Most már több mint 10 éve olvastam az egyik kedvenc ifjúsági történelmi krimisorozatom utolsó részét Y.S. Lee Mary Quinn kvartettjéből és azóta vártam valami hasonlóra. Persze ott van a csodás Úrilányok nem gyilkolnak sorozat, de az egy korosztállyal fiatalabbaknak szól. Laura Wood Botrányügynökség trilógiája előzetes információk alapján megfelelő utódjának tűnt az Agency-nek és igazán nem csalódtam, miután elolvastam.
Isobel Stanhope egyáltalán nem az, aminek látszik, sőt ezt igencsak ki is használja. Az 1897-es év londoni szezonjában mindenki egy kisnemes szürke vénkisasszony lányának tartja, akit főleg gyerekkori barátnóje, Teresa Wynter társaságában lehet megtalálni, már ha valaki egyáltalán észreveszi őt. Aki biztos nem teszi, az Max Vane, Roxton hercege, aki a lány nevére se emlékszik, de akiért Izzy titokban odavan. Miss Stanhope persze nem adja át magát teljesen a viszonzatlan szerelemnek, mert sokkal fontosabb dolgai vannak: a Madárháznak dolgozik, egy olyan szervezetnek, amely bajba jutott nőknek segít. Izzy és társai (akik szintén mind nők) rendszerint segítenek olyanoknak, akiknek nehéz a helyzete, amely többnyire persze azért alakulhatott ki, mert abban az időben kénytelenek voltak a férfiaktól függeni és ez gyakran kétségbeesett körülmények közé kényszerítette őket. A Madárház kliensei között vannak előkelő hölgyek, de utcalányok egyaránt és ők azoknak akik hozzájuk fordulnak támogatásukat nyújtják. Izzy igazán tehetségesen tud „láthatatlanná” válni társaságban, az egyik legjobb zsebtolvaj a csapatában és kivételesen ügyes, ha zárfeltörésről van szó, ráadásul elég aprócska ahhoz, hogy fiúnak öltözve olyan helyekre is eljusson, ahol nőket nem szívesen látják. Aktuális ügyük nyomozása során egyszer csak azon kapja magát, hogy álruhájában nem mást ment ki kétes alakok gyűrűjéből, mint Max Vane-t. Hamarosan kiderül, hogy Roxton hercege se az, aminek látszik és a legújabb nyomozásuk során többször is összefutnak. A kérdés csak az, hogy vajon Max mennyit tud és kinek az oldalán áll…
Azt kell mondanom, hogy nagyon tetszett Laura Wood által felvázolt felállás. A Madárház jól kitalált szervezet volt, abszolút indokolt működéssel: a 19. század végén a nőknek még a nemeseknek és gazdagoknak se volt igazán szabad mozgástere, mert mindig a férfiaktól függtek: apjuktól, testvéreiktől, férjeiktől akik között rengetegen voltak akik visszaéltek ezzel a hatalommal. Izzy és társai amolyan Charlie angyalaiként dolgoztak: a rajukban négyen vannak és mindenkinek kialakult szerepe és meglévő tehetsége van: van aki szolgálólányként szerez információkat, van aki előkelő származását használja ugyanerre és van köztük igazi tudós is. A megbízásokat a Madárház vezetője szerzi számukra, de a hírük a nők között szájhagyomány útján terjed. A regény központi ügye is úgy kezdődik, hogy egy szobalány felkeresi őket, mert úgy érzi, a lady akinek dolgozik veszélyben van: a férje megfontoltan próbálja elérni, hogy elbizonytalanodjon saját mentális egészségét illetően.
A jól kitalált szolgálat mellett még jó volt látni, hogy bár Izzy odavan Maxért, számára azért nem a szerelem a legelső, hanem a hivatása, ugyanis imádja a munkáját és hogy segíthet másokon, ahogy annak idején őt is kisegítette a Madárház amikor nehéz körülmények közé került. A szerelmi szál hitelessége mellett még a barátságok is nagyon fontosak Izzy életében, nem csak a rajában, de Teresával való kapcsolat is igaz és megható. Ugyan a szövevényesen induló rejtély a vége felé kicsit egyszerű megoldásokkal operál, meg sok minden könnyen a lányok ölébe hullik csak néhány jó beszélgetés révén, a regény nagy részében azért a cselekmény elég izgalmas.
Végeredményben nagyon szerettem Isobel történetét olvasni, s az egész felépítés engem inkább emlékeztetett Sarah MacLean Hell’s Belles sorozatára, csak persze szex nélkül 😊 Kíváncsi vagyok, hogy a folytatásokban milyen kalandok várnak a Madárházban dolgozó hölgyekre.
![]()
Blogturné
A Könyvmolyképző Kiadónál nemrég különleges könyv jelent meg A botrányügynökség címmel, egy 19. században játszódó krimi, amelyben egy nőket alkalmazó nyomozóügynökség áll a középpontban. Tarts bloggereinkkel a Madárházba, és leplezd le Isobel Stanhope-pal nagyhatalmű férfiak gaztetteit.
Fülszöveg
Báltermek, pletykák, titkos küldetések.
Egy csak nőket alkalmazó nyomozóügynökség a gyengék védelmére kel a 19. század végén; beszivárognak a felső tízezer Bridgertont idéző, botrányokkal terhelt világába, ahol éles eszüket és bátorságukat bevetve lelepleznek egy gonosztevőt.
A tizennyolc éves Isobel Stanhope jó pár titkot őriz.
Egyrészt fülig szerelmes egy hercegbe, aki a létezéséről sem tud; másrészt teljesen elszegényedett a családja, és ezt senki sem sejti az úri körökben; harmadrészt a Madárház, egy női vezetés alatt álló ügynökség alkalmazottja, akik nagy hatalmú férfiak botrányait és gaztetteit leplezik le.
Izzy legújabb ügyében lelki kínzástól és zsarolástól sem visszariadó bűnözőkkel néznek szembe, értékes ékszerek és a szívét elraboló herceg sorsa a tét. Képes lesz barátaival a titkokból és hazugságokból szőtt háló mélyére jutni, felfedezni az igazságot, és megvédeni az ártatlan áldozatokat?
És mi történik, ha egy ilyen veszedelmes küldetés során az eddig rejtegetett vonzalma látszólag viszonzásra talál?
„Imádtam!” – Julia Quinn, bestsellerszerző
„A Bridgerton és az Enola Holmes tökéletes keveréke, a Laura Woodra jellemző varázslattal meghintve.” – Sarra Manning, író
Engedd, hogy magával ragadjon a rejtély és a romantika!
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2026
Fordító: Nimila Zsolt
Oldalszám: 368 oldal
Megrendelés
Állomáslista
Blogturné
10. 15. Hagyjatok! Olvasok!
10. 17. Olvasónapló
10. 19. Ambivalentina
10. 21. Spirit Bliss Sárga könyves út





