Mademoseille kardoskodott amellett, mennyire jók a hangoskönyvek, hogy bármikor lehet hallgatni, akármit is csinál. Mondjuk az ő általa favorizált gépi felolvasós hang nem igazán jött be, de még emlékeztem arra, mennyire szerettem a meselemezeinket, a rádiós játékként feldolgozott Óz a nagy varázslót, vagy A fájósfogú oroszlánt, amiket bakelitekről hallgattunk többezerszer és kívülről tudtuk, mikor mit motyogott Toto. Most meg itthon is kezdenek előretörni a hangoskönyvek, ráadásul határozottan igényes művek, igényes előadásban s a könyvtárból is lehet kölcsönözni őket. Most van egy korrekt telefonom, lehet rajta hallgatni mindenfélét, s ha éppen nem rádiót mivel én nem vagyok egy nagy zenetudor, inkább szöveget fogok skubizni. Úgyhogy kezdtem Chandlerrel és Galambbal, mert azt gondoltam ez nyerő páros lehet.

Klasszikus Chandler regényünkben a nyomozót felkéri egy gazdagabb igazgató, hogy kerítse elő a feleségét aki pár hete lelépett. Azóta küldött lapot, hogy válik és máshogy megy hozzá, de a vőlegényjelölt semmit se tud az ügyről. Marlowe hát nekiáll felgöngyölíteni az ügyet és hamarosan több másikba is belefut meg még egy holttest is előkerül, a tóból. Egy asszonyé. Minden mindennel és mindenkivel összefügg, de Marlowe pár nap alatt (minimális alvással) megtalálja ki a gyilkos és miért. Felvonulnak a szokásos chandleri elemek: a vampok, a hatalommal visszaélő korrupt zsaruk.

Nem a legjobb regénye Chandlernek (elég korán rájöttem, mi a csavar, de azt hiszem ez a hulla megtalálásakor már szinte nyilvánvaló bárkinek) , viszont kiválóan illet az előadáshoz Galamb hangja, aki ugyan néhol túljátszotta és párszor nem sikerült konzekvensnek maradnia meg hangszínnel jelzett sok mindent.

De mint első modern hangoskönyvélmény, kiváló volt. Úgyhogy már be is tároltam a Mágia színét, amit ugyan már ismerek de kíváncsi vagyok, hogy adja elő Rudolf Péter a Halált (illetve a Mumpszot).

Eredeti cím: The Lady in the Lake
Kiadó: Európa (könyv)/Kossuth (hangoskönyv)
Fordító: Gy. Horváth László
Megjelenés: 2008 (1943)
Terjedelem: 300 p. / 425 min.
ISBN: 9789630786010/ 9789630959032

Regény:

Hangoskönyv:

3.5 Stars
Oszd meg!