Menu Close

Leslye Walton: Ava Lavender különös és szépséges bánata

Van amikor az ember anélkül vág bele a könyvek olvasásába, hogy bármi különöset is tudna róla és hagyja magát sodorni, aztán ez elvezet valami jó élményhez, vagy éppen csalódáshoz. Az Ava Lavender különös és szépséges bánatáról csak annyit tudtam, hogy csodaszép a borítója és feltételeztem, hogy mágikus-realisztikus regény lesz. Az egyetlen ami csak később derült ki számomra és ami kicsit talán megváltoztatta volna az elvárásaimat, hogy a regény ifjúságinak van kategorizálva, azaz inkább íródott fiataloknak, mint felnőtteknek. Ebből ered az egyetlen panaszom a könyvvel kapcsolatban, hogy lehetett volna még hosszabb, annyira szívesen olvastam volna még a Roux család történetét, mert ez a 264 oldal kevés volt a különös és szépséges hangulatából. Mert a cím és a borító amúgy egyáltalán nem árul zsákbamacskát: tollak, bánat, szépség és különösség elegyedik a történetben.

Sokak számára magam voltam a hús-vér mítosz, a legpompásabb legenda, a tündérmese megtestesülése. Néhányan szörnyetegnek tartottak, mutánsnak. Nagy balszerencsémre egyszer egy angyallal is összetévesztettek. Anyámnak én voltam a mindene. Apámnak semmit sem jelentettem. A nagyanyámat mindennap az elveszett szeretteire emlékeztettem. De én tudtam az igazat – a lelkem mélyén mindig is tudtam.

Csak egy kislány voltam, semmi több.

Ava Lavender születése csodának számított, hiszen a lánynak szárnyai voltak, de ő igazából már csak a csúcspontja volt a Roux család nőtagjainak különcségei eddig kevésbé nyilvánvaló módon jelentkeztek. Három generációról szól a könyv, ahogy a családfa az elején ezt megmutatja, olyan nőkről, akiknek életében a szerelem valamit megmozdít és átalakít a sorsukban. Ava felkutatja az anyja és a nagyanyja történetét, mert az ő sorsukból formálódott a sajátja, mindegyik valamilyen módon lenyomatot hagyott a következő generáción. Emilienne már 19 éves kora előtt háromszor volt szerelmes és hamar elveszítette szeretteit, s ebben a szíve annyira darabokra tört, hogy már nem tudott befogadni senkit, pedig megvolt a lehetősége a férfire, aki odaadóan szeretni tudta volna őt. A lánya, Vivienne pedig annyira egyetlen férfinek szentelte az életét, hogy vak volt minden másra és inkább elzárta a szívét, s nem engedte, hogy az ismét szeressen. Velük ellentétben Ava nem rejtőzik el a világ elől, hanem nyitott és ártatlan, befogadó, s talán ez okozza a bukását is és az ő története az, ami felrázza a többieket és arra kényszeríti őket, hogy nézzenek szembe a valósággal.

Engem Leslye Walton az első oldalaktól magával ragadott a prózája már-már költői, a rövid leírásokkal és jellemrajzokkal elérte, hogy nem tűnt túlzsúfoltnak amikor egy korszakot vagy szereplőket mutatott be. Nagyon jól megragadta a 20. század első felének hangulatát, az egymásba szövődő történetek és mesék szinte burjánzottak az oldalakon és valahogy mégse tűnt számomra túlzsúfoltnak a regény. Sőt, mint mondtam, még szívesen olvastam volna tovább, kicsit úgy éreztem, hogy a vége hirtelen jött el és bármennyire is dobogott a szívem az utolsó oldalak olvasása során, kicsit csalódottan raktam le a regényt, mert rövidnek találtam. Igazából annak ellenére el tudott varázsolni a történet, hogy már nem feltétlenül hódolok be minden örök meg egy igaz szerelemről szóló sztorinak. De Leslyle Walton láthatóan rajong az emberekért és a bennük kavargó rengeteg érzelem, érték és titok meg a hatalmas rendetlenség amikké ezek összeállnak az lenyűgözi őt és örömmel fedezi fel az egyéni lehetőségeket és bontakoztatja ki azokat az írásában. S valóban elérte, hogy a sok megpróbáltatás és összetör szív ellenére, vagy éppen azok miatt mint olvasó én is érdekelt legyek a hősök életében. Mert valóban rengeteg bánatról olvashattam, nem csak Ava hanem az anyja és a nagyanyja élete se volt ezektől mentes, mégis végig ott volt a szépség és a szeretet és az igaz emberek is.

Számomra tehát nagy élmény volt a könyv (még tavaly az instagrammon is az egyik legnagyobb sikerem volt vele.), magába szippantott és nem engedett, kicsit sajnáltam tehát, hogy vége lett mert még szívesen időztem volna tovább a világában. S akit elrettentene az, hogy igazából ifjúságinak van besorolva azért tegyen egy próbát, mert szerintem ismét igazolódott az az állításom, hogy a Young Adult az nem csak szerelmi háromszögekből és sablon történetekből áll, hanem igazi gyöngyszemekre is lehet bukkanni. Amik különösek, szépségesek és még egy kicsit bánatosak is.

 


Blogturné
A Gabo kiadó jóvoltából jelent meg hazánkban Leslyle Walton első regénye, a mágikus realisztikus elemekkel tűzdelt, már-már népmesei hangulatú Ava Lavender különös és szépséges bánata.
Tarts te is velünk a négy állomásos turnéra, ahol te is kicsit részese lehetsz a csodás történetnek, ami különlegessé teszi Ava Lavendert. S ha velünk játszol és szerencsés vagy, megnyerheted a kiadó által felajánlott három példány egyikét.

Fülszöveg:
„A szerelem bolonddá tesz.”

Úgy tűnik, a bolond szerelem a Roux család osztályrésze, és Ava Lavender, a madárszárnyakkal született lány örökségének kulcsa is. Ava felderíti Franciaországból Seattle-be költözött, különös családja még különösebb, huszadik századon átívelő történetét, miközben egyre inkább vágyik arra, hogy helyet kapjon a közönséges emberek között. Végül felkészületlenül kimerészkedik a világba, amely még nem döntötte el, leánynak vagy angyalnak tekinti-e őt.
Ava és családja élete egy napon fordulópontra jut, amikor megnyílnak az ég csatornái, esőcseppek és tollak záporoznak alá, és Ava sorsa mindörökre megpecsételődik.

Elbűvölő, költői történet sóvárgásról, vágyról és a szerelem fájdalmáról.

Könyvadatok:
Megjelenés ideje: 2016 december ()
Fordította: Körmendi Ágnes
Kiadó: Gabo
Terjedelem: 264 old.
ISBN: 9789634063810
Megrendelés

Nyereményjáték
Mivel a könyvben a madarak és a szárnyak fontos szerepet játszanak, játékunkban a turné állomásokon Magyarország védett madarai közül kell egyet-egyet felismernetek. Rövid leírás és fénykép segítségével. A helyes megfejtéseket, azaz a madarak nevét írjátok be a Rafflecopter megfelelő sorába.

Az én madaram:

Eurázsiában és Afrikában él, 4 alfaja van, nálunk a törzsalak fordul elő. Szárnya hegyes, farka villás, szeme nagy, torkán fekete keretes jellegzetes folt van, gyors röptű levegőben vadászó madár. Áprilistól szeptemberig tartózkodik Magyarországon, főleg szikes vidékeket kedveli. Budapesten a Madárdombon utcát is neveztek el róla.

Figyelem! A beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai:

02.02 Deszy Könyvajánlója
02.04 Olvasónapló
02.06 Dreamworld
02.08 KönyvParfé

Save

4.5 Stars

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *