Menu Close

Várólista csökkentés 2022

Ismét itt az idő, hogy immár 12. alkalommal elindítsam a Csökkentsd a várólistádat olvasási versenyt, kihívást amire vannak akik már hetek óta várnak.  🙂

Ez itt tehát a beharangozó bejegyzés a szabályokkal, jelentkezési űrlappal és a 4 éve bevezetett változással, ami tényleg sokkal kevesebb munkát jelentett számomra: csak 2021 előtt megjelent könyvekkel lehet indulni rajta.

A várólista csökkentés első szabálya:
FELEJTSD EL a várólistádat.
A második szabálya:
OLVASD EL a SZABÁLYZATOT (fogj egy kávét, elég hosszú lesz, de megéri átrágni magad rajta)

Mi is a csökkentsd a várólistádat?

Egy nemzetközi példára 12. éve folyó játék, melynek célja, hogy az olvasásra váró könyvek kupacát csökkentsük minimum 12 kötettel, azaz annyival, ahány hónap van egy évben. Hogy legyen az embernek helye virtuális vagy valós polcán még több kötetnek, meg egy kicsit könnyítsen a lelkiismeretén is, hogy nem hiába vásárol, harácsol, hanem tényleg el is olvassa a könyveket.
A Várólista csökkentés alapszabálya, hogy azok a könyvek szerepelnek, amelyeket beszereztél, összegyűjtöttél, listára vettél valahol és már régóta arra várnak, hogy elolvasd őket, de valahogy mindig van valami fontosabb amit szeretnél olvasni, s ezek egyre hátrébb kerülnek és még mindig olvasásra várnak hónapokkal, évekkel azután is, hogy megszerezted, felfedezted őket.

Akik már korábban (tavaly, vagy 2011 óta bármelyik évben) is részt vett benne és sikerült neki, az tudja mi a dörgés, aki feladta az talán okult a hibáiból és nem keseredett el, mert kudarcot vallott, hanem újból nekivág. Nem kell az előző játékot teljesítened ahhoz, hogy most beszállhass a várólistáddal. S persze a lényeg, hogy ez egy játék, nem kell halálosan komolyan venni.

A feladat egyszerű: Olvass el 12 könyvet 12 hónap alatt a várólistádról. Olyan könyveket, amelyek legalább EGY éve várnak arra, hogy kézbe vedd őket.

Menete pedig a következő:

  1. Válassz ki 12 címet a várólistádról, amelyek már legalább EGY éve ott porosodnak valós vagy virtuális polcodon és olvasásra várnak. Nem kell havi 1 könyvet elolvasni, lehet hogy mind a 12-t elolvasod két hét alatt, lényeg, hogy 2022-ben ez a 12 kötet lekerüljön a várólistádról. Ráadásul nem kell abban a sorrendben elolvasni a könyveket, amelyekben listázod őket.
  2. A listát az elolvasandó könyvekről előre meg kell határozni és kitenni valahova, hogy mások is láthassák. Lehet ez a blogod, tumblr, instagram, Litsy, a moly.hun vagy a Goodreadsen egy polc, lista, gyűjtemény a LibraryThingen, vagy bármi más általad használt könyves játszótér ennek megfelelő opciója, de ha nincs semmi hely, ahova ezeket feltennéd, viszont szeretnél játszani, küldd el nekem a listát és én vezetem helyetted:)
  3. Jelentkezési és listaállítási határidő: 2021 december 31 éjfél.
  4. A könyveket pedig 2022 január 1 – december 31 között kell kiolvasnod. (Tudom, miután kiválasztottad őket, azonnal neki akarsz állni olvasni, de fogd vissza magad 2022-ig, jó?:)
  5. Ha lehet, tartsd magad ehhez a listához és ne változtass rajta (alternatív listát is létrehozhatsz +12 könyvről, amivel lecseréled az eredetit, mert éppen akkor nincs kedved pont azt a könyvet olvasni) – Voltak, akik ezt kihagyták, pedig hasznos lett volna, mert lehet a most kiválasztott könyvek közül lesz, amihez egyszerűen nem lesz jövőre hangulatod.
  6. Hangoskönyvek és e-bookok is számítanak
  7. Újraolvasás nem számít
  8. A várólistádon szereplő könyvek más olvasási játékban, kihívásban is szerepelhetnek, simán lehetnek átfedések.
  9. Itt nálam a kérdőív kitöltésével jelzed, hogy részt veszel a játékban.
  10. Létre fogok hozni egy bejegyzést, ahol majd listázom azokat, akik részt vesznek a játékban, valamint ugyanúgy mint eddig nálam kell azt is jelezni, hogy elkészültél és teljesítetted a verseny feltételeit.

Szóval aki szeretne velem játszani 2022-ben is és helyet csinálni a polcán újabb könyveknek, az csatlakozzon!

Mivel mindig rengeteg kérdés merül fel a játékkal kapcsolatban, megpróbálok párra már előre válaszolni:

  1. Csak azért lenne jó tényleg megkülönböztetni a valós és az alternatív listát valahogy – hogy tudd mi az, amivel indultál, amit eredetileg választottál olvasásra. Persze ezért nem kell külön polc, lista (ha molyon vezeted), vagy bejegyzés de mondjuk az első 12 cím az alap, utána a max. 12 a tartalék (lehet kevesebb, több viszont nem).
  2. Ha egy listára/polcra/bejegyzésre tetted az alapot és alternatívot egy helyre írd csak be a jelentkezési lapon is.
  3. Egyesével az olvasásokat nekem nem kell lejelenteni, engem csak a végeredmény érdekel. Az, hogy írsz róla értékelést vagy blogot már rajtad múlik.
  4. A játékban szereplő várólista nem azonos bármilyen konkrét várólistával, amit vezetsz.
    Ha a molyos várólistád 2 hónapos az nem érdekes, lehet azt nem is használod, vagy éppen a kívánságlistád tölti be ugyanezt a funkciót. Mindez NEM SZÁMÍT, hisz molyolnod se kell, ha játszani akarsz. A moly, librarything, goodreads stb. csak könnyít a dolgon, nem attól függ a várólista-csökkentés, hogy tagja vagy-e bármelyik könyves közösségi oldalnak. Tuti van olyan könyv, amit évek óta szeretnél kiolvasni és ide azokból kell válogatni. Mondjuk pont ezért ne a konkrét várólistádat használd pl. a molyon, hanem hozz létre egy külön polcot, listát (ennek megfelelő alternatívát a többi helyen) vagy egy blogbejegyzést, amin csak a játékban résztvevő könyvek szerepelnek.
  5. Az alternatív lista a biztosíték arra az esetre, ha az első 12 könyvet nem sikerül megszerezni, vagy nincs hozzá hangulatod. Jó ha tudod, hogy ha a 12-ből akárcsak 1 is van, amit nem tudsz valamiért kiolvasni, de nem volt alternatív listád amiről csereberélhetnél, akkor bizony vagy szedd össze magad és olvasd el, vagy buktad a versenyt. Szóval érdemes legalább pár tartalékot bekészíteni!
  6. A VÁLTOZÁS: Legalább EGY éve várjon olvasásra a könyv, 2021-ben megjelent könyvekkel egyáltalán nem lehet játszani. Nem érdekel, hogy te már 3 éve vársz arra, hogy megjelenjen, ha csak 2021 január 5-én jelent meg a regény első kiadása (azaz klasszikusok új köntösben meg sokadik utánnyomás nem számít újnak!) nem szerepelhet a listádon!
  7. Ugyanígy ha a fordítás 2021-es de már 8 éve megjelent eredetileg franciául akkor az számít, amit olvasni akarsz. Ha a franciát, oké, ha a 2021-as magyar kiadást NEM!
  8. Ha valamit angolul tettél fel a polcra, azt angolul olvasd, ha a magyar változatot sikerült megszerezned és elolvasnod az nem ugyanaz!
  9. Viszont ha valamit feltettél könyv formátumban de mégse jutsz hozzá, ám később e-könyvben vagy hangoskönyvben fogyasztod, az elfogadott.
  10. Mindenképp jelentkezz a blogon. Az alapján tudom majd generálni a listákat, az első már pár nap múlva kint lesz, ott ellenőrizheted, hogy a jelentkezésedet elfogadtam-e.
  11. A kérdőívet azután töltsd ki, ha már összeállt a listád! Ha egy helyen van az alap és az alternatív listád, csak az első helyre írd be őket!
  12. A játékban a 2021 december 31- éjféli állapottal indulsz, addig még variálhatsz a választásodon.
  13. A listádra friss (2021-es) vagy még meg sem jelent könyvek értelemszerűen ne kerüljenek fel.
  14. A szabályok azért vannak, hogy betartsuk őket, amúgy mi értelme lenne egy kihívásnak ha mindig mindenben engednénk?

Ha van még amire nem válaszoltam, tedd fel nyilvánosan (itt, vagy a molyos kihívásnál) esetleg emilben (lobo1tomia kukac gmail ponty com) de még a kérdőív kitöltésekor is odabiggyesztheted megjegyzésnek.
Aki összeállította a várólistáját és az alternatívot is, az itt jelentkezzen (a pirossal csillagozott mezők kitöltése kötelező).

Amíg el nem készült az ember, ne adja le a nevét, mert innen fogom mindig generálni a jelentkezők listáját és az fog számítani. (Aki nem látja a doksit, annak ITT A LINK hozzá:)

Képet lehet vinni innen de van kicsiben is.

Természetesen a Molyon is van hozzá kihívás, oda is csak december 31-ig lehet jelentkezni, teljesítés igazolása után pedig ismét lesz majd plecsni is hozzá. A teljesítést majd a blogon keresztül is kell jelezni.* Természetesen azért itt, mert nem kell molyolnod ahhoz, hogy a várólistádat csökkentsd!

*Molyon a polcodon/listádon írd majd hozzá a “könyv és én”vagy “olvasás” linket, vagy használhatod az új funkciót az olvasások csatolását a kihíváshoz is.

6 Comments

  1. Timi

    Szia, ha van olyan, amit korábban már elkezdtem de félbehagytam, az újrakezdve felvehető a várólista csökkentős listára? Köszi!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *