Jubilálunk
Sötét, viharos éjszaka volt 2003 január 21-én, amikor úgy döntöttem, hogy … Na jó, fogalmam sincs, milyen éjszaka volt akkor, de valamiért késztetést éreztem, hogy egy külön blogba kezdjem el írogatni az olvasmányaimat. Bizony, már 10 éve vezetem az olvasónaplómat. Akit érdekel, az őskövületet még megtekintheti az olvasonaplo.blogspot.hun is, ugyanis nem emlékszem a loginomra és képtelen vagyok bebizonyítani a Google-nak, hogy az a blog az enyém és szeretném ismét magamhoz venni. Szegény kis árva csak ott kéklik a hidegben ősrégi web 1.0-s külsejével, viszont jó hír: senki se tudja megkaparintani az olvasonaplo-t a blogspoton. Persze nem győzöm hangsúlyozni, hogy az első pár évben tényleg nem volt más az Olvasónapló, mint az olvasmányaim jegyzéke, s csak úgy 2005-től kezdett könyvesblog jelleget ölteni amikor már véleményeket is írtam az olvasott regényekhez (bár akkor még fogalmam se volt, mi fán terem a könyves blog). Ennek ellenére máig a legnépszerűbb bejegyzés, amire a legtöbben kattintanak keresőkből, az Abigél, pedig az csak fülszöveg!
Aztán persze még 2003-ban elköltöztem a blogspotról a freeblogra, majd 2005-ben kicsit a blogtéren is volt olvasónapló, de aztán úgy döntöttem, elég egy helyen vezetni a beszámolókat és maradtam a freeblognál. A többi pedig, mint mondják, már történelem, s már annyi helyen és formában elmondtam, hogy nem akarnék senkit ezzel untatni.
Ennek ellenére nagyon élvezem, hogy itt van ez a 10-es szám, amire már lehet valamit alapozni és mutogatni, hogy milyen kitartó vagyok (meg öreg is, de erről psszt! nem beszélünk, mert egy csomóan a látogatóim közül még a betűket sem ismerték, amikor az Olvasónapló megjelent a neten).
Ezért aztán úgy döntöttem, itt az ideje egy kis ünneplésnek, s ehhez segítségül hívtam másokat is. Akik azzal, hogy elvállalták, 1-1 bejegyzés erejéig vendégbloggerek lesznek nálam, valójában nekem adtak felmentést a blogolás alól. Mert a következő pár hétben nem én fogok elsősorban írni az olvasónaplóba, hanem a meghívottak. Mert mégis társaságban a legjobb ünnepelni
A különböző cikkek mellett minden héten lesz játék is, 1-1 könyvet lehet majd nyerni, hogy az olvasók is jól járjanak. Meg torta helyett virtuálisan kb. evvel szolgálhatok.
Szóval szeretettel várok mindenkit erre az elhúzódó szülinapi bulira!
Kép forrása: http://sweetapolita.com/2012/03/boozy-birthday-cake-shots/

isolde
January 21, 2013 at 11:27 (122 days ago)Boldog szülinapot! Jöhet a következő 10 év.
Angelika
January 21, 2013 at 14:42 (122 days ago)Sokszor ennyit, és nagyon boldogat!
katacita
January 21, 2013 at 15:30 (122 days ago)Húha, nem semmi, gratulálok!
Már csak a freeblogos korszakodba sikerült becsatlakoznom kb 4 éve, de emlékszem, hogy a könyvesblogokkal történő ismerkedésem elejétől kezdve követlek!
És most elgondolkoztam, hogy ha 2003-ban kezdted, akkor az miért 10 év, aztán rájöttem, hogy már nem 2012 van…
Letya
January 21, 2013 at 17:18 (122 days ago)Nagyon boldog születésnapot! És csak így tovább
PuPilla
January 21, 2013 at 17:23 (122 days ago)Gratulálok a jubileumhoz!
)
Natasha
January 21, 2013 at 17:33 (122 days ago)Hadd gratulaljak ismet es jegyezzem meg: vegre jonnek a cikkek, amiket mar nagyon vartam!
zenka
January 21, 2013 at 17:38 (122 days ago)Én is gratulálok, jó itt lenni
Stella (Ex Libris)
January 21, 2013 at 18:04 (122 days ago)Boldog boldog blog-szülinapot!!
Még sok szép olvasmányos évet kívánok!
Amadea
January 21, 2013 at 21:03 (122 days ago)Boldog szülinapot!
Katherine
January 21, 2013 at 22:05 (122 days ago)Boldog blogszületésnapot, további nagyon sok sikert kívánok szeretettel!
Nima
January 21, 2013 at 22:19 (122 days ago)boldogot, és még sokszor 10-et.:) remélem, nem fogsz elfáradni, olyan jó tudni, hogy az első még mindig működik.
Lobo
January 23, 2013 at 09:11 (120 days ago)Köszönöm a jókívánságokat, szerintem ugyanúgy mint eddig, hullámzó lelkesedéssel de maradni fogok:)
Teodora
January 27, 2013 at 14:51 (116 days ago)Grat!
zakkant
January 29, 2013 at 22:53 (114 days ago)Hajrá a következő 10 évben is
Bárhol is blogolsz, úgyis olvasni fogom