Miután lefutott végre az Évtized könyvei sorozat és kiderült ki lett az első 10, megengedtem a bloggereknek, hogy megmutassák, ők miket küldtek be. Még néhány kulisszatitok: 34 embernek küldtem el a levelet, s így utólag örülök is, hogy nem válaszoltak többen, mint 9-en, mert még 10 listát se volt kis munka összefésülni, nemhogy többet. Lehet, hogy valakit kihagytam és utólag úgy gondolja, hogy szívesen vett volna részt a dologban, ezért én elnézést kérek, de azt hiszem mindig lesz, aki kimarad. Épp aktuálisan aktív bloggereket kértem fel, akik közül voltak, hogy azért nem válaszoltak, mert nem emlékeztek már az elmúlt 10 évre, vagy mondjuk mert csak alig 1-2 éve kezdtek el rendszeresen olvasni, vizsgaidőszak volt vagy éppen csak régi könyveket olvastak stb.
Az én listám összeállításában is nagyon sokat segített, hogy immár 7 éves a blog, s alig pár könyv volt a jelölteim között amiről nem írtam korábban. Amúgy érdekes, hogy volt pár kötet, amire úgy emlékeztem nagyon tetszett, de a blogban pl. nem adtam rá 10 csillagot, viszont olyan mély benyomást tett rám, hogy máig úgy emlékszem, mint olyan könyvre, amelyiknek ott van a helye egy ilyen toplistában. Szóval íme az én 50 könyvem az elmúlt évtizedből (oda írok pár gondoltatot, amelyik nem került be a listába illetve nincs róla szó a blogban):
- Ljudmila Ulickaja: Médea és gyermekei
- Neil Gaiman: Amerikai istenek
- Robin Hobb: Az orgyilkos küldetése – örültem, hogy kiderült legalább ez az utolsó rész 2000-ben jelent meg. A legjobb fantasy sorozat egy csodálatos írónővel és itthon nagyon mostohán bántak vele.
- Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka
- Nick Hornby: Vájtfülűek brancsa
- Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége
- Terry Pratchett: Őrség! Őrség! – Eleinte a boszorkányos könyvek voltak a kedvenceim, de aztán jött a városőrség és lássuk be, még a névváltoztatás, új fordító stb. se tudta leplezni a sorozat zsenialitását.
- Alice Hoffmann: Átkozott boszorkák
- J.D. Robb: Meztelenül a halálba – ez a sorozat olyasmi, amiben minden benne van, ami szórakoztat: sebzett, de erős főszereplő, humor, izgalom, többnyire kiváló krimiszál na és persze egy álompasi.
- Alice Sebold: Komfortos mennyország
- Diane Setterfield: A tizenharmadik történet
- Margaret Atwood: A szolgálólány meséje
- Stahl Judit: Enni jó! – Stahl Juditot lehet utálni, de el kell ismerni, hogy itthon ő ezzel a könyvvével forradalmasította a nők hozzáállását a konyhához, főzéshez. Még a gasztrobloggerek is az ő köüönyegéből bújtak ki.
- Susanna Jones: A csendmadár
- Carol Shields: Jane Austen
- Helen Fielding: Mindjárt megőrülök!
- Rebecca Wells: Vagány nők klubja
- Anna Gavalda: Együtt lehetnénk
- Alessandro Baricco: Selyem
- Christopher Moore: Biff evangéliuma
- Jasper Fforde: A Jane Eyre eset
- Dennis Lehane: Viharsziget
- Alessandro Baricco: Novecento
- George R.R. Martin: A trónok harca
- Steven Erikson: A Hold udvara
- Vavyan Fable: Apád, anyád ide lőjön!
- Könyvtárosok kézikönyve – ez úgy kellett a szakmának mint falat kenyér és bár hullámzó színvonalú, de azért elég átfogó és naprakész volt. Kár hogy azóta nem csináltak javított kiadásokat, pedig ráférne.
- Peter S. Beagle: Az utolsó egyszarvú
- Chuck Palahniuk: Harcosok klubja
- Linn Ullmann: Mielőtt elalszol
- David Mitchell: Szellemírók
- Jodi Picoult: A nővérem húga
- Ranschburg Jenő: Áldás vagy átok? Gyerekek a képernyő előtt
- Réz András: Mozibubus
- Gail Carson Levine: Elátkozott Ella
- Anne McCaffrey: Sárkányröpte
- Philippa Gregory: A másik Boleyn lány
- Alan Moore, Dave Gibbons: Watchmen, Az őrzők I-III
- Dubravka Ugresic: A fájdalom minisztériuma
- Lawrence Block: Nyolcmillió halál
- Mark Haddon: A kutya különös esete az éjszakában
- Nina Killham: A hús bűnei
- Lolly Wintston: Te jó ég!
- Laurell K. Hamilton: A nevető holttest
- Simonetta Agnello Hornby: A márkiné
- Naomi Novik: Őfelsége sárkánya
- Orson Scott Card: Múltfigyelők
- Tracy Chevalier: Leány gyöngy fülbevalóval – Kiváló téma és megfogalmazás: olvasmányos és érdekes.
- Sophie Kinsella: Egy boltkóros naplója
- Tony Parsons: Apa és fia – Kramer kontra Kramer az ezredfordulón, a szerző legjobb regénye, szerintem azóta se sikerült túlszárnyalnia
Egy molyos polcon pedig összeszedtem azt a 191 kötetet, amire érkezett szavazat, a top50-ből azonban kimaradt.
Én 10 évvel ezelőtt még csak 11 éves voltam, így úgy éreztem, nincs akkora rálátásom az évtized könyveire. Na majd a 2020-as listába már én is beszállok. 🙂
Bele sem merek gondolni mekkora munka lehetett, már eleve kigondolni hogyan pontozz! Gratulálok, még 1X ezerszer!
Érdekes, amit írtál, hogy anno nem adtál rá tíz csillagot, és így utólag meg nagyobb nyomot hagyott benned egy-egy könyv. Ezzel én is így vagyok.
Megnéztem a polcot és sírooook.
Most, hogy nézem, kár, hogy kihagytam néhány könyvet, pl. A hús bűneit eredetileg még felírtam, de vmiért mégis kihagytam.
Az a baj, hogy képtelen lettem volna összeírni 50 darab könyvet. 😀 Még most is azon töröm a fejemet, hogy miket raktam volna bele. Pfuuu.
Nita, az nem lett volna akadály, szerintem pl. Amadea se lehetett akkor idősebb és nem volt kötelező 50t küldeni, az a maximumként volt megadva. Volt aki csak 6-t vagy 10-t írt.
Na mind1, most legalább másoknak lesz miből csemegéznie:)
na, azt kikérem magamnak, hogy a stahl bármit is forradalmasított volna, ez egy ordas nagy túlzás
Hátigen, Nitával egyidős vagyok, és csak 30valahány könyvet írtam:)
Stahlra: teccik ez a neofeminizmus, hogy visszavisszük a nőt a konyhába 😛
amúgy tecc a lista
Nem emlékszem, hogy Stahl előtt itthon lett volna az a nyugati típusú szakácskönyv, szakácsműsor, amit ő hozott be hozzánk. Akármennyire is koppintott ráérzett valamire és számomra ezt képviseli.
igen, ez a mondat már igaz, de hálistennek van sok ember, akinek nincs szüksége stahlra vagy másra, anélkül is jól elvan a konyhában.
Szia! Nincs meg neked A Hold udvara című könyv Stephen Erikson-tól? Ha igen, vagy ha tudsz valakit, akinek megvan, akkor légyszíves küldj egy e-mailt a tothniki1@freemail.hu-ra! Előre is köszönöm