Előző körben kiderült, hogy a Kenzie/Gennaro nyomozópáros prózában még jobb mint a filmen, plusz a Vihar sziget után az is, hogy Lehane ott van a…
Annak idején jó sokáig szemezgettem A Hollókirály kötettel, aztán egy ismerősöm megvette, mondta ha kiolvasta majd odaadja, aztán pár hét múlva lebeszélt róla. Ő is…
Apu gyorsan elolvasta előttem a regényt aztán mondta, majd magyarázzam el neki a végét, mert ő ezt nem értette. A Pulp fiction óta tudjuk, hogy…
Moore regényeivel eddig az volt a bajom, hogy a végére kicsit ellaposodtak. Legalábbis az Ördögöd van! meg a Biff ilyen volt. A leghülyébb angyal már…
A párom előbb olvasta el a regényt, mint én, s amikor befejezte, azt mondta, hogy „Ez a neked való fantasy”. S valóban az első oldalaktól…
Lehet, hogy sekélyesen hangzik, de megint egy olyan könyvet olvastam el, amely iránti érdeklődésem gyökereit egy filmben kell keresni. Megnéztem a Hideg nyomont, ami eléggé…
Ismét egy Matthew Scudder történet Block tollából, ami vagy egy évtizeddel az előtt játszódik, hogy a sorozat elején megismerkedhettünk a nyomozóval. 1975-t írunk, Matt már…
Matt Scuddert egy elég egyszerű munkával bízzák meg. Kim, a prostituált ki akar szállni, s kell neki valaki, aki ezt lekommunikálja helyette a stricijével. Mert…
Block főhőseinek mind van egy kisebb-nagyobb hibája. Bernie Rhodenbarr tolvaj, J.P. Keller embereket öl, Matthew Scudder pedig, ennek a könyvnek a főhőse magányos és iszik.…
Block csak trilógiának szánta a Bérgyilkos sorozatot, s bár ebben, a harmadik kötetben felmerül Kellerben is a visszavonulás gondolata, ha nagyon akarja az író, még…
Lawrence Block több sorozatot is ír, melyek mindegyikében New York mellett egy-egy nem szokványos krimiszereplő viszi a prímet. Van ugye a betörő Bernie, a nem hivatalos magándetektív…