Minerva Dobbs 33 éves és csak 3 hét választja el családja egyik legnagyobb eseményétől, méghozzá a huga esküvőjétől, ahol ő lesz a koszorúslány. Erre David…
Egykor, régen, a regék szerint a Torak, a gonosz istenség az egész világot uralni akarta, és háborút robbantott ki istenek és emberek között. De Belgarath,…
Jane tudja önmagáról, hogy nem egészen átlagos harmincas nő. Mindennek tetejébe többször is azon kapja magát, hogy exbarátját igyekszik becserkészni. Amikor azonban kipróbálja a csoportterápiát,…
Szép lenne azt mondani, hogy a pici békák hosszan és keményen gondolkodtak az új virágról, arról, hogy fel kellene fedezni, arról hogy talán az a…
Camilla, Cordina hercegnője az idegösszeroppanás szélén megszökik a sajtó elől és megpróbálja megtalálni önmagát. Egy vihar áll csak útjába, s így találkozik Delaney Caine-nel, a…
A WZZZ Kutyás hölgye Daisy Adams míg a disszertációjára készül és hogy ki tudja fizetni az ösztöndíját mindenféle állást elvállal. Írt egy könyvet is, amelyben…
A nyári álmokban két régi, klasszikus romantikus regény olvasható. Az összekötő elem a főszereplők, akik barátnők és ugyanannál a magazinnál dolgoznak az első sztori kezdetekor.…
Nincs ugye tévénk, éppen ezért bár már évek óta hallok róla, eddig csupán egyszer sikerült megnéznem pár éve valami kódolatlan hétvégén az HBO-n a Szex és New…
Alfie Budd megtalálta egyetlen szerelmét, és gyorsan feleségül is vette. Rose azonban meghalt egy balesetben. Alfie nem hisz abban, hogy bárki kaphat még egy esélyt…
Új, megdöbbentő regénnyel bővül a futurisztikus sorozat… Egy ijesztő számítógépvírus jelent meg, és terjedésének látszólag semmi sem szabhat határt… Louie Cogburn három napja csak a számítógépe…
Alvin Miller története különleges utazással folytatódik. Kovácsinasnak készül abba a faluba, ahol annak idején megszületett, de bátyjával együtt indiánok fogságába kerül. A legendás indián nagyfőnök,…
Testveer a kiválasztott. Amikor szólt hozzá, az istene, a nagy Om éppen teknősbéka alakban volt. Testveer eléggé egyszerű fickó. Nem tud olvasni, nem tud írni,…
Tara, Katherine és Fintan egy írországi kis faluban élnek, már tinédzser koruktól a legjobb barátok. Kamaszéveik egybeesnek a rózsaszín lasztexnadrágok és a Duran Duran fénykorával.…
Frankie Daniels az atlantai rendőrség nyomozója, 11 éves korában elvesztett apja nyomdokán, s természetesen meg akar felelni az eszményképnek. Csakhogy rossz emberrel kavar, aki nemcsak…
Anita Blake szerelmes lesz. De ez a legkisebb problémája. Az ember nem szeret bele csak úgy egy vérfarkasba. Rossz hatással lehet a munkájára, főleg ha…