Anita fejére vérdíjat tűztek ki, ami nem is meglepő, hisz elég sokan vannak, akik haragszanak rá ezért vagy azért. A könyv szerint hát elsősorban az a feladata, hogy életben maradjon a barátaival együtt, ezért aztán elsősorban bujdosni kezd, s hol az egyik, hol a másik pasija védelmezi.


Eleinte nagyon kedveltem Anita karakterét, de ebben a részben volt néhány megnyilvánulása, néhány tette, ami kicsit meghökkentett, ráadásul teljesen ellentétben állt azzal, amit o eddig képviselt. Azt kell mondanom, hogy kezd néha unalmassá válni a történetek azon felépítése, hogy vannak a gonoszok akik mind meg akarják ot ölni, mert… csak. Szóval majdnem mindenféle indok nélkül. Csak a vér csepegjen. Persze nincs könnyu dolguk az ellenfeleknek, Anitát sose látni a fegyverei nélkül (ki tudja, érne-e annyit egy szál magában, mint kedvenceivel a ruhája alatt), ebben a könyvben is nem egyszer alaposan helybenhagyják, de néhány okosabb ellenfél, akik ellen Anita szintén fel tud esetleg az eszével lépni nem ártana néha, csak a változatosság kedvéért, hogy kicsit izgalmasabb legyen a sztori.
A regényekben kezdem úgy vélni, hogy maga a történetvezetés lesz a leggyengébb láncszem. A Gyilkos tánc végére szinte tök mindegy, ki is volt az és miért, aki vérdíjat tuzött ki a fohosre, nem is Anita oldja meg az egészet, nem nyomoz, egyszeruen visszavonul és a saját magánéletének háromszögével foglalkozik. Ráadásul teljesen logikátlanul teszi azt, a választása abszolút indokolatlan. Miután 300 oldalon keresztül azon agyal, arról próbálja meggyozni Richardot, a vérfarkast, az alfahímet, akibe szerelmes, hogy a régimódi elveit el kell vetnie ahhoz, hogy a falka vezetoje legyen, azaz meg kell ölnie a jelenlegi vezetot, Marcust, s mivel az állatok csak az eroszakból értenek, erélyesebbnek kell lennie, amikor ez megtörténik, s mikor tanúja annak, hogy a pasija farkassá válik, megfutamodik. Nem mintha Anita nem látott volna már elég alakváltozást az elozo részekben, sot mint halottkelto elég sok rondasággal akadt dolga, azonban most mégis megundorodik Richardtól, s persze annyira, hogy azonnal Jean-Claude karjaiba menekül. Holott a város Mester vámpírját eddig kartávolságra tartotta magától, hiszen azt vallotta, hogy szörnyekkel nem kezd ki. Na persze, ne várjunk logikát a regénytol, elvégre nem errol szól.

Ugyanakkor az az érzésem, hogy kezdi elveszíteni a sorozat a pikáns báját ami az elején felkeltette a figyelmemet, nevezetesen a környezetet. Hisz az egész sötét Amerika (többnyire minden éjszaka történik) olyan, mintha egy párhuzamos világ lenne, ahol minden úgy van, mint nálunk, csak éppen a mágia, a varázslatok és az azt használó lények teljesen a hétköznapokhoz tartoznak. Egy biológia tanár lehet farkasember, végrendeletek ügyében fel lehet kelteni a halottakat, hogy megkérdezzék valójában mit is akart, amikor a gyerekeit kitagadta, s az éjszakai bárokat vámpírok igazgatják. A Gyilkos tánc elején nagyszeru a felütés, a feladat, amivel Anitának szembe kell néznie, hogy vissza tudná-e fordítani egy mestervámpír rothadását, aztán ott van a vérdíj, meg Richard készülodése a leszámolásra Marcussal, de aztán mindez szinte mellékessé válik, az utolsó 15 oldalban megoldódik, addig pedig inkább olyan az egész mint egy szappanopera. Anita amellett, hogy azon gyötrodik, Jean-Claude-ot válassza, vagy Richard átváltozását is kibírja, párszor verekszik, használhatja különbözo fegyvereit aztán még hatalmasabbá válik, s végre kiderül, hogy hármasfogatúknak szerelmi vívódásokon kívül másként is hasznát lehet venni.

A regény azonban valahogy elmarad az elozo részektol. Személy szerint nekem a 2. a kedvencem, a Neveto holttest. Ennek ellenére még a következo rész ott van a polcomon (Égo áldozatok), tehát elolvasom, de nem fogom törni magam, hogy a többit megszerezzem. Csakúgy, mint ezekkel, ha meglátom a könyvtárban, esetleg kiveszem, hátha sikerül Hamiltonnak visszatérni arra az útra, amin elindult a sorozat.
(Bár elég sok kritikát olvasva úgy látom inkább a szoft-ponó felé fog indulni Anita élete)

Oszd meg!