi is tud lenni, csakhogy megköveteli tőle a többszáz éves protokoll, hogy ezt ne tegye meg. S én azóta rá is csak úgy tudok gondolni, ahogy Helen Mirren megformálta, s ez a kötet csak még rátett egy lapáttal erre a feelingre.
Ráadásul a könyvnek majd minden olvasással kapcsolatos mondatát idézni lehetne és megtartani jó emlékezetünkben, mert annyira az olyan betűmániásokhoz/ról szól, mint amilyen én is vagyok. Íme egy kis ízelítő:
Minden könyv gyújtószerkezet, arra való, hogy felgyújtsa a képzeletünket.
A könyvek senki előtt nem hajbókolnak.
A könyvek nem arra valók, hogy agyonüssük velük az időt, hanem arra, hogy többet tudjunk meg az életünkről vagy más világokról.Az ember nem beleteszi a könyvekbe az életét, hanem bennük találja meg.
És még valami másra is rájött: arra, hogyan vezet egyik könyv a másikhoz, hogy bármerre fordul, mindenütt újabb és újabb ajtók nyílnak, és hogy egy nap nem elég hosszú ahhoz, hogy annyit olvasson, amennyit szeretne.
Az ember azért fordul a könyvekhez, hogy megerősítsék a már meglévő meggyőződésében. A könyvek, mondhatni, kimondják az utolsó szót.
Szinte tökéletes kis kötet, talán csak az a baj vele, hogy túl rövid.
Eredeti Cím: The Unkommon Reader
Kiadó: Magvető
Fordította: Rakovszky Zsuzsa
Megjelenés: 2009 (2008)
Terjedelem: 151 p.
ISBN: 9789631427349
és ezért mínusz egy csillag? jaj szegényke!
Plusz a vége kicsit… nem is tudom azzal még volt kevés problémám
Bevallom, én erről a könyvről nem is hallottam még, de már felírtam a listámra. 🙂
Mosz kaptam és azonnal elolvastam a könyvet. Nekem 10 pontos. Kár, hogy több könyve nem jelent meg magyar fordításban.
Minden könyvszeretőnek ajánlom!