Rachel túladagolja magát és New Yorkból szülei hazaviszik Írországba, ott is beutaltatják egy rehabilitációs intézetbe. Rachel persze azt állítja magáról, hogy nem kábítószerfüggő, csak kikapcsolódásnak,…
A negyeik Resnick regény. Persze éppen hogy idegesített, nem olvastam a harmadikat, mert voltak benne utalások… Elvégre abban újból megjelent a felügyelő volt felesége és…
A Bhelliom trilógia második része is legalább olyan jó volt mint az első. A hősök tovább kutatnak a gyémántok után. Hol kisebb, hol nagyobb csapatokban.…
Igazából a Gaiman regényt már napokkal ezelőtt befejeztem. Pontosabban augusztus 23 körül. Nagyon akartam valamit írni róla, azért tartogattam. Aztán nekiálltam a Trónoknak, amit azonban…
A földön, ahol a nyár évtizedekig; a tél élethosszig tart, vihar készülődik. A hideg kezd visszatérni, és Derestől északra, a fagyott pusztaságon baljóslatú, természetfölötti erők…
Sparhawk, a pandion rend lovagja, a Királynô Bajnoka hazatér tíz évig tartó számûzetésébôl, de országát zûrzavarban, gonosz és intrikus erôk irányítása alatt, királynôjét pedig halálos…
Árnyék három évet töltött börtönben, ám a sorscsapások ezzel nem értek véget számára. Szabadulása előtt néhány nappal a felesége és a legjobb barátja meghal autóbalesetben,…
Azért meg kell hagyni, ez a regény jobban sikerült, mint a Lucy Sullivan. Persze az elején ebben is voltak hihetetlen dolgok, például amikor a csaj…
Resnick felügyelő megérkezett hát Magyarországra is. Nagyon bírom, hogy annyira angol az egész. Persze elfogult vagyok. De azért jó volt találkozni az ismerősökkel, megtudni az…
Tami Hoag korai könyve, amikor még inkább a romantika dominált írásaiban, s nem a krimi elemek. A Lousianai mocsárvidékre látogat haza Serena, de kiderül, hogy…
Rebecca pénzügyi újságíró egy havilapnál. Nem megerőltető az állása, de egész szépen kap érte pénzt. Amit aztán elkölt. De rendesen. Annyira már, hogy mindenfelől üldözik…
Az eddigi legjobb a sorozatból. Egyszerre tisztelgés Agatha Christie és Alfred Hitchcock előtt. A színpadon ugyanis a Vád tanúját adják, mikor gyilkosság történik. Pedig Dallas…
"James és Winnie szinte mindenben egyetértenek. Határozott véleményük van. – Valami nincs rendben azokkal az emberekkel, akiknek nincs intelligens, kialakult véleményük a dolgokról – mondta…
Nos hosszas félretevések után legyűrtem és elolvastam a Nászjelentést. Először is, jobb volt, mint az Ezüstegér. A szájbarágás, a túl erőteljes véleménynyilvánítás elmaradt. Sőt a…
A banyák elindulnak külhonba, mert Magrat tündérkeresztanya lesz, de hát Eszme Mállotviksz és Ogg Ángyi nélkül egyedül semmire se megy. S a mesék külhonban életre…