Anita Blake visszatér! A város legdögösebb vámpírvadászának és halottkeltőjének még mindig nincs pasija, de problémája annál több. Először visszautasítja egy gazdag és befolyásos üzletember felkérését,…
Kate Hardesty, angolt tanít, úgy érzi, helyesen döntött, mikor négy évvel korábban egy őrült nyár után magára hagyta Ky Silvert, a szeretőjét. Azonban apja halálakor…
Sparhawk, a pandion lovag végre megszerezte a Bhelliomot, a legendás mágikus drágakövet, amely képes megmenteni Ehlanát ugyanattól a méregtől, amely az apjával is végzett. Sparhawk…
Olivia Joules újságírónőként úgy érzi, hogy nem megfelelő feladatokat kap és többre hivatott. A főnökei azonban különböző elképzeléseit elintézik azzal, hogy túlságosan is élénk a…
A rengeteg szenvedélybetegség mellett van egy ilyen is, a könyvekhez való ragaszkodás. A jelek könnyen felismerhetőek. Az ember csak könyvet vesz, mindenek felett, még a…
Szex. Nemiség. Kamatyolás. Fontos dolog. És Stellának nemigen van része benne. Úgy érzi, már nem bírja sokáig. Némi hátránnyal indul az örök versenyben: elmúlt már…
A könyv 20 gyilkos, de legalábbis gyilkossági kísérletért felelős nőről szól, amolyan ismeretterjesztő stílusban, de azért akadtak benne érdekességek. Például kiderült számomra, hogy Roxie Hart…
Nora Roberst legújabb trilógiája ismét Kelta mítoszokkal és a természetfelettivel foglalkozik. Malory élete éppen gödörben van, úgy tűnik ki fogják rúgni az állásából, egy kisváros…
A hatalmas Malaza Birodalomban forrong az elégedetlenség, a véget nem érő háborúzás, a tisztogatások, a gyilkos viszályok és ádáz csaták hosszú évtizedei ezrek és ezrek…
Az Apa és fia folytatása, amit tavaly előtt nyáron olvastam, és tetszett. Abban a regényben Harry egy őrült pillanatban tönkretette a házasságát, hogy aztán keserves munkával,…
Az utolsó idei olvasmány, ami igazán illett a Karácsonyhoz, hiszen ez az a fajta könyv, amit elejétől a végéig bárgyú vigyorral az arcán olvas az…
Az úgy volt, hogy benthagytam az unokahugom szobájában a könyvemet este és akkor levettem valamit a polcról, hogy legyen mit olvasni. Janikovszky írása akadt a…
A tenger fölé magasodó sziklaszirten régi fényében tündöklik a Calhounok vendégházzá alakított, hatalmas kúriája. A családi szárnyban mozgalmas élet zajlik, hiszen a négy szépséges Calhoun…
A lány recepciós az Anyagtudományi Akadémián. Mellesleg művészettörténész. És szabadidejében könyvet ír a munkahelyi élményeiről, meg persze a magánéletéről (ez nem maradhat ki). Az akadémián…
Amikor az ezernyi apró mana beköltözött a kőfejtő romos épületeibe, úgy érezték, hamarosan Fényes Új Hajnal köszönt rájuk. Tévedtek. Rövidesen vészjósló események kezdik követni egymást.…