Most már tényleg felhagyok a vámpírokkal, de ez a könyv még nagyon ide kívánkozott. Főleg mert Christopher Moore regénye, ahogy azt már megszokhattuk egészen más, mint a többi témába vágó kötet.
Jody egész véletlenül lesz vámpír, fogalma sincs ki és miért harapja meg. Megpróbálja feldolgozni a sokkot, valamint azt, hogy a barátja már le is írta. Rájön, hogy szüksége van valakire, aki gondját viseli napközben. Pont jókor találkozik Tommyval (C. Thomas Flooddal a leendő íróval), aki most érkezett San Franciscoba, lakásgondokkal küzd (5 kínaival osztozik egy szobán) és éjszakai műszakban dolgozik az egyik szupermarketben. Őket az Isten/vámpír is egymásnak teremtette. Tommy persze rögtön belezúg a vöröshajú lányba, lelkesen próbálja feltérképezni, mégis meddig terjednek Jody hatalmának határa. Többszáz könyvet olvas el és próbálja ki a lányon a dolgokat (alapművek természetesen Bram Stoker Drakulája és Lestat a vámpír ). Ezek határozottan a könyv legviccesebb részei.
Közben azonban vannak hullák erősen megfogyatkozott vérrel, San Francisco Császára sejti, hogy valami gonosz démon veszélyezteti szeretett városát, s embereivel harcba indul. S természetesen Rivera nyomozó kapja az ügyet, szóval megjelennek Moore kedvenc karakterei is.
Szóval ahogy Mooretól megszokhattuk: kicsavarja a városi legendákat, emlékezetes mellékszereplőket gyárt és mindenhol elhelyez pár poént, meg még a vámpírokból is viccet csinál.
Külonben van folytatása is a regénynek, a You Suck: A love story, amibe nem csak a Vérszívó démonok szereplői térnek vissza, de még a Mocskos melóból is feltűnik újabb pár emberke. Remélem az Agave kiadói tervei közt már ott figyel.
Eredeti cím: Bloodsucking Fiends
Kiadó: Agave
Fordító: Pék Zoltán
Megjelenés: 2008 (1995)
Terjedelem: 265 p.
ISBN: 9789639868168